Az izraeliek „azonnali” távozásra szólítottak föl mindenkit
Támadásra figyelmeztető röplapokat szórtak csütörtök este izraeli repülőgépekről a libanoni főváros, Bejrút síiták lakta déli elővárosaira, miközben a légierő legalább egy lövedéket kilőtt a kelet-libanoni Bekaa-völgyben fekvő Baalbek városra, a Hezbollah libanoni síita szervezet egyik erősségére. Nem lehet tudni, hogy a Baalbek egyik keleti negyede elleni izraeli légitámadásnak vannak-e áldozatai.
A Bejrútra ledobott röplapokon az izraeliek „azonnali” távozásra szólítottak föl mindenkit, jelezve, hogy a déli városrészt, amelyet az elmúlt időszakban is már többször heves tűz alá vettek, bombázni fogják, mert a röplapokon olvasható magyarázat szerint – a Hezbollah bandái továbbra is rakétákkal lövik Izraelt.
Amír Perec izraeli védelmi miniszter közben utasította a hadvezetést a dél-libanoni szárazföldi offenzíva következő szakaszának előkészítésére. Az első szakaszban izraeli katonák – mintegy 10 ezer fő – hét kilométer mélyen behatoltak a cédrusok földjére, s 20 falura kiterjedő biztonsági zónát alakítottak ki.
A katonaság egyik szóvivője azt mondta, „a következő napokban” a határtól számított 15 kilométeres övezetet szeretnének megtisztítani az ellenállástól. A hadjárat célja eljutni az izraeli-libanoni határtól 30 kilométernyire húzódó Litáni folyóig.
A legfrissebb adatok szerint a Hezbollah rakétái nyolc embert öltek meg Izraelben, míg Libanonban három izraeli katona esett el a csütörtöki harcokban.
hirado.hu/MTI

