Kora reggel landolt Ferihegyen az a két Malév gép, amelyekkel a libanoni háború miatt kinnrekedt embereket hozták vissza Damaszkuszból. A megérkezett 250 utasból 12-en magyarok. Köztük van az a két szegedi egyetemista is, akik a harcok miatt idő előtt hagyták el Libanont.
A két fiatalember elmondta: az életük nem volt veszélyben, miközben Bejrútból kerülőúton Szíriába, Damaszkuszba jutottak. Öt hetet töltöttek volna a bejrúti egyetemen nyári gyakorlaton orvostanhallgatóként, de a kialakult helyzet miatt három hét után hazajöttek. Damaszkuszból érkezett Németh Krisztina, a Malév szóvivője is, aki elmondta: valószínűleg ma este is indítanak járatot a szír fővárosba.
Libanonból tegnap több mint 350 külföldit menekítettek ki. A többségében spanyol, olasz, osztrák, cseh és ír menekülteket öt repülőgéppel Szíriából Ciprusra szállították – majd az olasz légierő gépeivel Rómába repültek. Jelentős evakuálásra készül az Egyesült Államok, Franciaország, Svédország, Románia és Oroszország is.
Ezrek menekülnek Dél-Libanonból, miután az izraeli hadsereg távozásra szólította fel a falvak lakosságát. Gyalog indulnak el, többnyire csak gyerekeiket viszik. Vasárnap hajnaltól mintegy tizenötezren menekültek Tyr városába, ott mecsetekben, iskolákban keresnek menedéket. Egy magyar egyetemista ebben a városban rekedt. A magyar nagykövettel azt közölte, más külföldiekkel, szervezetten próbálnak biztonságos helyre jutni.
Az izraeli légierő hajnalban újabb támadássorozatot hajtott végre, immár egész Libanon területén. A északi Tripoli kikötővárosban és Baalbekben 15-en meghaltak, 41-en pedig megsebesültek. Újra bombázták a bejrúti nemzetközi repülőteret, amelyet már negyedszer ért légicsapás. A libanoni főváros déli részében szintén rakéták csapódtak be, szemtanúk szerint Bejrút kikötője is lángol, és támadás érte Tirusz és Szidón városokat is. Az izraeli védelmi miniszter szerint az akció addig folytatódik, míg a Hezbollah utolsó lőállását fel nem számolják.
A Hezbollah tegnap Haifát lőtte, az izraeli város vasútállomásán nyolc ember halt meg. Hajnalban pedig rakéták hullottak több izraeli településre. A síita milícia vezetője, Hasszan Naszrallah szerint fegyvereik elérik az összes izraeli várost, és a háború igazából csak most kezdődik.
Az izraeli kormány Iránt és Szíriát sejti a Hezbollah támadásai mögött. Szerintük iráni katonák is harcolnak Libanonban, és állítólag Haifába is iráni gyártmányú rakéták csapódtak be. A kormány egyik tagja szerint Haifát Szíriai területről lőtték. Irán cáfolta a vádat, Szíria pedig kemény válaszcsapással fenyegette meg Izraelt, ha az megtámadná.
Éppen ezt szeretné megelőzni a nemzetközi közösség, ezért vasárnap Bejrútba érkezett az Európai Unió külpolitikai főképviselője.
A Libanon elleni izraeli offenzíva halálos áldozatainak száma annak hatodik napján 167-re emelkedett az AFP francia hírügynökség összegzése alapján, a hétfői áldozatok száma 19.
A másik fronton, Gázában az izraeli légicsapás lerombolta a palesztin külügyminisztérium épületét. A külügyi szóvivő szerint az izraeli kormányt ezekért a tettekért nemzetközi büntetőbíróság elé kell állítani.

