Székely fiatalokat bántalmaztak a rendőrök – Emlékmű-avatás Dunaszerdahelyen – kulturális együttműködés
-Székely fiatalokat bántalmaztak a rendőrök a Szent Anna tónál – ellentétes állítások az incidensről
-Emlékmű-avatás Dunaszerdahelyen a roma holokauszt áldozatainak tiszteletére – Robert Fico is ott volt a gyászünnepen
-A kétnyelvűség jegyében – kulturális együttműködés Zala ésVas megye, valamint a szlovéniai Muravidék között
MOTOROSOK
Hargita megyei rendőrök megvertek négy kézdivásárhelyi motorost a Szent Anna tónál. Az ügyről a megyei rendőr-felügyelőség napokig nem nyilatkozott, majd amikor az érintettek az esetet a sajtó elé tárták, a rendőrségi közleményben az ügyet csupán csendháborításnak nevezték. A motorosok szerint ez nem igaz, sőt azt állítják, hogy a rendőrök közül többen ittasak voltak.
A kézdivásárhelyi fiatalok 3 négykerekű motorral kirándultak a Szent Anna tóhoz. Hazaindulás előtt még megálltak, hogy elfogyasszanak egy-egy üdítőt. A fiúk szerint egy ittasnak látszó rendőr rájuk szólt, hogy ne az út szélén álljanak meg, hanem hajtsanak be a parkolóba.
Szabó Róbert – szemtanú:” Leszálltunk a motorról, én meg a barátom, a fiúk behúzták a motrokat a parkolóba, egyszerűen se szó se beszéd jöttek a maszkosok s egyszer látom, hogy futnak neki a barátaimnak. Azzal letiporták a földre, ütték-verték, nem beszélgettek egyáltalán. Én oda mentem, nem engedtek közel, akkor felvették őket, bilincsbe voltak, oda vitték az autóhoz.”
Kolbász Sándor – áldozat:”Le kellett feküdni a földre, aki nem feküdt azt erőszakkal fektették és a mellettem levő, a barátom, az kérdezte, hogy miért volt, arra már ütték.”A hivatalos rendőrségi nyilatkozat másként állítja be a történteket, egyszerű csendháborításról szól.
Gheorge Philip szóvivő Hargita megyei Rendőrség:”Egy segítséget kérő állampolgár érdekében történt az intézkedés. Ez azért történt mert az ügyben érintett személyek nem álltak meg a szabályos jelzésnek ,és megtagadták , hogy igazolják magukat, majd később az általuk vezetett ATV típusú motorok tulajdonjogát sem tudták bizonyítani.”
A fiúknak nem kellett pénzbüntetést fizetniük, az esetről nem készült jegyzőkönyv. A bántalmazást azonban a sepsibükszádi Szakács István megörökítette. A rendőrök őt is megverték, a fotókat kitörülték, a fényképezőgépet visszaadták. A memóriakártyán azonban 4 felvétel mégis megmaradt. A motorosok szerint a Hargita megyei Rendőrfelügyelőség sajtóközleménye nem fedi a valóságot
Kolbász Sándor áldozat:”Szerintem a rendőrség állítása az egyáltalán semmi nem igaz belőle, itt próbálnak kibújni az ügy alól mert nem volt itt semmi olyan, hogy kislányt veszélyeztettünk volna, vagy hogy gyorsan jöttünk volna.”
A kézdivásárhelyi fiatalok bántalmazóik ellen feljelentést tettek a Hargita megyei Törvényszéken.
A NATO kérésére Románia újabb katonákat küld Afganisztánba- jelentette be Kabulban Traian Basescu. A román államfő közölte, hogy a már ott állomásozó 680 fős osztag kiegészül egy újabb zászlóajjal, amit Bukarest az észak- atlanti szövetség kérésére küld.
ROMA HOLOKAUSZT
Dunaszerdahelyen avatta fel a roma holokauszt eddigi legjelentősebb felvidéki emlékművét a szlovákiai Roma Polgári Szervezetek Tanácsa. A megemlékezésen szó esett a romákat ma is sújtó diszkriminációról is.Az avató ünnepségen képviseltette magát a köztársasági elnöki hivatal és megjelent Robert Fico, a júliusban hivatalba lépett új szlovák kormány miniszterelnöke is, akinek ez volt az első látogatása magyarlakta vidéken.Szinkron: Pázmány Péter Dunaszerdahely polgármestere
Kommentár: A második világháború idején a cigányság koncentrációs táborokba való hurcolása és kiirtása eddig is köztudott tény volt, ám sokkal kevesebb nyilvánosságra hozott dokumentuma van, mint a zsidó holokausztnak. A szlovákiai cigányság szervezetei éppen ezen akarnak változtatni. A saját múltja megismertetésével is igyekeznek öntudatra ébreszteni a nemzetiséggé válás útjára lépett etnikumot.Ravasz József Romológiai Kutató és Metodikai Intézet”A roma holokauszt emlékműve azonban nemcsak a múltra, de a jelen történésére is figyelmeztetett”.
Mohácsi Viktória Európa Parlamenti képviselő”A roma érdekek érvényesítésének feltétele a Felvidéken az itteni roma szervezetek jobb együttműködése, és ezzel párhuzamosan hatékonyabb munka saját közösségükben.”
Beiktatása óta először tartott sajtóértekezletet Viktor Janukovics. A régi-új ukrán kormányfő békülékeny hangnemben nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy az országon belüli kiegyezésre törekszik, s hogy nagyobb szerepet szán a régióknak a helyi költségvetések terén. Janukovics, aki hosszas huzavona után lett ismét Ukrajna miniszterelnöke, elismerte, hogy az orosz nyelv problémáját a választási kampány idején eltúlozták. A kormányfő egyébként a sajtóértekezleten az orosz nyelvű kérdésekre oroszul, az ukránokra pedig ukránul válaszolt.
UNGVÁRI EGYETEM
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megerősítette, hogy magyar részről nincs akadálya annak, hogy Ungváron megindítsák a magyar nyelvű képzést a vadgazdálkodási szakon. Ezzel cáfolta azt az állítást, miszerint Magyarországon nem kezelik elég rugalmasan a kérdést, és emiatt nem kezdhetik el tanulmányaikat a már felvett hallgatók.Többéves szervezőmunka után 2005-ben kezdődött magyar nyelvű oktatás az Ungvári Nemzeti Egyetemen, először a történelem szakon. Idén a vadgazdálkodási szakot szerették volna elindítani a kijevi és a budapesti szakminisztérium megállapodása alapján, de még hiányoznak az ukrán engedélyek.
Szövényi Zsolt főosztályvezető, OKM:”Magyar részről a szakoknak is megvannak az akkreditációs engedélyei, így az Ungvári Egyetem, s persze a Szegedi Egyetem hódmezővásárhelyi kara is Kijev döntésére vár. A minisztérium illetékese lát esélyt arra, hogy beinduljon az oktatás, hiszen magyar részről minden adott hozzá.”
Szövénxi Zsolt főov. OKM:”Hódmezővásárhelyen ősszel már biztosan tanulnak kárpátaljai diákok, a kérdés már csak az maradt, hogy vajon szülőföldjükön is megkezdhetik-e tanulmányaikat a már felvett kárpátaljai hallgatók.”
ZALA-MURA EGYÜTTMŰKÖDÉS
Európában is egyedülálló az az együttműködés, amely évek óta fennáll Zala -, Vas megye és a szlovéniai Muravidék között. A megállapodás értelmében oktatási és kulturális területen szakemberek segítik a muravidéki magyarságot abban, hogy hagyományaikat fenntartsák és anyanyelvüket ápolhassák. Az idén első ízben a muravidéki magyar rádió adását is támogatja a két hazai megye.A Zala megye és Vas megye valamint a szlovéniai Muravidék között első ízben 1992-ben írtak alá kulturális együttműködést. Mára a 2 országot összekötő tevékenység túlnőtt a kulturális programok szervezésén. Tudományos, oktatási és közösségfejlesztő kezdeményezések tucatja jött létre az utóbbi években és ma már hazai térségek szerint Muravidék kulturális szempontból szerves része mind Zala mind Vas megyének.Garamvölgyi György:”Az idén újdonság, hogy a muravidéki rádió magyar nyelvű adását is támogatja a megállapodás, továbbá olyan szerződésben nem rögzített kezdeményezések is vannak mint például a levéltáros kutatótábor, amely mostanra nemzetközivé nőtte ki magát. „A szlovéniai iskolákban zalai pedagógusok is segédkeznek abban, hogy akétnyelvűségből adódó hibák eltűnjenek az élőbeszédből és a nyelvtanból, vagyis az iskolások valóban helyesen tanulják anyanyelvüket.A szakemberek szerint jelenleg minden eddiginél nagyobb jelentősége van a két határmenti térség együttműködésének.Sipos Ferenc:”Sajnos a muravidéki magyarság egyre fogy, ma már 6-7000 főre tehető az ottélő magyarság. Éppen ezért az alapvető feladatunk a nemzeti identitás megőrzése.”Zala megye Vas megye és a Muravidék oktatási együttműködését a 2 hazai megye önkormányzata anyagilag is támogatja annak ellenére, hogy költségvetésük szűkös.Alkotók: Zsuppán Beáta – Udvardi Attila

