Magyarország damaszkuszi nagykövetségével tíz olyan magyar lépett kapcsolatba, akik az izraeli bombázások miatt akarták elhagyni Libanont, ők mindannyian átjutottak Szíriába, és közülük hatan már meg is érkeztek Magyarországra – tájékoztatta az MTI-t vasárnap délelőtt Medgyes Péter damaszkuszi nagykövet.
2006.07.16 13:33 MTI
„Sikerült mindazokat a magyarokat áthoznunk Libanonból, akik onnan menekülnek” – fogalmazott Medgyes Péter, aki Damaszkuszból telefonon nyilatkozott az MTI-nek. Ez annyit jelent, hogy a szombaton felszállt hat magyar a Damaszkuszból induló Malév-gépre, és hétfőn hajnalban további négyet fognak hazautaztatni a Malév járataival – fejtette ki a diplomata. Hozzátette: ők ezzel a tíz emberrel állnak kapcsolatban.
Az MTI felvetésére, miszerint a sajtó tudomása szerint mintegy száz magyar van Libanonban, azt mondta: tudomása szerint körülbelül ennyi magyar él Libanonban, de úgy tudja, nagy részük ott házasodott, és nem tud róla, hogy menekülni akarnának az országból.
Oroszország kimenekíti állampolgárait Libanonból
Oroszország állampolgárainak kimentésére készül Libanonból és a palesztin területekről – mondta Szergej Lavrov külügyminiszter vasárnap a szentpétervári G8-csúcs margóján. A libanoni evakuálás három napon belül megkezdődhet, de a konkrét időpontokat és útvonalakat egyelőre nem jelölték meg – közölték a bejrúti orosz nagykövetségen telefonon az Interfax érdeklődésére. A képviselet elismerte azt is, hogy nincs pontos információja arról, hány orosz polgár kíván távozni Libanonból.
Az izraeli hadsereg felszólította a dél-libanoni lakosságot, hogy meneküljön északra
Az észak-izraeli területek katonai parancsnoka felszólította vasárnap a dél-libanoni lakosságot, hogy a következő néhány óra alatt meneküljön az arab ország északi részébe, mert újabb izraeli támadás várható. A felszólítást minden bizonnyal az váltotta ki, hogy a Hezbollah lázadószervezet a reggeli órákban újabb rakétatámadást intézett Észak-Izrael, köztük Haifa ellen.
„El akarjuk kerülni, hogy ártatlan áldozatok legyenek, ezért azt tanácsoljuk a dél-libanoni lakosságnak, hogy menjen az ország északi részébe” – mondta Udi Adam vezérőrnagy az AP televíziónak nyilatkozva. Izrael ezt megelőzően vasárnap délelőtt folyatta légitámadásait Bejrút déli részén: harci gépek legalább hat csapást hajtottak végre a Hezbollah lázadószervezet létesítményei ellen. A szervezet televíziójának adása a csapások miatt körülbelül 6 percre megszakadt, feltehetőleg az al-Manar székházának földig rombolása miatt.
Közben a haifai hatóságok a korábbi bizonytalan nyolc-kilenc helyett nyolcban adták meg a reggeli rakétatámadások halálos áldozatainak számát. Mindannyiukat ugyanaz a rakéta ölte meg, amelyik a vasúti pályaudvar egyik raktárépületét találta el. Az illetők mind a vasúttársaság alkalmazottai voltak – közölte a tűzoltóság egyik tisztségviselője. A sebesültek száma több tucatnyi a városban, amelyben összesen 14 rakéta csapódott be vasárnap.
Izraeli illetékesek szerint iráni gyártmányú rakéták csapódtak be Haifában
A vasárnap Haifában becsapódott rakéták közül legalább négy iráni gyártmányú volt – állítják izraeli biztonsági szakértők. A nevük elhallgatását kérő szakemberek azt állították, hogy Fagr (Hajnal) típusú rakéták is becsapódtak Izrael harmadik legnagyobb városának a területén. Ezek az iráni rakéták jóval nagyobb robbanótöltetet képesek célba juttatni, mint a korábban Izraelre kilőtt hordozóeszközök – tették hozzá. A rakéták kilenc személy halálát okozták, több mint tucatnyian megsebesültek.
Az izraeli hadsereg rádiója arról számolt be, hogy különleges egységek megsemmisítették a libanoni haderő valamennyi radarállomását. Erre azért volt szükség, mert a radarok Irán által szállított rakétákat irányítottak izraeli célpontokra – indokolta a lépést a hadsereg.
A Haifát ért rakétacsapások után Izrael fokozni szándékozik a riadókészültség szintjét az ország középső régiójában fekvő Tel-Avivban. A hadsereg illetékesei nem hiszik, hogy a gazdasági és kereskedelmi fővárosnak számító Tel-Avivot közvetlen veszély fenyegetné; emiatt nem is hívták fel a lakosságot az óvóhelyek fölkeresésére. A bejelentés célja pusztán az, hogy fokozzák a város lakosainak éberségét – hangoztatta Miri Regev katonai szóvivő az izraeli televízióban.
Haifa mintegy 40, Tel-Aviv pedig 140 kilométerre fekszik a libanoni határtól, amelynek túloldaláról a Hezbollah fegyveresei rakétákat lőnek ki Izrael települései felé. Egy izraeli tábornok a múlt héten aról beszélt, hogy az ellenséges rakéták a korábbi 30 kilométer helyett immár 70 kilométerre vagy még nagyobb távolságra levő célpontokra is képesek csapást mérni.
A Haifa ellen intézett támadás után a Hezbollah bejelentette, hogy új, nagyobb hatótávolságú rakétákkal rendelkezik. „Harcosaink Raad-2 és Raad-3 típusú rakétákkal lőtték Haifát” – áll a gerillaszervezet Bejrútban közzétett nyilatkozatában. Az első Raad (Mennydörgés) típusú rakéták 2004-ben készültek Iránban. Internetes oldalakon szakértők úgy vélekednek, hogy e rakéták hatótávolsága 120 és 350 kilométer között van.
Izrael szerint iráni katonák harcolnak Libanonban, Teherán cáfol
Iráni katonák segítenek libanoni gerilláknak abban, hogy iráni gyártmányú rakétákat lőjenek ki Izrael területére – állította vasárnap egy izraeli tábornok. Udi Adam vezérőrnagy szavai szerint az izraeli hadsereg azonosított iráni katonákat Libanonban. A Haifa kikötővárosra kilőtt rakéták, amelyek kilenc izraeli lakos halálát okozták, szintén iráni gyártmányúak voltak – tette hozzá a tábornok.
Teherán nyomban cáfolta a fenti állítást, rámutatva, hogy a Hezbollah nem szorul külső segítségre. „Nincsenek (iráni) gárdisták Libanonban, s az sem felel meg a valóságnak, hogy (iráni) rakétákat szállítottunk volna a Hezbollahnak” – hangoztatta Hamíd Reza Aszefi. A szóvivő egyúttal óva intette Izraelt a szomszédos Szíria megtámadásától. „Reméljük, hogy a cionista rezsim (Izrael) nem esik Szíria megtámadásának a hibájába. Az agresszió frontjának kiszélesítése … elképzelhetetlen veszteségeket eredményezne a cionista rezsimnek. Irán Szíria népe mellett áll” – hangoztatta Aszefi.
Szíria hagyományosan szoros viszonyt ápol Iránnal; e két ország a fő támogatója a Libanonban tevékenykedő, parlamenti képviselettel és kormányzati posztokkal rendelkező Hezbollah milíciának.
Szíria azonnali és határozott megtorlással fenyegette meg Izraelt arra az esetre, ha megtámadná
Szíria azonnali, határozott és minden eszközre kiterjedő megtorlással fenyegette meg vasárnap Izraelt arra az esetre, ha az megtámadná. „Egy Szíria elleni bármilyen támadást határozottan és közvetlenül fogunk megtorolni, és ennek időtartama, valamint eszközei korlátlanok lesznek” – jelentette ki Mohszen Bilil tájékoztatási miniszter, akit a hivatalos szíriai hírügynökség idézett.
Szíriának ez az első hivatalos reakciója azóta, hogy öt nappal ezelőtt kirobbant az Izrael és a libanoni Hezbollah lázadószervezet közötti harc. Izrael a Hezbollah támogatásával vádolja Szíriát és Iránt, de szombaton leszögezte, hogy nem célja Szíriát megtámadni.
Szírából „jött” a haifai vasúti raktárat eltaláló rakéta egy izraeli politikus szerint
Szíriából „jött” a haifai vasúti raktárat vasárnap eltaláló rakéta Saul Mofáz izraeli miniszterelnök-helyettes, volt vezérkari főnök szerint. Izraeli tisztségviselők korábban azt állították, hogy a rakéta iráni gyártmányú. „Ez szíriai fegyver” – jelentette ki Mofáz, miközben körbejárta a megrongált raktárat az észak-izraeli városban. A rakéta becsapódása nyolc vasúti alkalmazott halálát okozta.

