Emberek tízezrei menekülnek dél-libanoni otthonaikból az állandósuló izraeli légitámadások miatt. Az ENSZ szerint az izraeli bombázások teljesen használhatatlanná tették az utakat és hidakat, ami nem csak a menekülést nehezíti meg, de segély- és mentőcsapatokat is elzárja a legválságosabb országrészektől. Az éjszakai légitámadásokban 200 fölé emelkedett a hat napja trató közel-keleti konfliktus libanoni áldozatainak száma, a halottak többsége civil. A Hezbollah 15 észak-izraeli várost lőtt éjszaka és hajnalban, újabb áldozatokról nem érkezett jelentés.
„Jelenleg nem hiszem, hogy mozgósítanunk kellene nagyobb szárazföldi erőket Libanon ellen, de ha ezt kell tennünk, megtesszük” – jelentette ki az MTI szerint Mosé Kaplinszki tábornok, az izraeli vezérkari főnök helyettese. Kaplinszki szerint az izraeli hadseregnek számos lehetősége van arra, hogy meggyengítse a Hezbollah radikális gerillaszervezetet és egy ilyen akciónak részét képezheti egy nagyobb invázió is.
Egy készülő invázióra utalhat, hogy az izraeli hadsereg hétfőn szárazföldi akciókat is végrehajtott Dél-Libanonban, kedden hajnalban pedig újabb mozgósítást rendelt el. Több ezer katona indul Ciszjordániába, hogy az ott szolgáló csapatok bekapcsolódhassanak a Libanon elleni támadásokba.
A libanoni válság hat napja tart, ez idő alatt állandósultak a Libanon elleni bombázások és egyéb katonai akciók. A libanoni gerillák is több száz rakétával célozták meg az észak-izraeli településeket kisebb-nagyobb károkat és veszteségeket okozva.
Izraeli gépek kedden folytatták Bejrút síiták lakta külvárosainak bombázását, de hajnalban Bejrúttól északra eső területeket is lőttek. Leromboltak egy laktanyát, illetve támadtak egy dél-libanoni falut, az akcióban legkevesebb 13 civil is meghalt. Az izraeli légierő kilátásba helyezte egy teljes határfalu lebombázását, lakóinak kedd hajnalig adott időt a távozásra.
Újabb támadás érte a kelet-libanoni Bekaa-völgyben található Baalbek város lakott részeit is. Izraeli közlés szerint az akció során a Hezbollah egyik fegyverraktárát és rakétakilövő állomását is megsemmisítették.
Az ENSZ különmegbízottja szerint az ország déli részén humanitárius katasztrófa fenyeget, tízezrek menekülnek az állandósuló izraeli akciók elől. A hidak és utak bombázása megnehezíti az emberek menekülését és a segély-, illetve mentőcsapatok nem jutnak el a legszorongatottabb helyekre.
A hivatalos jelentések szerint libanoni oldalon 200 fölé emelkedett a hat napja trató konfliktus áldozatainak száma. Az izraeli akciókban főleg civilek vesztették életüket. Az izraeli részről a konfliktus felelősének tartott Hezbollah mindössze három embert veszített, de az izraeli bombázások végeztek egy tucat libanoni katonával is.
A Hezbollah gerillái délután, majd éjszaka is lőtték Haifát. Találat érte Száfed városát is, ahol egy kórház mellett csapódott be a libanoni fegyveresek rakétája. Összesen 15 várost ért rakétatámadás libanoni oldalról. Áldozatokat nem jelentettek, de izraeli források több sérültről is beszámoltak. Izraeli oldalon 24 a közel egy hetet tartó konfliktus áldozatainak száma. Életét vesztette 12 civil is, köztük nyolcan egy Haifát ért támadásban haltak meg.
A libanoni konfliktus azután robbant ki, hogy a Hezbollah elrabolt két izraeli katonát. Kiadásukért cserébe izraeli börtönökben raboskodó palesztin és libanoni foglyok szabadon bocsátását kérték. Izrael visszautasított mindenféle tárgyalást és hadműveleket indított Libanon megtörésére.
[origo]

