Az, hogy kelet Svájca volt, elcsépelt frázis, a valóságban erre egyre kevesebb jel mutat, és még kevesebb azóta, hogy dél-Libanon háborúban ál Izraellel. Tudjuk, jogilag nem pontos a fogalmazás, elemzők inkább a fegyveres konfliktust használják, mert azt tartják, hogy a Hezbollah és a libanoni kormány viszonya meglehetősen bonyolult.
Tény, hogy ebben az országban sok mindent újjá kell építeni: Mindazt, amit a rakéták lerombolnak, és azt is, ami az újabb pusztítást megelőzheti. Újjá kell építeni a kapcsolatokat Szíriával és Izraellel. Mind a fizikai, mind a diplomáciai munkához meghatározhatatlanul hosszú idő kell. Az ottaniak már lassan mindenhez hozzá szoknak, mint ahogyan a kereskedéshez is, ami állítólag a vérükben van. Minderről egy olyan ember beszélt, akinek a családja fél évszázada kereskedik – például Magyarországgal is. Jasszer Daruzs libanoni kereskedő nem iskolában tanulta a magyar nyelvet. Sokat járt hazánkban, ahol ugyan az export – import irodákban beszéltek franciául vagy angolul, de vidéken, ahová szintén eljárt, már nem. Márpedig a magyar birkatenyésztők között „kötelező volt” szót váltani. A családja több generációig visszamenőleg kereskedéssel foglalkozott, és az édesapjának a magyar kereskedelmi irodában ajánlották, hogy nézzenek körül itt, hisz itt nagy hagyománya van az állattenyésztésnek. 1957-ben járt itt először az édesapja, majd folyamatosan kötötték az üzleteket.
A család 2-300 éve kereskedik – elsősorban állatokkal. Például 1982-ben Magyarországról 42.000 darab élő bárányt szállítottak Szaudarábiába. Ma már nem megy annyira ez az üzlet, innen inkább Görögországba és az olasz piacra viszik ezeket az állatokat. Ő mostanság ugyan kisebb mennyiségben, de azért birka, bárány, borjú és bika adásvételével foglalkozik, és arra is nagyon büszke, hogy a bábolnai ménessel is üzletel, például nem sokára egy pályázaton keresztül 220 kancát szállít Jordániába. Az első arab telivért egy honfitársa hozta Bábolnára, Ferencz József császár megbízott benne. Ma park őrzi az emlékét. Oda hozott most egy cédrust, reméli megfogan, és hosszú ideig őrzi a kölcsönös vonzódás emlékét.
A Föníciai kereskedelmi szellemet máig is őrzik. Jól tudják, hogy ez az a tevékenység, amit hosszú távon érdemes csinálni, egy nap alatt nem lehet meggazdagodni belőle. És, hogy világszerte találkozhatunk Libanoniakkal, az a miatt van, mert az otthoni mintegy három millió lakos mellett legalább tízmilliónyian vallják magukat Libanoninak a földön. Élő kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat ápolnak az otthoniakkal, így őrzik meg kötődésüket ehhez a sokat szenvedett és szenvedő földhöz. A mitől olyan jó kereskedők a Libanoniak kérdésre nem érzelmi alapon válaszolt. Közölte, hogy
országuk – félúton lévén a Nyugat és Kelet között – eleve helyzeti előnnyel bír, de a hagyomány is kötelezi őket, valamint az ország törvényei is nagyban támogatják ezt a tevékenységet. A jelenlegi háborús viszonyok csak megnehezítik, de nem lehetetlenítik el a kereskedelmet. Ahogy fogalmazott, ez a nép már hozzászokott az ilyen dolgokhoz, túlélik. Újjáépítik az országot, mint ahogyan ezidáig mindig a történelem folyamán.
Vágner Mária interjúja nyomán
