A bombázásokban legkevesebb 14 ember megsebesült
Több mint 80 újabb, Dél-Libanonból indított katyusa rakéta csapódott be szerda reggel és délelőtt Észak-Izrael különböző településein, s ezek legkevesebb 14 embernek könnyebb sérüléseket okoztak, néhány ház romba dőlt, illetve tüzek keletkeztek – közölték az izraeli hatóságok.
A szóban forgó települések Tiberiás, Maalót, Kirjat-Smona, Karmiel, Rós-Pinna, Akko és Cefat. A rakéták negyede Maalótban csapódott be. Egy hírügynökségi tudósító szerint a rakétákat olyan dél-libanoni helységekből indították, amelyek mind öt kilométernél közelebb vannak az izraeli határhoz. Az előző két napon viszonylag kevés – hétfőn négy, kedden alig egy tucatnyi – ilyen támadást hajtott végre a Hezbollah libanoni síita szervezet Izrael ellen, viszont a vasárnapi rakétazápor – 156 darab – az eddigi leghevesebb volt.
Az izraeli hadsereg libanoni offenzívájának július 12-i kezdete óta a Hezbollah fegyveresei már legalább 1700 rakétával mértek csapást Izrael északi részére, s ezekben meghalt 18 polgári személy, több száz pedig megsebesült. Az izraeli hadsereg libanoni támadásai legkevesebb 644 ember halálát okozták, akiknek a többsége civil volt. A Hezbollah a szerdai támadások után közleményt adott ki, amely szerint „az ellenség túl messzire ment a libanoni polgári személyek elleni támadásaiban”.
Hat ezred, vagyis csaknem 7000 izraeli katona harcol Dél-Libanonban a Hezbollah fegyveresei ellen és fegyverraktáraik, erődítményeik megsemmisítése céljából – közölte a hadsereg. Libanoni biztonsági források pedig arról számoltak be, hogy a Hezbollah eddig öt fronton vette fel a harcot az izraeliekkel, és az újabb harcokban megsemmisített négy izraeli harckocsit. Ez utóbbit az izraeliek nem erősítették meg, viszont elmondták, hogy a harcokban könnyebben megsérült három katona.
hirado.hu/MTI

