ENSZ: nemzetközi és emberi jogokat is sért a bombázás
2006. július 24. 13:34
MNO – Udvardy Zoltán
A nemrég Bejrútba érkezett Condoleezza Rice azonnali tűzszünetet sürgetett Libanonnal, először a konfliktus kezdete óta. Az amerikai külügyminiszter támogatásáról biztosította a libanoni kormányt, miközben az izraeli hadsereg szárazföldi alakulatai hadműveleteket folytattak az ország délkeleti területein.
Mintegy negyven hadihajó tartózkodik jelenleg a libanoni partoknál, és figyeli a harci eseményeket. A blokád célja, hogy megakadályozza a Hezbollah mozgását motorcsónakokon. Az Egyesült Államoknak már nyolc hadihajója van a helyszínen, és két napon belül oda érkezik a 6. – földközi-tengeri – amerikai flotta zászlóshajója, az USS Mount Whitney is. A brit királyi haditengerészetet hét hadihajó képviseli, Olaszországot öt, Franciaországot négy, Görögországot és Indiát három-három, és más országok hajói is jelen vannak. Az izraeli haditengerészet öt ultramodern korvettel járőrözik a zárlati övezetben.
MTIElőzetesen bejelentett programjától eltérően hétfőn először nem nem Izraelbe utazott, ehelyett Bejrútban kezdte meg közel-keleti látogatását Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Rice a hivatalos magyarázat szerint azért érkezett a libanoni fővárosba, hogy megerősítse Washington támogatásáról Fuád Szinjóra miniszterelnököt és a libanoni népet. Más libanoni vezetőkkel tárgyalva az amerikai diplomácia feje arról kíván meggyőződni, mennyiben kontrollálják az országot a kormányerők – tudósít az AP.
Úgy gondoljuk, sürgős egy azonnali tűzszünet – jelentette ki Condoleezza Rice, akit mára bejelentett izraeli útja előtt a déli órákban Libanonba vártak. Az amerikai külügyminiszter hozzátette, hogy fontosnak látja az „életképes tűzszünet” feltételeinek megteremtését.
Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok fegyverszünetre szólít fel Libanonban, ahol eddig – az AFP adatai szerint – 362 ember halt meg. Az áldozatok óriási többsége civil lakos – emeli ki a francia hírügynökség.
Kiterjesztett izraeli offenzíva Dél-Libanonban
Mindeközben az izraeli hadsereg még mélyebbre nyomult Libanon területén, súlyos harcokat vívva az egyetlen, komolyabb fegyverzettel rendelkező szervezet, a Hezbollah alakulataival.
Izrael kiterjesztette hadműveleteit Libanon délkeleti részén, ahol kiterjedt harcok folynak a Hezbollahhal Bint Dzsbeil településnél. Az izraeli légierő vasárnap éjjel és hétfő reggel negyven bevetést hajtott végre Dél-Libanonban, ebből 9 alkalommal rakétavetőket próbáltak kilőni. Az izraeli hadsereg már szombaton elfoglalta a stratégiai pontnak számító Marún ar-Rasz városát is.
Ehud Olmert izraeli kormányfő a hétvégén kijelentette: támogatná, hogy az Európai Unió országai által kiállított nemzetközi békefenntartó erő települjön Libanon déli részére, hogy „ellenőrizze a határvonalat és lefegyverezze a Hezbollahot”.
Sérti a nemzetközi jogot és az emberi jogokat a civil célpontok bombázása
Mindeközben Jan Egeland, az ENSZ rendkívüli segélyezési akcióinak koordinátora Bejrút bombázások által romba döntött déli külvárosában kijelentette az izraeli légicsapásokról: ez „az emberi jogok megsértése” és ellentétes a nemzetközi joggal. Egeland épp így elítélte a Hezbollah civil célpontokra mért csapásait is. Az emberi jogi koordinátor korábban többször is szót emelt az izraeli bombázások ügyében.
AFP, AP

