Izrael szerint húszezer békefenntartóra lenne szükség Dél-Libanonban, és a katonákat két hét alatt lehetne a térségbe telepíteni. Ez a szám a kétszerese annak, amit az európai hatalmak eddig elképőzelhetőnek tartottak.
Amir Perec izraeli védelmi miniszter mindenesetre közölte: Izrael mindaddig fenn fog tartani egy biztonsági sávot Dél-Libanonban, amíg a nemzetközi erők át nem veszik az ellenőrzést ott.
Közben az Európai Bizottság megduplázta, 20 millió euróra emelte a Libanonnak ígért segélyt. Az izraeli kormányfő azt mondta, hogy a humanitárius szállítmányok előtt megnyitják a bejrúti repülőteret.
Az amerikai külügyminiszter a palesztin elnöknek is megerősítette, hogy az Egyesült Államok Abbászzal, aki a Gázai övezetben és Ciszjordániában zajló izraeli hadműveletek leállítását is szorgalmazta.
A palesztin elnök azt ígérte, hogy mindent megtesznek a június végén elrabolt izraeli katona kiszabadulásáért, és reményét fejezte ki, hogy Izrael is elenged több ezer bebörtönzött palesztint. Az amerikai külügyminiszter Ramallahból Rómába utazott, ahol részt vesz a libanoni válsággal foglalkozó nemzetközi konferencián.mielőbb tartós tűzszünetet szeretne a Közel-Keleten. Condoleezza Rice Ramalláhban tárgyalt Mahmud
Az izraeli hadsereg másfél napos szünet után ismét bombázta Bejrút déli peremvárosát, a támadásnak 12 civil halálos áldozata volt. Az izraeli gépek hat hullámban támadták a Haret Hreik negyedet, ahol a Hezbollah síita mozgalom főhadiszállása található. A libanoni biztonsági erők szerint az izraeli légierő csak ma több mint 100 csapást mért dél-libanoni városokra és falvakra. Az izraeli Haifában öten megsérültek, amikor a Hezbollah rakétái csapódtak be.
A majdnem 2 hete tartó izraeli-libanoni konfliktusban több mint 400 libanoni és 42 izraeli vesztette életét, a harcok miatt Libanonban több tízezren kényszerültek elhagyni otthonukat.
MR

