2006.08.15., 2006. évfolyam, 32. szám
szerző: Krug Emília forrás: 168óra
cimkék: Demszky Gábor, hajléktalanok, önkormányzati választások, politika, Tarlós István
A hajléktalankérdés megoldásával kampányol Tarlós István független, Fidesz-közeli főpolgármester-jelölt. Merthogy szerinte a homleszek „akadályozzák a város rendeltetésszerű használatát”. Politikában eddig nem dívott velük foglalkozni. Aki nyerni akart, inkább ígért néhány pluszhidat, kátyúmentes utat. Valódi megoldási javaslat, vagy csak politikai haszonszerzés motiválta az óbudai polgármesteri ötletet?
„A hajléktalanok társadalmi megítélése rosszabb, mint a zsidóké, cigányoké, melegeké – mondja Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, metodista lelkész. – Védtelenek, alkalmasak arra, hogy bűnbakok legyenek. Rájuk fogják, hogy ingyenélnek, kiforgatják a költségvetést. Tehát ki velük.”
Ráadásul az emberek egy része rendpárti, gondolván, minden csak szabályozás kérdése. Ők fogadókészek a „rendes” város szlogenre, szavazatokat hozhatnak.
„Spekuláció – reagál a vádakra Tarlós István. – Hagyjanak föl a görcsöléssel, hogy politikai kérdést csináljanak a témából. Ez városműködtetési probléma. A hajléktalanok társadalomba való visszailleszkedését nem segíti a jelenlegi gyakorlat, miszerint hagyjuk őket békében meghalni az utcán. Először megfelelő kapacitással szállást, étkezést, orvosi ellátást kell adni; aztán mindezt propagálni közöttük. Majd gondoskodni a biztonságukról, hogy ne féljenek menhelyre menni. Ezután pedig rendeletileg kell megtiltani, hogy a város központi részeiből nyomornegyedeket csináljanak.”
Demszky Gábor érdemi megoldást keres Demszky Gábor főpolgármester szerint az, hogy kihívója a hajléktalanok, a graffitik és az illegális plakátok ügyével kampányol, amelyek valóban megoldásra váró problémák, bizonyítja, hogy számos, a város életét stratégiailag meghatározó kérdéssel kapcsolatban nincs érdemi programja. „Nem ismeri a kerületén túli, összfővárosi ügyeket, ideológiai platformja az antihumanista, szemforgató rendpártiság, amivel nem véletlenül érdemelte ki a Jobbik és a KDNP jelöltségét is.” Demszky úgy véli, egy kategorikus kitiltást tartalmazó rendelet amúgy sem állná ki az alkotmányosság próbáját. És a helyzetet sem oldaná meg. „Pályaudvarok helyett a hajléktalanok a környező utcákat, kapualjakat vagy másik városrészt keresnének, nem fordulnának gondozókhoz.
Ehelyett, ahogy eddig tettük, tovább kell fejleszteni az ellátórendszert, szélesíteni a civil és egyházi gondozást, az utcai ellátás támogatását. Nemrég hajléktalanok részére álláskereső irodát nyitottunk, lakbértámogatást adunk azoknak, akik dolgoznak, hogy be tudjanak illeszkedni.”
Tarlós szerint a „mindenki csináljon, amit akar” felfogás és a kérdés megoldása együtt nem megy. „Vajon antiliberális, szélsőjobbos elem London, New York főpolgármestere is, mint a gonosz, autokrata Tarlós, mert megtiltották, hogy frekventált köztereken lehessen aludni?”
Tarlós István kitiltást fontolgat „Csakhogy ott, az intézkedések előtt komoly, személyközpontú ellátórendszert hoztak létre – magyaráz Gyuris Tamás szociológus. – Angliában például állampolgári jogon a hajléktalan is kap lakhatási támogatást, amelyet annak a menhelynek utalnak, ahol épp éjszakázott. Ez a szolgáltatók közötti versenyt is elősegíti. Ha alternatívát, személyre szabott segítséget nyújt a társadalom, morálisan több alapja lesz korlátozásokat beve-
zetni.”
Iványi állítja, illúzió, hogy a probléma megoldható. Csak kezelni lehet. „Hajléktalanság létezik, mióta ember él. A szegénység törvényszerű, ahogy a Biblia mondja, mint az, hogy a parázs szikrája felfelé száll. Ám a rendelet, hogy elzavarjuk a hajléktalant, mint a kóbor állatot, nem emberséges gyógymód. Persze álliberális az az álláspont, hogy mindent lehet. Az utca nem szemétdomb, sem nyilvános vécé. De, ha ennek betartását elvárjuk, számukra is használható vécék kellenek.”
A hatósági fellépés szükségességét Demszky elismeri, bizonyos helyzetekben. Nyáron például a közterületesek nem engedik a hajléktalanokat tartósan megtelepedni az aluljárókban. Télen azonban már nem lehet őket kikergetni a hidegbe, sem rendőri erővel szállóra vinni.
Iványi Gábor bűnbakszerepre utal Nyugat-Európában a civil szervezetek által működtetett programoknak s egyáltalán, az emberi méltóság tiszteletének nagyobb hagyományai vannak, mint nálunk. Gyuris szerint a hajléktalanság a jelen emberi társadalmainak értékmérője. A tükörképünk. „Ha arra gondolunk, hogy nem is oly régen még karóba húzták a társadalmilag feleslegesnek ítélt embereket, van elmozdulás.”
Idehaza a rendszerváltás előtt sikeresen „megoldották” a problémát: szocializmusban nincs szegénység, nincsenek hajléktalanok. Ha mégis, eltávolították őket a büszke fővárosból. Így kerültek, elmebetegekkel együtt, például Szentgotthárdra, Máriapócsra.
Igaz, korábban léteztek munkásszállások, és el tudott helyezkedni bányász, kohász, vasbetonszerelő. 1990 után odalett a munka, fedél. Akkor még általában szolidáris volt velük a társadalom, a rendszerváltás áldozataiként tekintettek rájuk. A vadkapitalizmus idején már valódi lúzernek számítottak, hiszen az emberek úgy hitték, mindenki a maga szerencséjét kovácsolja. „Ma is két álláspont van: az egyik szerint áldozat a hajléktalan, a másik azt mondja, nincs közünk hozzájuk, hulljon a férgese – így Gyuris. – Általánosságban igaz, hogy a jobboldali ideológiák az egyén felelősségét, a baloldaliak a közösségét hangsúlyozzák.”
Gyuris Tamás angliai példákat említ
Nem mindegy, miért segítünk. Hogy ne legyenek szem előtt a komfortérzetünket zavaró „tényezők”, vagy hogy a homlesz kevésbé legyen kiszolgáltatott, ne verjék agyon. Szakértők szerint az előbbi gondolkodásmód szüli a vidékre költöztetős ötleteket. Zsákfaluba zsuppolni embereket, kedves, tanulatlan szociális munkást a nyakukba ültetni, aki még a bolti kosarába is belenéz, s ettől várni csodát – hiú ábránd. Gettó lesz ebből, csak épp nem külvárosban, hanem falun. „A hajléktalan azért van központi helyen, mert élő ember – mondja Iványi. – Ott akar lenni, ahol zajlik az élet, hogy része legyen a nyüzsgésnek. Megszokta a város lármáját, tágasságát, rikító színeit.
Senkije nincs, ezért örül, ha a Kálvin téren minden reggel ugyanazokat az arcokat látja, vagy ha megismeri azt, aki kétszer adott neki pénzt. Nem segítünk rajta, ha peremterületekre rakjuk.”
Magunkon viszont igen. Ha az a cél, hogy ne lássuk őket. Gyuris azt mondja, az ellenállás ősi ösztönből táplálkozik. „Míg a társadalmi szolidaritás civilizációs, tanult magatartás, addig a gyengével szembeni ellenszenv genetikailag kódolt. Hiszen az ősi hordák erejét az mutatta, mennyire erős a leggyengébb. Szkeptikus vagyok. Ez a reflex csitítható ugyan, mégis megmarad a szegényekkel, elesettekkel szemben. És piacgazdaságban, versenyben valakik mindig alulmaradnak. Bár fejlett európai országokban már belátták, társadalmi integráció nélkül nincs versenyképesség. Ám mi még mindig szolidaritás kontra verseny oppozícióban gondolkodunk.”
Iványi úgy véli, lélektani okai is vannak a társadalom reakciójának. „A hajléktalannak nincs embere. Társa, aki segít, ha baj van. Mindenki retteg, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerül. Nem szeretik, ha emlékeztetik őket erre.”
Hozzáértők állítják, a jelenlegi városvezetés jó stratégiát követ. Gyuris szerint Budapest erején felül teljesített, épített ki szolgálatokat az elmúlt években. Inkább a preventív intézkedéseket hiányolják. Például a szociálislakás-építést. Persze a lakosság antipátiája nem túl motiváló a politikusok számára. „Amiért az emberek nem tüntetnek, azzal a politika sem foglalkozik – mondja Iványi. – Ma inkább azt követelik, ki velük. Politika és társadalom egymás cinkosai. Mint Karinthynál. Egyenként mindenki Krisztust mond, de a tömeg végül Barabbást kiált.”
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium adatai szerint hazánkban közel 30 ezer hajléktalan él, közülük 8 ezer a fővárosban. A szálláshelyek száma az országban nyáron 7000, télen 8000. A hajléktalanellátás több mint 100 településen, közel 150 intézményben, mintegy 350 szolgáltatási egységgel működik. A mozgósíthatóság érdekében utcai szociális szolgálatot teljesítő (50 ezer lélekszám feletti) településeken diszpécserek koordinálják a munkát. Télen éjszakánként minden megyében egy-egy krízisautót is mozgósítanak.
A kiadásokat 2005-től normatíva fedezi. Ez tavaly 6,3 millió volt szolgálatonként, idén 5,75, és közel 200 millió a tervezett kapacitáselosztás rendszerében. A pályázati forrásokat a minisztérium decentralizálta, két közalapítványhoz telepítette, tavaly 623 milliót osztottak szét.
A főváros évente 1,5 milliárdot költ a hajléktalanok ellátására, összesen 11 intézményben gondoskodnak róluk. Hajléktalanszállókban, éjszakai melegedőkben, anya-gyermek átmeneti szálláson. Lakásokat tartanak fenn kisgyermekes anyák részére, és ápolóotthont a súlyosan betegek számára. Támogatják a társadalmi szervezetek munkáját is, e célra 2005-ben 424 milliót adtak. Évente 60 ezer rászoruló családnak és egyedülállónak díjcsökkentés formájában rezsitámogatást nyújtanak, ami évente átlagosan kéthavi teljes költségnek felel meg.
