A hírt Miri Eisin kormányszóvivő cáfolta
Izrael néhány napon belül elérheti célját Libanonban, következésképp leállíthatja a hadműveleteket – vélekedett médiajelentések szerint hétfőn egy magas rangú izraeli katonai illetékes, Miri Eisin kormányszóvivő azonban cáfolta az elhangzottakat.
Izrael nem tervezi, hogy leállítja a Hezbollah elleni támadásokat – mondta az izraeli kormányszóvivő. A névtelenséghez ragaszkodó forrás, akit az izraeli 10-es Csatorna televízió idézett, továbbá úgy vélekedett, hogy ha a Hezbollah továbbra is lövi Izraelt, akkor Izrael kiterjedtebb támadásokat indíthat és célba veheti a libanoni elektromos hálózatot.
Egyedül a libanoni hadsereg jelenlétét tartaná elfogadhatónak Izrael a libanoni-izraeli határon – jelentette ki hétfőn egy rádiós nyilatkozatában Amir Perec izraeli védelmi miniszter. Ez „az egyetlen tényező, amelynek jelenlétét ebben a térségben Izrael kész elfogadni”, ha libanoni kormány felelősségteljes magatartást tanúsít és csapatokat telepít a határ mentén – mondta az észak-izraeli területekre látogató miniszter.
Megismételte, hogy a hadsereg nem tűri el a Hezbollah libanoni síita lázadószervezet gerilláinak visszatérését a határhoz, és megerősítette, hogy a hadsereg biztonsági zónát szándékozik létesíteni az izraeli-libanoni határon. Ebben a biztonsági övezetben állandó katonai jelenlét nem lenne, de az izraeli tüzérség bármikor képes lenne tűz alá venni.
hirado.hu/MTI

