Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője elutasította szervezete lefegyverzését, ezért félő, hogy a libanoni síita mozgalom fegyvereit elrejtik a Lítáni folyótól délre, s Libanonban egy napon minden kezdődik elölről – vélekednek elemzők.
„A libanoni hadseregnek és az ideiglenes libanoni ENSZ-erőnek, az UNIFIL-nek nem feladata a Hezbollah lefegyverzése. Következésképp a szervezet fegyverzetét elrejtik, és a konfliktus újabb fellángolásakor megint használni fogják” – mondta Amal Szaad libanoni politikus, a Hezbollahról szóló egyik könyv szerzője.
Ezt alátámasztja Elias Murr libanoni védelmi miniszter kétértelmű beszéde. Egyfelől kijelentette ugyanis, hogy Dél-Libanonban „nem lesz más fegyver, mint a hadseregé”, másfelől leszögezte, hogy a libanoni hadsereg nem veszi el a fegyvereket a Hezbollahtól, „bevégezve a munkát Izrael számára”.
Hasonlóképpen vélekedik az al-Haját című arab lap is, amely szerint a bejrúti kormány átsiklik majd a Hezbollah fegyverzetének kérdése fölött, a probléma megoldását elodázza, a fegyvereket pedig majd újra elrejtik Dél-Libanonban.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es számú határozata értelmében egyedül a libanoni állam jogosult fegyvereket birtokolni és fennhatóságot gyakorolni Dél-Libanonban.
Hétfő esti televíziós beszédében Haszan Naszrallah élesen kikelt a libanoni kormány azon tagjai ellen, akik köntörfalazással vádolják pártját a fegyverek ügyében. A Hezbollah vezetője szerint „a leszerelés kérdését nem lehet sietősen, nyomás alatt rendezni, hanem csak a libanoniak közti párbeszéd útján”.
Naszrallah sejk főleg a Szíria-ellenes többségű kormány minisztereihez címezte szavait, akik azt állítják, hogy a Hezbollah nem is akarja beszolgáltatni fegyvereit. A libanoni kormány vasárnapra tervezett rendkívüli ülését, amelyet a síita mozgalom lefegyverzése kérdésének szenteltek volna, meghatározatlan időre elnapolták.
Naszrallah azt tanácsolta a minisztereknek, hogy „tartózkodjanak a provokációktól”, mert „a legnagyobb hadsereg (Izrael) sem volt képes legyőzni a Hezbollahot”. Mintha mi sem történt volna
„A Hezbollah ugyanúgy viselkedik, mintha nem is történt volna meg ez a háború. A síita szervezet hónapok óta azt hangoztatja, hogy ezt a kérdést a libanoniak közti dialógus útján kell megoldani, s álláspontja jottányit sem változott – állapította meg egy másik Hezbollah-könyv szerzője, Vadáh Sarára. – Mindazonáltal Naszrallah nem zárta el az utat minden megoldás előtt, és csak elodázta a kérdést.”
A Hezbollah fegyverzetének kérdése már a fő buktatója volt annak a „Libanon-közi” konferenciának is, amely a szíriai hadsereg 2005-ös kivonása után szükséges reformokról zajlott. A tanácskozássorozat legutóbbi, július 25-re tervezett ülését meghatározatlan időre elnapolták az Izraellel kialakult konfliktus miatt.
„Ha a fegyvereket elrejtik, újra visszatérünk a mismásolásnak ahhoz a politikájához, amely ürügyet szolgáltatott Izraelnek Libanon elleni legújabb háborújához” – vélekedett a Szíria-ellenes bejrúti parlamenti többség egy névtelenséget kérő minisztere.
Ez azt jelentené, hogy Fuád Szinjóra miniszterelnök nyilatkozataival ellentétben a libanoni állam képtelen rendezni ezt a kulcsfontosságú kérdést. A kormányfő kijelentette ugyanis, hogy „nem lesz visszatérés a július 12-ét (az izraeli offenzíva kezdetét) megelőző állapothoz”.

