Megfontoltan hajtjuk végre rakétatámadásainkat Izrael ellen, hogy fegyverkészletünket sokáig kihasználhassuk – mondta a Hezbollah egyik tagja
Hezbollah akár hónapokig képes lőni Észak-Izraelt – jelentette ki a libanoni síita szervezet egyik vezető tagja szerdán.
„Megfontoltan hajtjuk végre rakétatámadásainkat Izrael ellen, hogy fegyverkészletünket hónapokig kihasználhassuk és ne csak napokig vagy hetekig” – mondta Mohammad Kumati, a Hezbollah politikai bizottságának egyik tagja.
Hozzátette, hogy az izraeli hadseregnek nem sikerült elvágnia a Hezbollah fegyverutánpótlását Dél-Libanon felé, habár „lezárták az utakat és bombázzák a teherautókat”.
Egy magas rangú izraeli katonatiszt korábban a nap folyamán azt közölte, hogy az izraeli haderő a Hezbollah rakétaarzenáljának már mintegy felét megsemmisítette offenzívája során, s hogy a légierő folytatja csapásméréseit, mert elejét akarja venni, hogy a síita szervezet újabb, Szíriából érkező rakétákhoz jusson.
Izrael egy hete kezdett offenzívába Libanon ellen, hivatalos közlések szerint a hadműveletek egyik célja az, hogy véget vessenek a Hezbollah Észak-Izrael elleni rakétatámadásainak.
A hadműveleteket közvetlenül az robbantotta ki, hogy a Hezbollah gerillái egy, az izraeli-libanoni határon végrehajtott rajtaütésben több izraeli katonát megöltek, kettőt pedig foglyul ejtettek.
hirado.hu/MTI

