Forrás: Híradó

Szíria beleegyezett abba, hogy továbbra is Damaszkuszba repüljenek a Malév bejrúti járatai

Szíria beleegyezett abba, hogy az európai menekültek elszállítása érdekében továbbra is Damaszkuszba repüljenek a Malév bejrúti járatai – közölte Medgyes Péter magyar nagykövet azután, hogy Damaszkuszban fogadta őt a szíriai közlekedési miniszter.

Medgyes Péter elmondta, a Malév-iroda kérésére tárgyalt a szíriai közlekedési miniszterrel, mivel július végével lejárt az az engedély, amelynek alapján a háború kitörése óta a különböző légitársaságok bejrúti járatait átirányították Damaszkuszba. A Malév értesülései szerint rengeteg utas van még – nem csupán magyarok – akik Budapesten keresztül szándékoznak hazajutni.

A megbeszélések eredményeképp a menetrend szerint hetente hatszor Budapest és Damaszkusz között közlekedő Malév-járat mellett a szíriai hatóságok augusztus 31-ig továbbra is lehetővé teszik, hogy a Malév heti három alkalommal közlekedő bejrúti járata Damaszkuszban szálljon le – fejtette ki Medgyes Péter.

A nagykövet tájékoztatása szerint csütörtökön újabb két Libanonból menekülő magyar repül haza – egy anya és kiskorú gyermeke -, így 88-ra nő azok száma, akik Libanonból Szírián keresztül a külképviselet segítségével jutnak haza. A bejrúti nagykövetségnek további hat-nyolc magyar jelezte, hogy Szírián keresztül kívánják elhagyni a háború sújtotta Libanont – tette hozzá Medgyes Péter, aki azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Libanonból történő kijutás egyre nehezebb, mert az izraeli légierő most már az ország északi részein is felrobbantja az utakat.

A damaszkuszi nagykövet beszámolt arról is, hogy megérkezett Damaszkuszba a Baptista Szeretetszolgálat négy munkatársa Bejrútból. Ők telefonon úgy tájékoztatták a nagykövetet, hogy körülbelül 500 emberen tudtak segíteni és rengeteg gyógyszert kiosztottak. Egyre nehezebbek azonban a körülmények, mivel a szervezet munkatársai is alig tudnak közlekedni Libanonban, és ez jelentősen megnehezíti a segítségnyújtást.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.