Fábry-ügy: a véleménynyilvánítás vagy a mocskolódás szabadsága nyert? – Balavány György jegyzete
2006. július 19. 16:15
Balavány György
Fábry Sándor humorista a romákon viccelődött. Erre György Péter esztéta azt találta mondani egy rádióműsorban: Fábry romagyűlölő és rasszista. Fábry perelt, nyilván mert ez fájt neki.
„Aki valakiről más előtt becsület csorbítására alkalmas tényt állít, vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utal, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.” – rendelkezik a Btk. 179. paragrafusa. A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés minősített esetben, például ha a vétséget nagy nyilvánosság előtt követik el.
Fábry keresetét azonban másodfokon is elutasították. Immár bírói végzése van róla, hogy rasszista. Ezt a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet jogásza érte el neki. Úgy látszik, a TASZ szerint a rasszistázás szabadságjog, de a jó hírnév megőrzése nem az.
Hogy őszinte legyek, megnéztem volna György Pétert közmunkán, lapáttal a kezében. Felhívtam a TASZ ügyvédjét, Schiffer Andrást, s kérdtem: miért tartja helyénvalónak, hogy bárki nyíltan, következmények nélkül legyen mocskolható? Azt felelte, s ez benne volt a bírói indoklásban is: egy közszereplőnek – jelen esetben előadóművésznek – el kell tűrnie a negatív kritikát. Valamint: ha Fábry nem heccelődött volna a romákkal, nem járt volna így. Azt is mondta a szabadságharcos: a lényeg szempontjából mindegy, igaza volt-e az esztétának – az a fontos, hogy büntetlenül elmondhatta.
Én e voltaire-i nézetet általában osztom. Hogy ez esetben miért nem, azt megvilágítanám egy példával. Nem szeretem Fábry humorát, mert szerintem perverz és lapos, ahogy a mai magyar humor általában – no, ezt a kritikát el kell viselnie Fábrynak. A rasszistázást viszont nem. Ugyanis antirasszista kultúrában élünk.
Ha másra nem, Auschwitz arra megtanította Európát, hogy a származása miatt senkit nem szabad bántani. Igaz, míg Európa meakulpázott, a balliberális elit zsidó szentséget kreált Auschwitzból, kizsákmányolta az áldozatok emlékét, s megalkotta az ostoba mítoszt, miszerint a jobboldal sajátja a fasiszta nosztalgia. A kollektív balos paranoia szerint bármikor bekövetkezhet egy újabb holokauszt; hazánkban egy speciális összeesküvés-elmélet is forgalomban van, miszerint a konzervatívok titkos bunkerekben, aranyrámás Szálasi-porték alatt szövetkeznek a hungaristákkal a zsidók és cigányok kiirtására. A baloldal kedvelt kifejezése a latens antiszemitizmus; szeretik a (szerintük) sorok közt búvó, szavak mögött lapuló, „kódolt” idegengyűlöletet kimutatni. Ilyen kódokat szinte minden jobboldali megnyilvánulásban találnak, s ahogy megtalálták, már rasszistáznak is. Ezt, mint megelőző csapást, messzemenően jogosnak és etikusnak tartják.
Ugyanakkor a jobboldali emberek, a keresztény egyházak vagy a muzulmánok elleni nyílt uszítás belefér a ballib nyilvánosság-etikettbe, nincs vele semmi gond. Midőn egy ismeretlen szervezet teliplakátolta a fővárost arabgyalázó szövegekkel, a Lamperth-rendőrség gyorsan leállította a nyomozást. Ha zsidógyalázó plakátokkal ragasztották volna tele a várost, már nyilvánosan fejét vették volna a tettesnek. De tessék mondani: mennyivel különb a zsidó vagy a cigány, mint az arab vagy a magyar?
Tavalyelőtt a Magyar Nemzetben megjelent egy, a miniszterelnököt (aki közszereplő és előadóművész) minden áttétel nélkül hülyének nevező írás. Erre a magyar ellenrasszisták és kisebbségvédők csúcsembere, Tamás Gáspár Miklós rohant a Klubrádióba felháborodni. Elmondta Bolgár pornócézárnak, hogy kezébe sem veszi a lapunkat többé, s megegyezett vele, hogy azért tart a közbeszéd és közhangulat meg a morális nívó ott, ahol, mert ilyeneket enged meg a jobboldal magának.
De most tegyük fel a kérdést: hol van a hülyézés a rasszistázáshoz képest? Mint látjuk: nemcsak latens, hanem manifeszt hülyékkel is tele a közélet, s bár a Biblia tiltja, manapság már családi élcelődésben is elhangzik e jelző, sőt: mondja az ember, homlokára csapva, önmagára is. Az elmeállapot, sajnos, nincs összefüggésben a közszereplők legitimitásával. Ám a holokauszt utáni Európában – ahol egy hülye öreg történészt lecsuktak, mert szerinte Auschwitz nem is úgy volt, ahogy – rasszistának vagy rasszistagyanús elemnek nincs helye. Pária, civilizáción és törvényen kívüli, kilőhető.
Tamás, az álrenegát (aki olykor eljátssza a magánvélekedőt, majd gyorsan hazaiszkol a baloldalra), a múltkoriban azt találta írni: a maga részéről szívesen gyalázná a lengyel állam konzervatív vezetőit, a Kaczynski ikreket. Ez csak azért érdekes, mert a szívesen gyalázkodás a baloldal sajátos éthosza. Ugyanez a Tamás Gáspár végigizgulta a Fábry-tárgyalást a bíróság folyosóján, és aztán együtt fürdött György Péterrel a győzelmi mámorban.
Fábrynak mostantól fátuma, hogy veszít. De nem közszereplő volta tette védtelenné, amint a TASZ állítja, hanem az, hogy néhány nyilatkozatával kiiratkozott a baloldali karámból, és nem talált vissza. Ennek súlyos büntetése van. Rituálisan ráütik a legdurvább szégyenbélyeget, és nem tehet ellene semmit.
Van egy ajánlatom: ha valakinek becsületébe tiprok – legyen köz- vagy magánszereplő -, pereljen be, és nyerjen. Nem baj, ha az újságíró nem írhat le bármit, ami eszébe jut. A sajtószabadság ne a mocskolódás szabadsága legyen, hanem lehetőség arra, hogy nyilvánosságra jusson az igazság, ami különben rejtve maradna. Írhatom Gyurcsányról, hogy méltatlan a kormányfői székre, mert hazug ember és adómegkerülő, s mert a letűnt diktatúra gátlástalan haszonélvezője; bizonyítsa be az ellenkezőjét, aki tudja. (Senki nem tudja.) De rasszistának csak akkor nevezhetem, ha valamely népcsoport ellen uszított nyilvánosan, mondjuk leterroristázta az arab futballistákat. Ez persze csakugyan megtörtént, de se a Klubrádiónak, se György Péternek, se Tamás Gáspár Miklósnak nem volt ellene kifogása.
Hadd jegyezzem meg, némely balorgánum személyemet is megtisztelte az antiszemita jelzővel. A Hírszerző azért, mert főszerkesztőjét egy cionista csoport tagjának neveztem. Tehettem, mert egy cionista csoport tagja, s ez nem független attól, hogy évek óta gátlástalanul mocskolja a muzulmán hitű embereket és mindenkit, aki nem tetszik neki. A Hetek munkatársának meg feltűnt, hogy egy cikkem elején Gyurcsányt mészároshoz hasonlítom, aki kést emel a vérlucskos asztalon heverő Magyarországra (szép, szürreális képzavar); egy másik cikkben pedig az MSZP győzelmén ujjongó tömegről a golgotai keresztnél tapsoló csődületre asszociáltam. Erre a Hetek „a tiszaeszlári vérvád szellemiségét” tulajdonította nekem, s megtudhattam, hogy zsidóellenességemben „antijudaista ősképeket” használok. (Jelzem, a kifogásolt antijudaista ősképet Máté, Márk, Lukács és János evangélista nyomán a keresztény művészet és homília két évezrede használja.) A Magyar Nemzetet Ungarischer Beobachternek nevezte a Hetek, mivel szerinte szellemi rokonságban vagyunk a hírhedt náci lappal.
Ha ezek után egy Hetek- vagy Hírszerző-szimpatizáns meglátja a nevem, arra gondol: „aha, az a náci.” S persze ez volt a cél. A Hetek állítólag keresztény újság; a mögötte álló gyülekezet főnöke, Németh Sándor egy ízben kijelentette: az arabok először terroristák, csak azután emberek. A további kommentár fölösleges.
Lesz itt sajtószabadság, TASZ-módra. Ne merd leírni vagy kimondani, hogy farizeus, hogy zsidó, hogy cigány, hogy cionista, s azt végképp ne, hogy izraeli agresszió, hogy amerikai terror. Mert akkor rasszistázni és fasisztázni fognak, hosszan, örömmel és szívesen, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt; bőrödbe égetik a billogot, végigzavarnak a főutcán, és remekül szórakoznak.
S ez ellen pontosan annyi jogorvoslattal élhetsz, mint egy vágóbarom.
