Forrás: MNO

2006. augusztus 13. 9:59

MNO

Újabb csapásokat mért vasárnap hajnalban az izraeli légierő Libanon több pontjára. A gépek az északi, a keleti és a déli országrészben egyaránt támadtak célpontokat.

A légierő hajnalban lerombolt egy hidat északon, három hullámban bombázta a Bekaa-völgy egyik települését és csapást mért egy községre, Szúr kikötőváros közelében. Az izraeliek emellett több célpontot ágyúztak a Lítáni folyó mentén. A libanoni rendőrség szerint eddig 7 fegyvertelen lakos halt meg a hajnali hadműveletek miatt.

Közben New Yorkban az ENSZ főtitkára bejelentette, hogy Izrael és Libanon hétfőn befejezi az ellenségeskedést. A két fél megegyezése alapján közép-európai idő szerint reggel 7 órakor fegyverszünet lép életbe. Kofi Annan arra kérte a szembenállókat, hogy már most szüntessék be a harcokat.

A libanoni kormány már jóváhagyta, az izraeli kabinet pedig várhatóan vasárnap fogadja el az ENSZ határozatát, amelynek értelmében Dél-Libanonba egy 15 ezer fős nemzetközi erőt telepítenek, és párhuzamosan megkezdik az izraeli erők kivonását a térségből. A Hezbollah vezetője kijelentette: tiszteletben tartják a határozatot, de mindaddig harcolnak, amíg izraeli katonák vannak Libanonban.

radio.hu

Comments are closed.