Forrás: Híradó

Félidejénél tart a Művészetek Völgye, eddig közel ötszáz program „ment le”, s talán csak négy-öt maradt el betegség vagy felhőszakadás miatt

Félidejénél tart a Művészetek Völgye, eddig közel ötszáz program „ment le”, s talán csak négy-öt maradt el betegség vagy felhőszakadás miatt – mondta el félidei összegzőjében Márta István szerdán az MTI-nek.

„Minden elismerésem a fővédnökünknek, a közönségnek, ugyanis a jegybevételekből ítélve mintegy 10-15 százalékkal többen vannak idén, mint tavaly a programok félidejénél” – tette hozzá a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója.

Márta István szerint nagy sikere volt négy napon át a Muzsikás együttesnek, sokan kíváncsiak az Amadinda ütőhangszeres előadásaira, s nagyon izgalmasak, látogatottak az öcsi kőfejtő Világzene, népzene cím alatt futó programjai, mondhatnánk „telt kőfejtő” előtt lépnek fel az együttesek.

Az meg szinte természetes, hogy a fiatalok tömegeit vonzza a Monostorapátiban felállított rockszínpad, ahol például fellépett már a Kispál és a Borz, a Kaukázus, a Beat Dis és a Quimby együttes, Török Ádám és a Mini, valamint Tátrai Tibor és a Magyar Atom, de hátra van még Sid és a Bikini, a Kiscsillag, a KFT együttes, a Hobo Blues Band, a Hársfa, továbbá Varga Zsuzsa és a Stopsonic, s az Anima Sound System – sorolta a fesztivál igazgatója.

Márta István szerint érdekes előadásokat lehetett és lehet látni a Színház és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatóitól, illetve páratlan produkció a Krétakör Színház fellépése az egykori, ma már elhagyatott űrtávközlési állomás épületében. Hozzáfűzte: nagyszerűek Pulán a Bárka Színház műsorai is.

A fesztivál igazgatója a szerdán Taliándörögdön megkezdődött Zsidó Kulturális Napok programjaira és a szintén szerdán Öcs községben indított kétnapos „Csángóvölgy” eseményeire hívta fel a figyelmet. Megjegyezte: csodálatos népviseletbe öltözve érkezett hatvan csángó magyar táncos és zenész Gyimesből és Moldvából, akik látványos felvonulásokat és gálaesteket tartanak majd a völgyben.

Márta István szerint sikeresek az Örökségvölgy úgynevezett falutekergő túrái – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakértői munkatársai mutatják be a Művészetek Völgye falvainak épített értékeit -, kedveltek a zöldprogramok, az erdőjáró túrák is.

Az igazgató szerint az elmúlt hét végén naponta mintegy 20 ezren tartózkodtak a völgy hat községében, de azóta hétköznaponként is 12-14 ezer látogató járja a falvakat és keresi fel a délutáni és esti előadásokat.

(MTI-Panoráma)

Comments are closed.