Forrás: Híradó

Az összecsapásban két izraeli katona életét vesztette

Izraeli harckocsik lépték át szerdán az izraeli-libanoni határt, és a közel-keleti arab ország területére érve heves ellenállásba ütköztek – jelentette a libanoni rendőrség.

A rendőrségi közlés szerint az izraeli páncélosok Ajtarún és Bint-Dzsbeil között három poton hatoltak be libanoni területre, s dél-libanon középső övezetében heves rakétapárbaj bontakozott ki. Az al-Arabíja és az al-Dzsazíra arab hírtelevíziók korábbi jelentése szerint a harcokban két izraeli katona vesztette életét, kettő pedig megsebesült. Izraeli orvosok megerősítették a sebesült katonákról szóló értesülést.

A Hezbollah közben arról számolt be, hogy fegyveresei visszaverték az izraeli hadsereg harmadik betörési kísérletét Ajtarún településnél. Az ugyancsak a két ország határán lévő Avivim körzetében tűzpárbaj bontakozott ki – közölték izraeli katonai források, amelyek nem tartják kizártnak, hogy a Hezbollah harcosainak sikerült izraeli területre jutniuk. Ebből a térségből áldozatokra utaló hírek nem érkeztek. Egy izraeli katonai szóvivő korábban megerősítette, hogy az izraeli hadsereg szerda reggel korlátozott méretű hadműveletet kezdett annak megakadályozására, hogy a Hezbollah erői veszélyeztessék az izraeli területeket.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.