Forrás: Híradó

A Hezbollah szerint nem vezetőinek bunkerét, hanem egy éülő mecsetet ért bombatalálat szerda este

A libanoni Hezbollah cáfolta, hogy izraeli harci gépek Dél-Bejrútban szerda este egy olyan bunkert bombáztak, amelyben éppen a Hezbollah vezetői, köztük első embere, Haszán Naszrallah sejk tartózkodott. A síita szervezet szerint a bomba egy épülőfélben lévő mecsetre hullott.

Az izraeli hadsereg szerdán este közölte, hogy egy izraeli repülőgépraj Dél-Bejrút Burzs al-Barazsneh városrészében 23 tonna robbanóanyagot dobott egy bunkerre, amelyben feltételezések szerint több Hezbollah-vezető, köztük Naszrallah sejk tartózkodott, és ezt közölte a Maariv című izraeli lap is internetes oldalán egy magas rangú izraeli katonai forrásra hivatkozva.

Nem sokkal az izraeli légitámadás után a Hezbollah nyilatkozatot adott ki, mely szerint „egyetlen vezetője vagy tagja sem halt meg a légi csapásban”. „Az igazság az, hogy az az épület, melyre az ellenséges harci gépek 23 tonna robbanóanyagot dobtak, egy épülőfélben lévő mecset volt” – áll a nyilatkozatban, amelyet a szervezet al-Manar televíziója tett közzé. Izrael már korábban közölte, hogy libanoni offenzívájának egyik fő célja a Hezbollah vezetőinek likvidálása.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.