Forrás: Index

Index/MTI

Egy izraeli arab lány vesztette életét a Hezbollah legújabb rakétatámadásaiban. Izrael folytatta a szárazföldi előrenyomulást, de a terroristákat még nem törte meg. A Hezbollah Tel-Aviv lövetésével fenyegetőzik.

Izrael egészét rakétákkal bombázhatja a Hezbollah, jelentette ki a terrorszervezet saját televíziójának, az al-Manarnak nyilatkozva Haszán Naszrallah, a Hezbollah vezére. A terrorszervezet 200 kilométer hatótávolságú, iráni gyártású ballisztikus rakétákkal is rendelkezik, amivel akár Tel-Avivot, sőt a dél-izraeli Beér-Sevát is lőhetik.

Nem fogadják el a feltételeket

Naszrallah elutasított minden olyan békeajánlatot, ami „megalázó feltételeket” tartalmaz. Nyilatkozata alapján minden olyan követelést megalázónak tart, ami a Hezbollah lefegyverzését célozza.

Pedig pillanatnyilag az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy nemzetközi haderő veszi át Dél-Libanon ellenőrzését, ennek pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1559-es, a Hezbollah lefegyverzését előíró határozatát is be kellene tartania.

Biztonsági zóna, húszezres sereg

A NATO vagy EU irányítású nemzetközi haderő telepítését Izrael vetette fel, de a kedden Jeruzsálemben járt Condi Rice amerikai külügyminiszter is támogatta. A BBC értesülései szerint Izrael 10-20 000-es haderőt tartana elfogadhatónak, ami 3-10 kilométer széles biztonsági zónát hozna létre Libanonban.

Amir Perec izraeli hadügyminiszter az izraeli sajtóban megjelent nyilatkozatai alapján a hadsereg még a nemzetközi erők megjelenése után is fenntartaná magának a jogot a Hezbollah megrendszabályozására.

Tel-Avivot bombáznák

Szerdán Izrael ismét Bejrútot bombázta, és folytatódtak a szárazföldi összecsapások is. Izraeli források szerint az összecsapásokban meggyilkolták a Hezbollah egyik parancsnokát, Abu Dzsaafart. Izraeli hírszerzők szerint Dzsaafar volt a dél-libanoni középső körzet Hezbollah-parancsnoka.

A Hezbollah szerint eddig 27 harcosuk vesztette életét az összecsapásokban, izrael több tucatra teszi a terrorcsoport emberveszteségét.

A terrorcsoport katyusákkal lőtte Észak-Izraelt. A támadásban egy 15 éves arab-izraeli lány vesztette életét Maghar városában. Rakéták hullottak Haifára és környékére is.

Tartanak a terrortól

Az amerikaiak többsége a Hezbollahot tartja felelősnek a libanoni konfliktusért. A Gallup és a USA Today felmérése szerint a megkérdezettek 53 százaléka a Hezbollahot, 39 százaléka Iránt, 29 százaléka Szíriát, 27 százaléka Libanont és csupán 15 százaléka Izraelt tartja felelősnek – a válaszadók több felelőst is megnevezhettek.

Az izraeli válaszlépéseket 33 százalék teljesen indokoltnak, 50 százalék indokoltnak, de túlzónak tartotta és csupán 7 százalék ítélte el. A múlt héten, 1005 felnőtt megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint az amerikaiak 49 százaléka tart attól, hogy országuk is belekeveredik a konfliktusba, 34 százalék egyenesen világháborútól tart.

Ami a Bush-kormányzatnak a konfliktusban vitt szerepét illeti, 56 százalék nem ért egyet azzal, ahogyan a Fehér Ház kezeli, míg 37 százalék helyesli. Arra a kérdésre, hogy szerintük vannak-e az amerikai kormánynak világos elképzeléseik a közel-keleti politikával kapcsolatban, 67 százalék adott nemleges, míg 27 igenlő választ.

Háború a Hezbollahhal

július 12. szerda

Rakétatámadást indít Izrael ellen az Irán és Szíria támogatását élvező szélsőséges síita párt, a Hezbollah terrorcsoportja. A Libanonból támadó terroristák két izraeli katonát el is rabolnak. Izrael válaszcsapást indít, légiereje hidakat, utakat, terrorista állásokat bombáz, miközben több ezer katona szárazföldi inváziót indít. A Hezbollah támadásakor már két hete tart a válság Gilad Salit tizedes elrablása miatt, akit a Hamász terroristái tartanak fogva. Izrael két hete gyakorlatilag háborút folytat a palesztinok ellen.

július 13. csütörtök

Libanon azonnali és átfogó tűzszünetet kért, miután Izrael Bejrút egy déli kerületének evakuálására szólította fel. Libanon légi és tengeri blokád alatt van. A Hezbollah fegyveresei közben rakétákkal lőnek észak-izraeli városokat. Folytatódnak a harcok a Gázai övezetben is. Az USA megvétózta az Izrael elleni BT-határozatot.

július 14. péntek

Romokban a bejrúti reptér, Izrael továbbra is Libanon infrastruktúráját bombázza. A Hezbollah több tucat rakétát lő ki észak-izraeli városokra. Az ENSZ BT megkezdi tanácskozását. Izrael kivonul a Gázai övezet közepéről, de teljes készültségben marad.

július 15. szombat

Az izraeli légierő folytatta támadásait libanoni célpontok ellen, utakat, üzemanyagraktárakat bombáztak, a Hezbollah fegyveresei pedig több tucat rakétát lőttek ki észak-izraeli városokra. Az elmúlt napok összecsapásaiban 88 libanoni és 15 izraeli vesztette életét.

július 16. vasárnap

A Hezbollah, beváltva fenyegetéseit, rakétákkal lőtte Izrael harmadik legnagyobb városát, Haifát. Egy rakéta a város forgalmas vasútállomásán csapódott be, kilencen életüket vesztették. Izrael Irán felelősségét emlegette, mivel a Hezbollah iráni gyártású – szakértők szerint iráni katonák által is működtetett – rakétákkal tudja csak lőni Haifát. Az izraeli hadsereg mindeközben Gázát bombázta.

július 17. hétfő

A nyugati hatalmak elkezdték kimenekíteni állampolgáraikat Libanonból. A lassan ébredő nemzetközi közösség a hétvégi csúcstalálkozók után azonnali tűzszüneti javaslattal állt elő, és nemzetközi békefenntartó erők küldését javasolta a térségbe. A javaslatról egyelőre Izrael és a Hezbollah sem akar hallani. Bush megelégelte a „szarkavarást„.

július 18. kedd

A folytatódó légicsapások mellett az izraeli vezérkari főnök helyettese immár Libanon részleges megszállására is utalt. A folyamatos bombázásokban kedden libanoni jelentések szerint 31-en vesztették életüket, de a Hezbollah is folytatta rakétatámadásait, melyben egy izrael halt meg. Libanonból időközben tízezrével menekülnek a külföldiek, köztük magyarok is.

július 19. szerda

Legalább 41 libanoni vesztette életét Izrael fokozódó légitámadásaiban, és megkezdődtek a szárazföldi összecsapások is. A harcok eszkalálódása megerősíti azt, amit diplomáciai források lebegtettek – Izrael legalább egy hetet kapott az Egyesült Államoktól és Nagy-Britanniától a hadművelet sikeres befejezésére. Tonby Blair és George W. Bush szerint értelmetlen lenne azelőtt beszüntetni a harcokat, hogy a Hezbollahot felszámolták volna.

július 20. csütörtök

Az izraeli hadsereg korlátozott szárazföldi támadást indított a Hezbollah határmenti állásai ellen. A hadsereg közlése szerint mintegy ezer izraeli katona hatolt be Libanonba, céljuk a terrorcsoport jól álcázott állásainak kifüstölése. Folytatódtak a bombázások is, de még lényegibb, hogy Izrael újabb tartalékosokat mozgósított, egyre több jel utal rá, hogy inváziót készítenek elő. Izrael célja ütközőzóna kialakítása lehet Libanonon belül.

július 21. péntek

Izrael további tartalékosokat mozgósít, egyre több jel utal arra, hogy Libanon megszállására készül. Az izraeli invázió a konfliktus kiszélesedésével fenyeget, a libanoni kormányhadsereg a hadügyminiszter fenyegetései szerint izraeli támadás esetén a Hezbollah oldalán szállhat harcba.

július 22. szombat

A válság a francia külügyminiszter szerint Libanon teljes pusztulásával fenyeget. Egyes hírek szerint a palesztin terrorcsoportok – Gázában a libanoni harcokkal egyidejűleg Izrael folytatta az elrabolt Gilad Salit tizedes kiszabadítására és a palesztinok megrendszabályozására indított akcióját – fegyverszünetet kötöttek Izraellel. A hírt vasárnapra cáfolják.

július 23. vasárnap

A Hezbollah újból rakétákkal lőtte Haifát, a támadásban két civil vesztette életét. Izrael hadihajókról is löveti Bejrútot. A légierő támadásaiban rakétatalálat éri egy menbekülő libanoni család kisbuszát is, A család az izraeli utasításoknak megfelelően menekült Dél-Libanonból de kisbuszuk leszakadt a konvojtól.

július 24. hétfő

A folytatódó légicsapások mellett egyre intenzívebbé válnak a szárazföldi összecsapások is. Az izraeli hadsereg Bint Dzsbejl irányába tör előrefele. Az izraeli hírszerzés kétségeit fejezi ki affelől, hogy a Hezbollah felszámolható az akcióval, fel is gyorsulnak a diplomáciai lépések. Izrael NATO vagy EU irányítású nemzetközi haderő Dél-Libanonba vezénylését indítványozza, bár három nappal korábban még az invázió tűnt a következő lépésnek.

július 25. kedd

Öt gyermek vesztette életét Libanonban az izraeli bombázásban. A Hezbollah is folytatta rakétatámadásait, látszólag – az izraeli titkosszolgálat értesüléseivel szemben – nem fogytak még el készleteik. A Jeruzsálemben tárgyaló Condi Rice amerikai külügyminiszter a hétfői izraeli javaslattal egybehangzó rendezési tervet terjesztett elő, nemzetközi békefenntartó erők Libanonba vezénylését javasolta.

Comments are closed.