Az amerikai külügyminisztert Rámallahban tüntetők fogadták
Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel való jeruzsálemi tárgyalása után Condoleezza Rice kedden délután Rámalláhba utazott, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozzon.
Rámalláhban az amerikai külügyminisztert Amerika-ellenes tüntetők várják. „Kifelé, Rice!” – skandálta a tárgyalások helyszínéül szolgáló kormányépület előtt mintegy ezer tüntető, fegyveres palesztin szervezetek zászlóit lobogtatva, s a lebombázott bejrúti lakóházak fotóit emelve a magasba „Ez az új Közel-Kelet?” felirattal. A tüntetők mintegy 45 perccel az amerikai külügyminiszter érkezése előtt a palesztin rendőrséggel is összetűzésbe keveredtek, aminek nyomán néhány tiltakozót elvezettek.
Ehud Olmert, még jeruzsálemi megbeszéléseik előtt leszögezte, hogy Izrael folytatja hadműveletét a Hezbollah ellen az önvédelem elemi jogával élve. Reményét fejezte ki, hogy a libanoni kormány elhatárolja magát a Hezbollahtól, amelyet „brutális terrorista szervezetnek” minősített. Ugyanakkor elismerte a Libanon elleni izraeli hadjárat okozta „humanitárius nehézségeket”, és kijelentette: Izrael az Egyesült Államokkal együttműködve igyekszik megoldani ezeket a problémákat.
„Eljött az idő egy új Közel-Keletre” – jelentette ki szintén még a tárgyalások előtt az amerikai diplomácia vezetője. Rice jeruzsálemi megbeszéléseire a Hezbollah síita szervezet ellen Libanonban indított izraeli hadművelet tizennegyedik napján került sor.
hirado.hu/MTI

