A szíriai elnök szerint a béke nem érhető el Bush kormányzása idején
Már csak illúzió az „új Közel-Kelet” megteremtését célul kitűző amerikai terv a Libanonban a Hezbollah által Izraellel szemben elért sikerek nyomán – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök kedden Damaszkuszban.
Cipi Livni izraeli külügyminiszter ugyanakkor figyelmeztette a szíriai vezetést, hogy jobban tenné, ha nem avatkozna bele a kis földközi-tengeri arab ország belügyeibe.
Aszad szerint a térség „az ellenállás (a Hezbollah) eredményei miatt” változott meg. „Az a Közel-Kelet, amelyre ők (az Egyesült Államok) törekedtek (…) illúzióvá vált” – mondta egy újságíró-szövetség tagjai előtt.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter még az Izrael és a Hezbollah közötti egy hónapos háború korábbi szakaszában azt fejtegette, hogy bármilyen rendezésnek tartósnak kell lennie és egy „új Közel-Kelethez” kell vezetnie, ahol a szélsőségeseknek nincs befolyásuk.
Aszad szerint Izrael már egy ideje tervezte a libanoni harcokat, de törekvése nem járt sikerrel. „Az eredmény kudarc volt Izrael, szövetségesei és gazdái számára” – mondta. A szíriai vezető azt hangoztatta, hogy szükség van az Egyesült Államok részvételére egy közel-keleti békés rendezésben, de a béke nem érhető el George Bush amerikai elnök kormányzása idején. „Ez a kormányzat a megelőző háború elvét teszi magáévá, ami teljesen ellentmond a béke elvének – jelentette ki Aszad. – Következésképpen nem számítunk békére rövidesen vagy a belátható jövőben.” Aszad hozzátette: Szíria büszke arra, hogy támogatja a Hezbollahot. „Azoknak, akik fölróják Szíriának, hogy a Hezbollahot támogatja, azt feleljük, hogy ez számunkra óriási megtiszteltetés, kitüntetés minden arab mellén” – fogalmazott a szíriai elnök.
Röviddel Aszad kijelentései után az Észak-Izraelbe látogató Cipi Livni izraeli külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Szíriának nem szabad beavatkoznia Libanon belügyeibe, sem pedig felhasználnia a Hezbollahot a bejrúti kormány befolyásolására. Szíriának meg kell értenie, hogy Libanon Damaszkusz nélkül más úton indul vagy legalábbis indulna el – mondta az izraeli külügyi tárca vezetője, majd hozzáfűzte: Szíria többé nem lesz képes befolyásolni Libanont olyan szervezeteken keresztül, mint a Hezbollah.
hirado.hu/MTI

