Folytatódtak a szárazföldi hadműveletek is
Izraeli harci gépek szombatra virradóra ismét bombáztak dél- és észak-libanoni célpontokat, többen meghaltak – közölték biztonsági forrásból. Folytatódtak a szárazföldi hadműveletek is, az izraeli hadsereg minden eddiginél mélyebben hatolt be Libanonba.
Az izraeli hadsereg szombaton bejelentette, hogy megkezdték a dél-libanoni hadműveletek korábban bejelentett kiszélesítését. Mint libanoni biztonsági forrásból ismerté vált, a Dél-Libanonban előrenyomuló izraeli csapatok már 11 kilométerre járnak az izraeli-libanoni határtól.
Az izraeli hadsereg szombaton megközelítette a stratégiai jelentőségű Lítáni folyót – jelentették libanoni rendőrségi forrásból. A tájékoztatás szerint egy izraeli hadoszlop Kantara települést elhagyva Kandúríje és Frún falvak irányába nyomul előre. A két falu a Lítáni partján fejszik. A Hezbollah közölte, fegyveresei a Szúrtól keletre fekvő Kandúríjében felvették a harcot az izraeli katonákkal.
Egy izraeli katonai szóvivő előzőleg elmondta: a biztonsági kabinet csütörtöki döntése értelmében megkezdték a kiszélesített szárazföldi hadműveletet Dél-Libanonban, amelynek keretében a Lítáni folyóig nyomulnak előre a légierő és a haditengerészet támogatásával. Pénteken Ehud Olmert kormányfő is jóváhagyta a hadművelet kiszélesítését.
A kibővített hadművelet néhány órával azután kezdődött meg, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta 1701-es számú határozatát, amely az Izrael és Hezbollah közötti ellenségeskedések beszüntetésére szólít fel. Izrael közölte: a hadműveletet addig nem állítják le, amíg a kormány nem dönt a fegyverszüneti megállapodásról. A legközelebbi kormányülést vasárnap tartják.
Biztonsági források közlése szerint izraeli harci gépek rakétákkal lőtték a Szúr közelében fekvő Rasaf falut néhány órával azután, hogy heves összecsapások voltak a körzetben az izraeli erők és a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei között. A rendőrség közlése szerint az izraeli rakétatámadásnak összesen tizenöt halottja és sebesültje van.
A dél-libanoni Harajeb faluban izraeli légi csapásban találat ért egy kisteherautót, legkevesebb négy polgári személy meghalt – közölték orvosok.
Egy izraeli helikopter Szúrban rakétát lőtt ki arra az épületre, amelyben a Hezbollah segélyszervezete működik. Senki nem sérült meg.
Az izraeli vadászbombázók szombat reggel támadták a Bejrúttól 43 kilométerre délre fekvő Szaidát (Szidón) is, és lerombolták a várost árammal ellátó erőművet – közölte a libanoni rendőrség. Egyelőre nem lehet tudni, a bombázás követelt-e halálos áldozatokat.
Izraeli légitámadás ért több más települést Dél-Libanonban, s bombáztak több célpontot a Bekaa-völgyben is.
Az izraeli légierő az észak-libanoni Akkar-fennsíkon négy hullámban bombázott Szíriába vezető utakat. A harci gépek a Tripolitól tíz kilométerre északra fekvő Abdénál támadtak egy part menti utat, illetve a Kuejaszatot Szíriával összekötő másodrendű utat bombázták.
A Hezbollah szombat reggel mintegy húsz rakétát lőtt ki Észak-Izraelre.

