Az izraeli hadsereg dél-libanoni szárazföldi hadműveletei sem akadályozhatják meg, hogy a Hezbollah síita szervezet rakétákat lőjön ki észak-izraeli településekre – hangoztatta a Hezbollah vezetője egy hétfői lapnyilatkozatában.
Haszán Naszrallah az asz-Szafír című libanoni lapban közölt nyilatkozatban úgy vélekedett, hogy az izraeli behatolásnak nem lesz politikai eredménye, ha nem éri el Izrael kinyilvánított céljait, közülük is elsősorban a „cionista települések” lövetésének leállítását. „Biztosíthatom, hogy ezt a célt nem fogják elérni” – fogadkozott Naszrallah.
A Hezbollah gerillái vasárnap rakéták tucatjait lőtték ki Izraelre.
A jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Naszrallah hozzáfűzte, hogy a Hezbollah nem ellenzi, ha a libanoni kormány tárgyalásokba bocsátkozik fogolycseréről, amelynek keretében a síita szervezet elengedné az általa foglyul ejtett két izraeli katonát, az izraeli börtönökben őrzött libanoni és más arab rabok szabadságáért cserébe.