Izrael vegyi fegyvereket vet be libanoni hadjárata során – legalábbis ezt állítja egy belga-libanoni orvos, aki szokatlan holttestekre alapozza véleményét.
A Szaida (Szidón) városában kórházat igazgató Basir Sam, telefonon nyilatkozott a helyszínről. Az orvos, aki szerint Izrael vegy fegyvereket használ, arra hivatkozott, hogy néhány, általa látott holttest teljesen szokatlannak bizonyult. A bombák robbanása ellenére nem volt jele rajtuk lökéshullámnak, vérzésnek, a haj, s néha még a szakáll, a bajusz is teljes épségben maradt. A bőr pedig feketére színeződött, de nem volt megégve. Mint elmondta, hétfőn nyolc, múmia-szerű holttestet vittek be kórházába, ezekről fotókat is készítettek.
„Az az érzésem, hogy a bőrön keresztül valamilyen mérgező anyag jutott be a testbe. S ilyenkor szinte teljesen bizonyos a halál” – mondta. Michel Aoun volt libanoni miniszterelnök – szintén telefonon nyilatkozva – arról számolt be a sajtókonferencián, hogy híreket kapott gázt tartalmazó bombák bevetéséről. Aoun egyébként úgy tudja, hogy a libanoni konfliktus kezdete óta a közel-keleti országban 350 ember halt meg, a sebesültek száma pedig ezer.