2006. július 28. 15:55
MNO
Szeptember nyolcadikán a Nehru Parkban avatják Budapest első Roma Holokauszt Emlékművét, amelynek felállítását a Fővárosi Önkormányzat, a Fővárosi Cigány Önkormányzat és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatta. A roma holokauszt jövő heti évfordulóján több szervezet és intézmény is megemlékezést tart – tudatta a Roma Sajtóközpont.
Szeptember nyolcadikán, a ferencvárosi Néhru Parkban adják át Budapest első Roma Holocaust Emlékművét, amelynek felállítását a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA), a Romédia Alapítvány és a Romaversitas Alapítvány kezdeményezte évekkel ezelőtt..
Az emlékmű elkészítésére kiírt tervpályázaton tizenkét művész munkája közül választotta ki a szakmai zsűri Szabó Tamás szobrászművész Tűz című alkotását. A fekete gránitból készült, három méteres szobor húsz és félmillió forintba kerül, és egy fájdalmas emberi torzót ábrázol, a szenvedést szimbolizálva.
A romák augusztus másodikán emlékeznek a holokausztra, 1944-ben ugyanis ekkor számolták fel Auschwitzban a cigány barakkokat, megölve mintegy négyezer embert. Az Roma Polgárjogi Mozgalom képviselői a 62. évfordulón a helyszínen emlékeznek és átadják az emlékmű makettjét a helyi múzeumnak. A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény is megemlékezést szervez ezen a napon a Páva utcai székhelyén. A látogatók interaktív tárlatvezetéssel nézhetik meg a „Jogfosztástól Népirtásig” című kiállítást, ezután ismert művészek, mint például Mága Zoltán, vagy Lakatos Erika és Szakcsi Lakatos Béla előadása lesz hallható az áldozatok emlékfala előtt, illetve a Romaversitas diákjai hegedűn Bach műveket adnak elő.
RSK