Az augusztus 4-i, déli hírműsorban sok egyébről is szó esett
Kattintson ide a videó megtekintéséhez!
Vajdaság: idén nem választanak új Magyar Nemzeti Tanácsot
Nagyvárad: a romániai egészségügyi képzés megteremtőjére emlékeztek
Gyergyószentmiklós: 130 magyar helyet hirdettek meg az idegenforgalmi főiskolán
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Nagy meglepetést keltett a Vajdaságban, hogy idén már nem választanak új Magyar Nemzeti Tanácsot annak ellenére, hogy a jelenleginek szeptemberben lejár a négyéves megbízatása.
A Józsa László vezette első MNT négyéves megbízatása lejártával októberben meg kellett volna választani az új tanácsot. A Petar Lagyevics,a szerb kormány emberi-és kisebbségjogi szolgálatának igazgatója közölte, hogy a választásokat nem lehet megtartani. A VMSZ-szel szembenálló magyar pártok, amelyek nem képviseltetik magukat a nemzeti tanácsban, arra számítottak ,hogy a soronkövetkező választásokon nem elektori, hanem, titkos szavazással választják meg a délvidéki magyarok új nemzeti tanácsukat.
Kern Imre,a VMSZ ügyvezető bizottságának elnöke: – Azért nem lesznek választások, mert megszűnt a szerb-montenegrói államszövetség és a rendelkezéseket, amelyek a nemzeti tanácsokról szólnak, valaki át kell, hogy vegye.
Nagy valószínűség szerint csak valamikor január közepén esetleges az elektori közgyűlés összehívása, illetve az új nemzeti tanács megválasztása.A VMDP előreláthatólag ezeken a választásokon sem vesz részt.
Csorba Béla alelnök, VMDP: – A Vajdasági Magyar Demokrata Párt álláspontja, mint közismert évek óta az, hogy a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot egyedül és kizárólag demokratikus úton, közvetlen választások útján, titkos szavazással lehet és kellene megválasztani…
A második legnagyobb vajdasági magyar párt ezért az új Magyar Nemzeti Tanács megválasztásából is ki fog maradni.
Készítették: Polyvás József, Póth Imre, Hoffmann Artúr, Újvidék
MÓZES KÁROLY
Emléktáblát avattak Nagyváradon a romániai középfokú egészségügyi képzés megteremtőjének, dr. Mózes Károlynak tiszteletére. A Bihar megyei járvány-kórház néhai igazgató főorvosa tízezreket gyógyított és nevelt hosszú, tevékeny élete során.
A hányattatott sorsú nagyváradi zsidó családból származó 88 esztendős dr. Mózes Károly tavaly, épp halála előtt lett a Körös-parti Párizs díszpolgára, gyógyítói és egészségügy szervezői munkásságáért.
Dr. Földes Béla, igazgató-főorvos, NagyváradLétrehozta az ápoló személyzet szakképzését. Ezt román, magyar vagy bármilyen nyelvű ápoló személyzet úgy ismerte, hogy ő a Mózes iskola képzése és elképzelései szerint gyakorolta illetve tanulta meg a szakmát.Mózes Károly 1941-ben végezte laudációval az orvosi egyetemet. A második világháborúban szüleit és testvéreit Auschwitzba hurcolták és mind odavesztek. A Nagyváradhoz ragaszkodó orvost azonban még ez sem tántoríthatta el attól, hogy szülőföldjén építsen hivatást és családot.
Hercz Anna, Mózes Károly leánya:Azért dolgoztak olyan nagyon-nagyon sokat, hogy ne gondoljanak arra, amire ők valószínü állandóan gondoltak hogy hogy vesztették el szüleiket és a családjukat. Annak ellenére, hogy olyan sokat dolgoztak, törődtek velünk.
dr. Gabriel Mozes, Mózes Károly fia:Mindig olvasott, minden szabadidejében. Nemcsak bibliográfiát, orvosi irodalmat, hanemszépirodalmat, amit átadott nekünk, hogy ezt te el kell olvassad.
Nagyvárad 30 ezer főnyi zsidósága a háború előtt felépített egy gazdag és művelt polgárvárost. A deportálások után azonban csak két ezren tértek vissza, a zsidó hitközségnek ma hétszáz tagja van.
Készítették: Balla Tünde, Villányi Zoltán, Nagyvárad
RÖVID HÍREK
Kijevben Viktor Juscsenko ukrán államfő és a parlamenti pártok frakcióvezetői aláírták a Nemzeti egyezség univerzáléját. Julija Timosenko, a nevét viselő blokk vezetője is jelen volt az eseményen, de nem írta alá a dokumentumot. Viktor Juscsenko emiatt kritikával illette Timosenko blokkját. Az államfő demagógiának nevezte ezt a lépést és kijelentette, hogy patriotizmusról nem lehet beszélni, ha nem tesznek a hazájukért semmit. Timosenko pártja bejelentette, hogy ellenzékbe vonul.
Egy sürgősségi kormányrendelettel módosult a gyermeknevelési jogszabály Romániában. Az új rendelet értelmében azok is jogosultak gyermeknevelési segélyre, akik 2006. október 31-ig az utóbbi 12 hónapban legalább 10 hónapig fizették a nyugdíj- és társadalombiztosítást a gyermek születése előtt, akár magánszerződéssel is.
Csatát nyert Vajdaság Belgráddal szemben: – a szerb kormány 5000 dínár térítményt fizet ki hektáronként a búzatermesztőknek . Heteken át tartó feszültség oldódott fel ezzel, mert a vajdasági termelők el akarták torlaszolni az utakat.
A parasztság, amely Temerinben ötezer hektárról 1000 hektárra mérsékelte a kenyérgabona termesztését és a búzát leginkább szalmájáért termeszti, végső elkeseredésében mezőgépekkel akarta a héten eltorlaszolni az utakat. A búzatermesztők már régen ellenzik a szerb kormány politikáját, amely keveset fizet a búzáért és a termelőket a szabad európai piacra utasítja. Ugyanakkor nem folyósít kedvező hitelt gabonaszárítók építésére, ahol a termelők elraktározhatnák a búzát.
A gabonatérítményt kizárólag egyéni termelők kapják, nem pedig azok az újgazdagok, akik Vajdaságban sietős iramban vásárolják fel a termőföldet. A nekik járó összeg a szerb kormány költségvetésének 15 százalékát emészti fel.
EGYETEM GYERGYÓBAN
A Babes-Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi turisztikai földrajz karán, az idegenforgalom-földrajz szakon idén a magyar tagozatra 130, míg a román tagozatra 34 jelentkezőt vettek fel.
Egyre nagyobb az érdeklődés az idegenforgalom – földrajz szak iránt, ugyanis a tavalytól már egyetemi minősítéssel és jogosultságokkal működik a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem földrajz karának Gyergyószentmiklósra kihelyezett, az addig főiskolai besorolású intézménye. Az Európai Uniós felsőoktatási rendszerek alapján a hallgatók 3 éves oktatásban részesülnek, majd leteszik a licensz vizsgát és egyetemi oklevelet kapnak. Dr. Dombay István, egyetemi docens – Erdély távolabbi részeiről is: Arad megye, Bihar megye, Szatmár megyéből is érkeztek hallgatók, akik feliratkoztak és be is jutottak aztán végül is. Tehát, azért Erdély szinten is érződik a hatásunk, annak ellenére, hogy Kolozsváron a földrajz-karon is magyar nyelven is oktatják az idegenforgalmat.
A 2006-2007-es tanévre, magyar vonalon 30, román részen pedig 14 államilag támogatott helyet hirdettek meg. A költségtérítéses helyet elfoglalóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ugyanis az évi tandíj 154.000 forintnak megfelelő lejbe kerül. Az eddigi tapasztalatok szerint a végzősök könnyen találnak képesítésüknek megfelelő állást.
Dr. Dombay István, egyetemi docens – A hallgatóinknak úgy az 50%-a egyből el tud helyezkedni a turizmusban. A maradék 50-ből pedig jelentős része továbbtanul és hát ez olyan vesztesség 25-30%, ami normális keret. A gyergyói egyetem turisztikai vállalatokkal konzultál a tananyagot illetően, ennek alapján alakítják ki az oktatás programját. A tervek szerint 2007-től beindítják a mester-fokozati képzést a turizmusban.
Készítette: Zsigmond Attila

