Egyre súlyosabb a helyzet a Közel-Keleten, egyre több a menekült, a halott. Rózsa Erzsébet, a Teleki Intézet főmunkatársa, Shiri Zsuzsa, a Magyar Rádió jeruzsálemi tudósítója és Sayfo Omar újságíró beszélgettek a konfliktusról.
– Az egyik legfontosabb kérdés, hogy háború vagy harcok dúlnak??
– Az utóbbi évtizedekben a háború klasszikus értelmezését át kell, hogy alakítsuk. Nem feltétlenül két állami tényezőáll szemben egymással – mondta Rózsa Erzsébet.
– Az izraeli média hogyan fogalmaz ez ügyben?
– Egyértelműen háborúnak látják. Izrael a Hezbollah támadásáért Libanont tette felelőssé – mondta Shiri Zsuzsa.
– Az arab források?
– Rendkívül megosztottak. Külön kell kezelnünk a kairói, illetve a különböző Öböl-országok hírforrásait, illetve a libanoni forrásokat, amelyek egytől-egyig Izraelt teszik felelőssé, és felsorakoznak a Hezbollah mellett – mondta Sayfo Omar.
– A hidegháború utáni rendszerben az egyik legnagyobb probléma az, hogy sem a nemzetközi rend, sem a nemzetközi rendszer, de a nemzetközi jog sem képes kezelni azt az óriási változást, hogy a nemzetállamok mellé beléptek nem állami tényezők. Gondolhatunk egy terrorszervezetre, gondolhatunk egy karitatív szervezetre, vagy gondolhatunk egy transznacionális nagyvállalatra. Őrájuk a nemzetközi jog nem érvényes – hangsúlyozta Rózsa Erzsébet. A Hezbollah, és nemcsak a Hezbollah, hanem akár a Hamász és nagyon sok más szervezet is, tehát az iszlám világban Izraeltől messze-messze távol levő szervezetek is igen bonyolultan értelmezhetők, nem lehet egy európai gondolkodásban bevett fogalommal jellemezni. A Hezbollah a szűken vett térségben is, de talán a tágabb értelemben vett térségben is nagyon sokak szemében egy nemzeti felszabadító szervezet.
– Izraelben világosan látják, hogy itt nemcsak egy fegyveres milíciáról van szó, azt is látják, hogy nem működhetne sem a milícia, sem a szociális intézmények, hogyha nem állna mögötte mégis egy állam. Irán pénzeli, és Damaszkusz segítségével fegyverekkel ellátja a szervezetet. Ugyanez igaz a Hamászra is – tette hozzá Shiri Zsuzsa.
– Az arab világban az előző dologra reflektálva azt is látják viszont, hogy Izrael mögött ott az Egyesült Államok teljes mellszélességgel, ezért az utca embere nem érti az izraeli véleményt, hogy miért tekintik problémának azt, hogy Irán támogatja a Hezbollahot. Ugyanakkor az az igazság, hogy az iszlámista szervezetek – ennek a megítélése nem a mi dolgunk, hogy pozitív vagy negatív – egyre nagyobb befolyásnak és egyre nagyobb tekintélynek örvendenek az arab világban – vélte Sayfo Omar.
– Nagyon sokan nem értik, hogy most ennek mi lehet a kiváltó oka. Nagyon sok ellentmondásos hír van. Olyan hírt is lehet olvasni, miszerint a Hezbollah vezetői olyan nyilatkozatot tettek volna, hogy ezt az akciósorozatot már hónapokkal ezelőtt eltervezték, ugyanakkor egészen más hírek jönnek például Izraelből, hogy miért itt zajlik. De vannak olyan vélemények, hogy Izraelen belül is okoz fennakadást az a tény, hogy a miniszterelnök, Ehud Olmert, illetve a védelmi miniszter, Amir Perec nem rendelkezik olyan, legalábbis jelentős katonai múlttal, mint akár Saron miniszterelnök rendelkezett, vagy Rabin, vagy a korábbi nagy vezetők. Egy olyan kusza helyzet van, amit igazából innen, Budapestről nagyon nehéz átlátni – mondta Rózsa Erzsébet.
– Itt is úgy vélik, hogy több tényezője van ennek a dolognak. A Hezbollah támadásának az egyik legfontosabb oka az lehet, hogy 2000 óta ez a szervezet gyakorlatilag, legalábbis katonai része egyértelműen okafogyottá vált, ha úgy tetszik, Dél-Libanon fölszabadítása után. Nincs ott libanoni terület, amit Izrael megszállva tartana, tehát gyakorlatilag nem volt tovább semmiféle értelme annak, hogy ők fegyverrel harcoljanak. De legalább annyira fontos, hogy itt egy új politikus generáció nőtt föl, akik úgy gondolják, hogy Izraelnek itt az ideje, hogy olyan határai legyenek, amiket joga van megvédeni – tette hozzá Shiri Zsuzsa.
– Egy általános nézet van, hogy az iszlám nemzet ellen folyik támadás. Ezek az elemzések szerint a háttérben elsősorban Irán szerepét kell megvizsgálni a Közel-Keleten, illetve azt, hogy az Egyesült Államok egyre rosszabb szemmel szemléli Irán térnyerését. És korábban már több ízben hallhattuk elemzésekben a síita félholdnak a fogalmát – zárta a beszélgetést Sayfo Omar.

