Háborús bűnök miatt felelősségre kell vonni Izraelt és szövetségeseit, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát – mondta az iráni elnök.
Mahmúd Ahmedinedzsád szerint ugyanis ez az igazi béke feltétele Libanonban. Az iszlám köztársaság államfője indítványozta, hogy Izrael fizessen háborús kártérítést a libanoni népnek. Főiskolások előtt elmondott beszédében Ahmedinedzsád a Hezbollahot nevezte a háború igazi győztesének.
***
A Hezbollah történelmi győzelmet aratott Izrael felett – közölte a síita szervezet vezetője 12 órával a tűzszünet életbe lépése után. Naszrallah sejk a Hazbollah saját tévécsatornáján azt mondta, a zsidó állam a Libanonban végzett pusztítással saját tehetlenségéről adott számot. A Hezbollah lefegyververzésére szerinte nem a mostani a legjobb időpont, és közölte: továbbra is célpontnak tekintik az izraeli hadsereget.

