Az unió segélyszállítmánya már elindult Libanonba
2006. július 20. 19:11
MNO
Egy belga-libanoni orvos szokatlan jelenségeket tapasztalt holttesteken, és úgy véli, Izrael vegyi fegyvereket vet be hadjárata során. Közben világszerte egyre több politikus sürgeti a harcok azonnali beszüntetését. Libanonban jelenleg 13-15 olyan magyar van, aki szeretné elhagyni a háború sújtotta országot.
· Amerikai tengerészgyalogosok szálltak partra Libanonban
Folytatódnak a harcok a libanon-izraeli határvidéken, az összecsapásokban három izraeli katona és a Hezbollah három fegyverese halt meg.
Közben egy belga-libanoni orvos azt állítja, hogy Izrael vegyi fegyvereket vet be libanoni hadjárata során. Az orvos arra hivatkozott, hogy néhány, általa látott holttest elég szokatlannak tűnt. A bombák robbanása ellenére nem volt jele rajtuk lökéshullámnak, vérzésnek, a haj, s néha még a szakáll, a bajusz is teljes épségben maradt. A bőr pedig feketére színeződött, de nem volt megégve. Szerinte a bőrön keresztül mérgező anyag került a testbe.
Michel Aoun volt libanoni miniszterelnök ugyancsak arról számolt be, hogy gázt tartalmazó bombák bevetéséről kapott híreket. Közben Fuád Szinjóra jelenlegi libanoni kormányfő az egész világ segítségét kérte a Hezbollah lefegyverzéséhez. Egy milánói napilapnak azt nyilatkozta, hogy feltétel nélküli tűzszünetre van szükség, mert ha az izraeli légicsapások folytatódnak, a helyzet tovább romlik, a síita mozgalom népszerűsége növekszik, a libanoni kormány nem tud mit tenni.
A bombázások egy hete alatt Libanonban mintegy 300-an vesztették életüket, ezren megsebesültek és félmillióan földönfutóvá váltak. Becslések szerint eddig 25 ezer embert hoztak ki a háború sújtotta országból. A libanoni kormányfő szerint a problémát teljes egészében kell kezelni, visszaadni az országának azt a 40 ezer négyzetkilométernyi mezőgazdasági területet, amely jelenleg Izrael fennhatósága alá tartozik. A megszállás ad ürügyet ugyanis a Hezbollahnak, hogy Izraelt támadja.
Megindultak a nemzetközi segélyek
Világszerte egyre több politikus sürgeti a harcok azonnali beszüntetését. Kofi Annan, ENSZ főtitkár elítélte Izraelt, amiért túlzott erőszakot alkalmaz Libanonban, a Hezbollahot ugyanakkor azzal vádolta, hogy egy nemzetet tart túszként fogva.
Az Unió Cipruson keresztül juttat el gyógyszereket, egészségügyi felszereléseket és takarókat Libanonba. Az ENSZ Szírián keresztül, közúton juttatja el segélyszállítmányait. Szaúd-Arábia, Kuvait és az Emírségek eddig 90 millió dollárt utaltak át, és segítséget ígért Oroszország is.
80-90 magyar állampolgár kért segítséget a bejrúti magyar nagykövetségtől
Az Izrael által kilencedik napja bombázott Libanonban 13-15 olyan magyar van, aki szeretné elhagyni az országot – közölte a bejrúti magyar nagykövet. Tamás Lajos elmondta, ez azt jelenti, hogy ennyi menekülni szándékozó magyar állampolgár tartózkodik Bejrútban vagy a környéken.
A bejrúti magyar nagykövet legfrissebb, csütörtök délutáni adatai szerint a nagykövetség segítségével eddig 53 magyar állampolgár hagyta el Libanont július 12. óta, amikor Izrael megindította a katonai akcióit. A nagykövet szerint valószínűleg már egy újabb családnak is sikerült kijutnia az oszágból, de tőlük még nem érkezett visszajelzés. Egy másik magyar csoport pedig pénteken indul szárazföldön Szíriába.
A nagykövetségtől a krízis kezdete óta 80-90 magyar állampolgár kért segítséget, ebben benne vannak azok is, akik megközelíthetetlen környéken élnek, például a Bekaa-völgyben, vagy az ország déli, harcok sújtotta vidékein. Az adatok azért nem pontosak, mert a segítségkérő magyarok közül gyakran néhányan visszalépnek. Olyanok is akadnak, akik 30-40 éve ott élnek már, számukra nem olyan egyszerű az ország elhagyása. Most már Libanonban csak olyan magyar állampolgár tartózkodik, aki állandó jelleggel ott él.
(Forrás: Független Hírügynökség, Klubrádió, Magyar Rádió, hirado.hu)