A megjósolhatatlan következményeket magában hordozó friss közel-keleti drámának, háborúnak máris vannak győztesei, tudniillik a közel- és közép-keleti olajtermelő országok, élükön Iránnal, és távolabb olyan olajhatalmak, mint Venezuela vagy Oroszország.
A folyamatosan emelkedő, és most hirtelen történelmi csúcsot megdöntött olajárból származó jövedelmeiket geopolitikai pozícióik rendkívüli erősítésére használják föl ezek az országok. Ezúttal csak nagyon erőltetett okoskodással, összeesküvés-elméletek sorozatának feltételezésével lehetne arra a következtetésre jutni, hogy ami Libanonban történik, illetőleg az iráni atomprogram folytatódása, az észak-koreaiak rakétakísérletei már megint az Egyesült Államok malmára hajtja a vizet, Amerika szuperhatalmát szolgálja.
Gernot Erler, a német külügyi államtitkár egy háttérbeszélgetésen e téma kapcsán azt felelte kérdésemre, hogy bizony a legfrissebb fejlemények éppenséggel arról szólnak, hogy a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamász előtérbe tolásával, Észak-Korea és Irán színfalak mögötti együttműködésével kísérlet történik Amerika és általában a nyugati demokráciák – amelyek közé hazánkat is nyugvást besorolhatjuk – gyengítésére. Kimondható, hogy a feszültségekből származó világpiaci kockázatoknak kitett országaink túlnyomó többsége, így Magyarország vagy Németország vesztese az aggasztó közel- és távol-keleti fejleményeknek. A nyolcvan dolláros hordónkénti olajár, amely a hatalmi ambíciókat dédelgető és az iszlám államkoncepciót a nyugati demokrácia alternatívájaként exportálni igyekvő Irán, és a világ dolgaiba sokkal nagyobb beleszólást kisajátítani óhajtó Oroszország számára mennyei manna, az nekünk átok.
A rakéták egyelőre Libanonban és Észak-Izraelben csapódnak be, ott gyilkolnak ártatlanokat, de az olaj jelentette gazdasági fegyver, ha szerencsére szó szerint nem is gyilkol, de szintén védtelen százmilliók, netán milliárdok életét nehezíti meg, sokakét biztos, hogy tönkre is teszi. A Deutsche Bank prognózisa szerint hamarosan a százdolláros határt súroló nyersolajár már nagyon is észlelhető gazdasági pangáshoz vezethet, további munkanélküliséghez, az olajárrobbanás kiváltotta inflációs folyamatok elleni kötelező harc jegyében a nagy jegybankok erőteljesen emelni kényszerülhetnek a kamatokat, a kamatemelések hallatlan mennyiségű tőke kivonását idézhetik elő, a világ legfontosabb befektetői, a japánok is, a kínaiak is kivehetik pénzüknek egy eddiginél sokkal jelentősebb részét az amerikai és az európai gazdaságokból, holott ez utóbbiak szinte ebből élnek.
Ha Amerika ezt megszenvedi, akkor Nyugat-Európa még súlyosabb betegségbe esik, Kelet-Európa pedig – megint újságírói túlzást alkalmazva, és semmiképpen sem szó szerinti értelemben -, bele is halhat. Az elborzasztó olajár azonban hosszabb távon talán mégis gyógyír, mert hallatlanul fölgyorsítja az alternatív energiahordozókra való átállás folyamatát. Konkrét példát említve: bármennyire nem fog tetszeni ez sokaknak, de az atomenergia ismét teret fog nyerni, ugyanakkor a mindennapi szállításban, a közlekedésben már nagyon is belátható időn belül mindenütt, nálunk is el kell, hogy szaporodjanak a hidrogénnel, a cukornádból és más mezőgazdasági termékekből előállított alkohollal és más biotermékekkel üzemeltetett járművek, ilyesmiben, a technológiai tudásában, a kihívásokra való gyors reagáló-készségében, újító szellemében rejlik a nyugati, a demokratikus világ fegyvere. Valójában csak ezt tudja bevetni az olajfegyverrel szemben, és ez nem kevés.
Zentai Péter (Berlin)
