Menedékhelyeket lőtt az izraeli hadsereg
Járványveszély Bejrútban
2006. július 30. 11:26
MNO
Menedékhelyeket bombázott éjjel az izraeli hadsereg a libanoni Kánában. A Szúrtól nem messze lévő településen a többemeletes épületben körülbelül százan zsúfolódtak össze. Mindannyian a harcok elől menekültek ide, sokan közülül gyermekek. Bejrútban fennáll a járvány veszélye is, mert a víz nem tiszta.
Több, mint 60 menekült halt meg egy dél-libanoni Kána nevű falut ért izraeli bombázásban. Az áldozatok több mint fele gyermek volt. Ez volt a legtöbb halálos áldozatot követelő bevetés a konfliktus kezdete óta. A több, mint két hete zajló harcokban eddig összesen több mint 600, főként civil személy vesztette életét.
A zsidó állam azért bombázta a házat, mert szerintük korábban az egyik környező épületből rakétát lőttek ki a Hezbollah fegyveresei. Izrael azt állítja: előre figyelmeztettek a támadásra. A síita szervezet szerint viszont nem.
Eközben az izraeli légierő több házat is lerombolt a Szúr környékén lévő településeken. A Hezbollah tüzérségi fegyverekkel támadta az izraeli hadsereg határ menti állásait, és heves összecsapás alakult ki a libanoni síita szervezet gerillái és izraeli katonák között.
Járványveszély Bejrútban
Megkezdte munkáját Bejrútban a Baptista Szeretetszolgálat egészségügyi csoportja. A sebészből, mentőtisztből és két ápolóból álló csoport a libanoni főváros Manszúrija nevű kerületében látja el a dél-libanoni menekülteket. Beszámolóik szerint nagy számban fordulnak elő mentális problémák a betegeknél és az elhanyagolt fertőzések. Fennáll a járvány veszélye is, mert a víz nem tiszta. Hiány van élelmiszerből és gyógyszerből, ezért a magyar segélyszervezet újabb segélyszállítmányt indít el Libanonba.
(hirtv.hu, InfoRádió)
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2006

