Forrás: Magyar Rádió

Brüsszelben tanácskoznak az Európai Unió külügyminiszterei. Az egyik fő téma természetesen a Közel-Kelet kérdése.

Az Európai Unió arra hívja majd fel a szembenálló feleket, hogy teremtsék meg a tűzszünethez szükséges feltételeket, vagyis nem követel azonnali tűzszünetet. A kiszivárogtatás szerint a nyilatkozattervezet elítéli a Hezbollah Izrael elleni rakétatámadásait és a túszejtést. Elismeri Izrael jogát az önvédelemre, ugyanakkor némiképp kritizálja is Izraelt az aránytalan masszív reagálás miatt.

Úgy tudni, hogy főleg német és brit ellenkezés miatt nem lett erőteljesebb a megfogalmazás. Az Unió soros finn elnöksége ugyanis korábban sokkal keményebben bírálta Izraelt a civil áldozatok miatt. Az Európai Uniónak egyébként akkor sem lenne igazi befolyása a Közel-Keleten, ha valamennyi tagja egységesen lépne föl, de például fényévnyi a távolság a francia és a brit álláspont között, így a hétfői ülésen elfogadandó hivatalos uniós nyilatkozat vélhetően írott malaszt marad. Pedig a diplomáciai kulisszák mögül származó értesülések szerint Brüsszelben sokan a konfliktus továbbterjedésétől tartanak.

A mostani eszkaláció nem a véletlen műve, vélhetően Irán és Szíria áll a háttérben – mondják a szakértők. Mellesleg az iráni atomprogramról is szó lesz a hétfői ülésen, és az elemzők szerint Teherán most épp azt demonstrálja, hogy komoly adui vannak arra az esetre, ha netán a Biztonsági Tanács elé citálnák, és szankciókkal büntetnék.

Keleti Miklós (Brüsszel)

Comments are closed.