Forrás: Hírtv

Az utolsó frissítés időpontja: 2006-07-18 10:38:00

Euro/Dollár

A dollár a hét elején is folytatta múlt héten megkezdett raliját. A közel-keleti helyzetnek köszönhetően ismét nagyobb mértékű tőkekivonásokat figyelhettünk meg a fejlődő piacokon. Emellett sokan USD shortokat szüntettek meg. Néhol még „biztos pontként” is emlegették a dollárt. Ezt azonban a dupladeficit miatt kissé szkeptikusan fogadta a piac. Központi banki vételek stabilizálták az árfolyamot 1,2520 és 1,2540 körül. Az amerikai konjunktúramutatók vegyes képet mutattak. Júliusban csak 15,64 pontot hozott a New York Empire State Index a várt 21,8 helyett. A júniusi amerikai ipari termelés azonban 0,8 %-kal erősödött a várt 0,4 % helyett.

Az EUR/USD hétfőn kiesett a március óta kialakított középtávú emelkedő trendcsatornából. A múlt héten kialakított rövid távú gyengülő trendvonal kedden 1,2671-nél haladt. Kérdéses, hogy még meddig eshet az árfolyam. Amennyiben nem tart ki az1,2480-as támogatás, akkor középtávon az 1,2200-nél húzódó hosszú távú gyengülő trendvonal válhat az árfolyam céljává. Ezen a területen halad a 200 napos vonal is. Az Aroon még nem hozott eladási jelet, de szerdán ezt is be fogja pótolni, ha nem sikerül visszahódítani az 1,2610-et. 1,2647-nél húzódik az 1,2867-1,2511 közötti esés 38,2 %-os Fibonacci korrekciós szintje. A következő ellenállás 1,2550-nél várja az árfolyamot. Támogatásokat 1,2510-nél és 1,2480-nál találhatunk.

10:00-kor tették közzé az Eu-s kereskedelmi mérleg mutatóit. 11:00-kor teszik közzé a júliusi német ZEW indexet (előrejelzés: 34,0 pont az előző havi 37,8 után). Délután teszik közzé a júniusi amerikai termelői árakat (előrejelzés: +0,3 %). 15:00-kor teszik közzé az USA-ban a májusi TIC mutatókat (előrejelzés: 50 milliárd USD). A kiegyenlítésre váró kereskedelmi mérlegdeficit 63,8 milliárd dollárra rúgott.

Fazit

Kisebb veszély fenyegetheti a dollárt a TIC mutatók irányából. Amennyiben ismét (3. hónapja) gyenge értékek születnek a TIC mutatóknál, akkor valószínűleg erősebb nyomás nehezedhet majd a dollárra, így a mutató jelentősen hozzájárulhat az EUR/USD esetleges emelkedéséhez. A ZEW index sem szokott tartós árfolyammozgásokat előidézni, még az előre jelzett értéktől való eltéréskor sem. Továbbra is a közel-keleti konfliktusok állnak a figyelem középpontjában. Segítette az árfolyamot egy ideig a hír felröppenése, mely szerint közeleg az izraeli katonai akciók befejezése. Az amerikai termelői áraknál a felső oldalon várhatunk meglepetésekre, hiszen jelentősen emelkedtek a nyersanyag- és az energiaárak is. A dollár akár profitálhat is a kamat körüli előrejelzések igazításából.

A kockázatkedvelő befektetők a gyengülő trend folytatódásában reménykedhetnek 1,2610-nél limitált eladással és 1,2655-ös vételi stoppal. A short árfolyamcélja 1,2480-nál álljon. A mai napon a kereskedési sáv valószínűleg 1,2480 és 1,2615 között fog majd mozogni. (OT/GFX)

Comments are closed.