A vasárnapi francia változathoz képest három új elem is olvasható a tervezetben
Franciaország némileg módosítani kívánja az ENSZ Biztonsági Tanácsában Libanonról készülő határozatot.
Diplomáciai források szerint a francia küldöttség csütörtökön olyan módosított szöveget köröztetett a BT-tagok között, amely továbbra is fenntartja: a felek „azonnal fejezzék be az ellenségeskedést”.
A vasárnapi francia változathoz képest három új elem is olvasható a tervezetben. Felszólít arra, hogy a felek „szigorúan tartsák tiszteletben az Izrael és Libanon közti határt jelző „kék vonalat”, követeli, hogy Izrael juttassa el az ENSZ-hez a Libanon területén elhelyezett aknákról készült, birtokában lévő térképeket”, valamint az 1949. március 23-án megkötött izraeli-libanoni fegyverszünet rendelkezéseinek teljes életbe léptetését.
A tervezet többi része azonos az eredetivel. Hangsúlyozza annak szükségességét, hogy „megteremtsék az állandó tűzszünet és az Izrael és Libanon közötti jelenlegi konfliktus tartós megoldásának feltételeit.” E feltételek között említi Izrael és Libanon szuverenitásának és területi integritásának szigorú tiszteletben tartását, az Izraelben fogva tartott libanoniak ügyének rendezését, továbbá az ENSZ BT 1559. és 1680. számú határozatainak, valamint a taifi megállapodásoknak életbe léptetését, amelyek valamennyi libanoni milícia leszereléséről és a bejrúti kormánynak Libanon egész területére kiterjedő fennhatóságáról rendelkeznek. Feltételként szerepel a Hezbollah által elfogott két izraeli katona szabadon bocsátása, akik miatt Izrael megindította július 12-én a Libanon elleni offenzívát.
A szöveg a vitatott határok, köztük a Sebaa-tanyák státusának rendezését is említi, és javasolja egy olyan övezet létrehozását a „kék vonal” és a Lítani folyó között, amelybe fegyverekkel csak a libanoni hadsereg és az ENSZ-erők léphetnek be.
Felszólítja Kofi Annan ENSZ-főtitkárt, hogy fokozza erőfeszítéseit az izraeli és a libanoni kormány közötti a tartós megállapodásról való elvi megállapodás elérésére. Egy ilyen megállapodás esetére a tervezet felhatalmazná a BT-t egy nemzetközi haderő Libanonba vezénylésére, hogy segítsék a libanoni hadsereget a tartós tűzszünet biztosításában.
„Úgy érzem, valóban előre léptünk” – jelentette ki újságírók előtt Jean-Marc de La Sabliére francia ENSZ-nagykövet, ugyanakkor utalt arra, hogy nem várja, hogy a BT gyorsan, már csütörtökön elfogadja a tervezetet.
hirado.hu/MTI

