Forrás: Index

MTI

A göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon a magyaroknak is jutott egy ezüst a tízpróbázó Zsivoczky Attila révén, a legsikeresebbek az oroszok voltak.

Vaszi Tünde a kilencedik helyen végzett a női távolugrók között a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon. A kontinensviadal zárónapjának egyetlen magyar versenyzője számára rosszul alakult a viadal, hiszen biztató, 6,49 m-es első kísérletét követően másodikra és harmadikra is belépett, eredménye pedig nem volt elég a nyolcas döntőhöz, mert az orosz Natalja Lebuszova harmadik próbálkozása szintén 6,49 volt, jobb második kísérlettel ugyanakkor ő lett a nyolcadik. A számot a szintén orosz Ljudmilla Kolcsanova nyerte 6,93 m-rel.

A maratonfutást az olimpiai bajnok olasz Stefano Baldini nyerte. A 35 éves versenyző 2:11:32 óra alatt teljesítette a távot, s az utolsó néhány száz méteren szakította le magáról a svájci Viktor Röthlint. A harmadik helyen a spanyol Julio Rey végzett.

A címvédő izraeli Alex Averbukh nyerte a férfi rúdugrást. A rossz idő rányomta a bélyegét a számra, Averbukhnak így csupán 5,70 m is elég volt az aranyéremhez. A második helyen a német Tim Lobinger és a francia Romain Mesnil osztozott meg.

Győztesek, éremtáblázat

A göteborgi atlétikai Európa-bajnokság győztesei:

Férfiak:

100 m: Francis Obikwelu (Portugália) 9.99 mp

200 m: Obikwelu 20.01 mp

400 m: Marc Raquil (Franciaország) 45.02 mp

800 m: Bram Som (Hollandia) 1:46.56 p

1500 m: Mehdi Baala (Franciaország) 3:39.02 p

5000 m: Jesus Espana (Spanyolország) 13:44.70 p

10000 m: Jan Fitschen (Németország) 28:10.94 p

maraton: Stefano Baldini (Olaszország) 2:11:32 ó

110 m gát: Stanislav Olijar (Lettország) 13.24 mp

400 m gát: Periklisz Jakovakisz (Görögország) 48.46 mp

3000 m akadály: Jukka Keskisalo (Finnország) 8:24.89 p

4×100 m: Nagy-Britannia (Dwain Chambers, Darren Campbell, Marlon Devonish, Mark Lewis-Francis) 38.91 mp

4×400 m: Franciaország (Leslie Djhone, Idrissa M,Barke, Naman Keita, Marc Raquil) 3:01.10 p

20 km gyaloglás: Francisco Javier Fernandez (Spanyolország) 1:19.09 ó

50 km gyaloglás: Yohan Diniz (Franciaország) 3:41:39 ó

magas: Andrej Szilnov (Oroszország) 2,36 m

távol: Andrew Howe (Olaszország) 8,20 m

hármas: Christian Olsson (Svédország) 17,67 m

rúd: Alex Averbukh (Izrael) 5,70 m

súlylökés: Ralf Bartels (Németország) 21,13 m

gerelyhajítás: Andreas Thorkildsen (Norvégia) 88,78 m

diszkosz: Virgilijus Alekna (Litvánia) 68,67 m

kalapács: Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 81,11 m

tízpróba: Roman Sebrle (Csehország) 8526 pont, 2. Zsivoczky Attila (Magyarország) 8356

Nők:

100 m: Kim Gevaert (Belgium) 11.06 mp

200 m: Gevaert 22.68 mp

400 m: Vania Sztambolova (Bulgária) 49.85 mp

800 m: Olga Kotljarova (Oroszország) 1:57.38 p

1500 m: Tatyjana Tomasova (Oroszország) 3:56.91 p

5000 m: Marta Dominguez (Spanyolország) 14:56.18 p

10000 m: Inga Abitova (Oroszország) 30:31.42 p

maraton: Ulrike Maisch (Németország) 2:30:01 ó

100 m gát: Susanna Kallur (Svédország) 12.59 mp

400 m gát: Jevgenyija Iszakova (Oroszország) 53.93 mp

3000 m akadály: Aleszja Turova (Fehéroroszország) 9:26.05 ó

4×100 m: Oroszország (Julija Guscsina, Natalja Ruszakova, Irina Habarova, Jekatyerina Grigorjeva) 42.71 mp

4×400 m: Oroszország (Szvetlana Poszpelova, Natalja Ivanova, Olga Zajceva, Tatyjana Veskurova) 3:25.12 p

20 km gyaloglás: Rita Turava (Fehéroroszország) 1:27:08 ó

magas: Tia Hellebaut (Belgium) 2,03 m

távol: Ljudmilla Kolcsanova (Oroszország) 6,93 m

hármas: Tatyjana Lebegyeva (Oroszország) 15,15 m

rúd: Jelena Iszinbajeva (Oroszország) 4,80 m

súly: Natalja Horonyeko (Fehéroroszország) 19,43 m

gerely: Steffi Nerius (Németország) 65,82 m

diszkosz: Darja Piscsalnyikova (Oroszország) 65,55 m

kalapács: Tatyjana Liszenko (Oroszország) 76,67 m

hétpróba: Carolina Klüft (Svédország) 6740 pont

Az éremtáblázat élmezőnye:

1. Oroszország 12 arany, 12 ezüst, 10 bronz

2. Németország 4, 4, 2

3. Fehéroroszország 4, 3, 2

…23-27. Magyarország 0, 0, 1

Comments are closed.