2006. augusztus 14. 13:18
MNO
Fejtő Ferenc: Ami viszont a Kun Béla névnek a Horthyéval való fölcserélését illeti, magam is helyesnek tartom, hogy a hortobágyi polgárok nem hagyták magukat megvesztegetni amerikai honfitársuktól .Hiszen Horthy Miklós az országot az egyáltalán nem elkerülhetetlen második világháborúba sodorta, és személy szerint is felelős a doni pusztulásért, a holokausztért, így az utcanévvel járó megtiszteltetést legalább annyira nem érdemelte volna meg, mint a kommunizmus hitét valló elődje. Egyáltalán nem örvendetes, hogy talán a mai napig nem találtak méltó névadót a hortobágyi kisközség utcájának, és ha igaz, az mindmáig Kun Béla tábláját őrzi, már csak azért is, hogy az ott lakókat a postás, aki föltehetően nem ismeri a földijeit, megtalálja őket.
(Népszava, 2006. augusztus 14.)

