A tűzszünet életbe lépése után az ENSZ két konvojban humanitárius segélyt indított Dél-Libanonba
Autók százai érkeztek hétfőn Szíria felől a libanoni határra rögtön a tűzszünet életbe lépése után.
A Damaszkuszt Bejrúttal összekötő úton haladó járművekben olyan libanoniak tartózkodtak, akik a konfliktus elől menekültek el hazájukból. Több tucatnyi ember, zsákkal a kezében, gyalog kelt át a határon.
Az izraeli hadsereg a hatályba lépett tűzszünet ellenére még mindig tiltja a gépjárművek közlekedését Dél-Libanonban – közölte hétfőn az izraeli hadsereg szóvivője. Kijelentette, hogy az intézkedés augusztus 7-e óta van érvényben, azért, hogy megakadályozzák a fegyverek utánpótlását a Hezbollah libanoni síita szervezet számára. A lépéssel korlátozzák egyben a Hezbollah mozgását is.
Az ENSZ két konvojban humanitárius segélyt indított a dél-libanoni Szúrba. A világszervezet libanoni emberjogi koordinátora közölte: „életbe lépett a tűzszünet, már nincsenek tiltott területek Libanonban”. Hozzátette: 24 kamion két járműoszlopban élelmiszert, gyógyszert és vizet visz a libanoni fővárostól 43 kilométerre fekvő Szaidából az ország déli részén fekvő Szúrba, amelyet közel egy hete nem lehetett a tengerről segélyekkel ellátni.
hirado.hu/MTI

