2006.07.18., 2006. évfolyam, 28. szám
szerző: Gonda Krisztina forrás: 168óra
Az Emlékpont Múzeum épületében látható az első vidéki holokausztkiállítás. Most nyitották meg Hódmezővásárhelyen, ott, ahol a helyi közigazgatás ellenállása miatt 1944-ben nem jelöltek ki gettót. Múltunknak ez a szörnyű fejezete lezáratlan. A tárlat egyik célja: nyerjünk történeti távlatot olyan részismeretekhez, amelyek hitelesíthetnek egy hihetetlen históriát. A város emléktábla állításával is lerója kegyeletét egykori elöljárója, dr. Beretzk Pál alpolgármester előtt.
Az Emlékpont létrehozását Lázár János, a város mai polgármestere kezdeményezte, terveit F. Kovács Atilla készítette. Szeptembertől itt tanulásra, kutatásra is lesz lehetőség.
Ám az Emlékpont Múzeum nem csupán a vészkorszak helyi emlékeit mutatja be. Egy másik kiállítás a város polgárainak 1945 és 1990 közötti életét követi végig. Egyik diktatúra után a következőt. Azt, ahogyan az új rezsim különböző – kemény, majd „puhuló” – időszakai átjárták mindennapjaikat. A sokat ígérő változások, a csalódások, a megmaradás, a túlélés történetét.
Az előcsarnokban ott díszeleg többek között Rákosi elvtárs és Kádár apánk jókora arcképe. A Megszakított hagyományok termének neve önmagáért beszél. Itt Fehér Gárdának hívták a „szocializmus ellenségeit”, külön termet kaptak ők is. A pincében, az Erőszak Termében a párt katonái „ékeskednek”, egyforma arcok, hiszen a terror gyakran személytelen. A párttal a néppel terméhez nem kell kommentár (legföljebb képzelhetni hozzá munkásmozgalmi indulókat). A Paraszt Párizs Terem a művészeté, itt végre nem kell szorongani, szomorkodni.
Egy másik Terror Háza volna? Az is, persze, de errefelé minden kicsit vidékiesebb, s tán kevésbé félelmetes. Az idő- és térbeli távolság teheti. Meg persze mások a fényviszonyok. A rémségek visszfénye elviselhető 2006 júliusában.
