Forrás: Híradó

Az izraeli hadsereg szombaton kivonult Bint-Dzsbeilből, az amerikai külügyminiszter pedig visszatért Izraelbe. A nap folyamán 14 civil halt meg az összecsapásokban

Az izraeli hadsereg egyhetes elkeseredett küzdelem után szombaton kivonult Bint-Dzsbeilből, a Hezbollah síita szervezet egyik fellegvárából, de folytatta légi csapásait Dél-Libanonban, tizennégy polgári személy halálát okozva, miközben Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter visszatért Izraelbe, hogy a 18 napja tartó háború befejezésének módjáról tárgyaljon.

Az izraeli hadsereg szóvivője szerint Bint-Dzsbeilből a kivonulás az eredeti tervnek megfelelően történt, minthogy az nem tartalmazta a település megszállását, de a környékét továbbra is ellenőrzi a hadsereg. A libanoni rendőrség korábban arról számolt be, hogy az izraeliek Marún ar-Rasz faluba húzódtak vissza.

Udi Adam vezérőrnagy, az észak-izraeli katonai körzet parancsnoka közölte, hogy az utóbbi néhány napban a Hezbollah 70-80 harcosával végeztek az izraeli katonák. A folytatódó izraeli légitámadásokban tizennégy polgári személy vesztette életét szombaton Dél-Libanonban, és további nyolc holttestet találtak országutak mentén a térségben, Szúr (Türosz) város körzetében a libanoni rendőrség szerint.

A harcok lezárásának lehetséges módját keresve visszatért Izraelbe szombat délután Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki már az este folyamán munkavacsora keretében megbeszélést folytat Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, hogy felvázolja egy készülő ENSZ biztonsági tanácsi határozat főbb pontjait. Vasárnap Cipi Livni külügy- és Amír Perec védelmi miniszterrel tárgyal, majd Bejrútba látogat, ahol Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnökkel találkozik.

Megérkezése előtt Rice úgy nyilatkozott, hogy meglehetősen intenzív tárgyalásokra készül, amelyek „kölcsönös engedményeket” igényelnek, de hozzátette: számos területen lát bátorító előrelépést. „Nincs folyamatban határidő rögzítése, de nyilvánvalóan fontos, hogy megállapodjunk egyes elemeket illetően” – mondta a külügyminiszter, aki mindezidáig elutasította az azonnali tűzszünetre szóló felhívásokat. Rice kedvező irányba tett lépésként üdvözölte, hogy a libanoni kormány Hezbollahhoz közeli tagjai egyetértésüket nyilvánították ki egy azonnali tűzszünettel, amely a libanoni milíciák lefegyverzését is magába foglalná.

1 | 2 Következő oldal

hirado.hu/MTI

Comments are closed.