Az USA és Franciaország egy újabb ENSZ-határozattervvel áll elő – a CNN jelentése szerint. A határozatot a remények szerint akár pénteken el is fogadhatják. A tervezetben többek között az szerepel, hogy Dél-Libanont közös ENSZ és libanoni ellenőrzés alá helyeznék, és a Hezbollah és Izrael is kivonulna onnan.
A libanoni hadsereg és az ENSZ megnövelt erejű békefenntartói vonulnának be Dél-Libanonba – az izraeli kivonulással, és a Hezbollah erőinek északra helyezésével párhuzamosan. Többek között ez várható a libanoni válság megoldását szorgalmazó legújabb ENSZ-határozattervezetben – jelentette a CNN.
A tervezet főbb pontjait már kidolgozták, és meg is állapodtak bennük a francia és az amerikai tárgyalók, egyes részei ugyanakkor még nincsenek készen, és a többi kormánynak is rá kell bólintania. Ha igenlő a válaszuk, akkor akár már pénteken elfogadhatják a határozatot – legalábbis Tony Blair brit miniszterelnök szerint, aki most éppen Barbados szigetén nyaral, de azért több vezető-társával is konzultált az ügyről. Kofi Annan ENSZ-főtitkár is azt szorgalmazza, hogy még a hétvége előtt fogadjanak el egy határozatot, amivel véget vethetnének „a rémálomnak”.
A harcok felfüggesztését célzó ENSZ-határozaton hetek óta vajúdnak a Biztonsági Tanács tagjai, legutóbb vasárnap egyeztek meg egy tervezetről a franciák és az amerikaiak. Arról azonban – számos állam elutasítása miatt – nem szavaztak a héten, jóllehet több nap is szóba jött, hogy esetleg akkor elfogadják.
Eközben Izrael folytatja légi és szárazföldi támadásait Libanonban, a Hezbollah pedig továbbra is folyamatosan lövi rakétákkal az észak-izraeli településeket. Az izraeli hadsereg – libanoni közlés szerint – 350 libanoni katonát, illetve rendőrt tart fogva Mardzsaajún egyik laktanyájában. A zömében keresztények lakta várost csütörtökön foglalták az izraeliek.
Ahmed Fatfát libanoni belügyminiszter szerint az izraeliek délután hatoltak be a mardzsaajúni laktanyába, és azt kérték az ott tartózkodó libanoniaktól, hogy osztozzanak velük az épületen. A katonák ezt megtagadták, és közölték, hogy távozni akarnak, amiben viszont az izraeliek megakadályozták őket – mondta a miniszter, aki szerint a dandárparancsnok is a visszatartottak között van. „Foglyoknak tekintjük őket” – közölte hozzátéve, hogy folynak a tárgyalások elengedésükről.
Izraeli gépek csütörtökön bombák mellett szórólapokkal is megszórták Bejrútot, amelyekben a város déli – Hezbollah ellenőrizte – részeinek elhagyására szólították fel a lakosokat. „Vigyázzatok! A Hezbollah terrorista akcióinak kiterjesztése heves és fájdalmas ellencsapást von maga után, és ez nem csak Hasszán bandáját és bűnözőit érinti majd” – idézte a CNN a szórólapot.
A Hezbollah rakétatámadásai egy felnőttet és egy gyereket öltek meg egy faluban – Dejr al-Asszadban – csütörtökön.
[origo]/MTI

