Forrás: NAPI

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=299889

2006.7.16 – 15:41

Kimentik a külföldieket Libanonból

Mintegy 350 külföldit menekítettek ki Libanonból vasárnap Szírián és Cipruson keresztül Olaszországba – jelentette az MTI. A Damaszkuszba érkezett magyarok többsége már Magyarországon van.

A többségében európai (spanyol, olasz, osztrák, cseh és ír) menekülők egy nemzetközi akció segítségéval hagyhatták el az Izrael és a Hezbollah összecsapásai miatt ismét hadműveleti térséggé váló országot. A csoport előbb öt repülőgéppel a szíriai Latakiából a ciprusi Larnaca repülőterére érkezett, majd onnan az olasz légierő C-130-as típusú gépe szállította őket Rómába. A külföldiek elszállítása folytatódik, a ciprusi külügyminisztérium közölte, hogy a szigetország kész akár ezrek fogadására.

Várhatóan ma éjjel egy Franciaország által bérelt komp is érkezik Libanon partjaihoz, ahol jelenleg mintegy 20 ezer francia állampolgár tartózkodik. Gibaraltárban, illetve Barcelonában is kifutásra kész két brit hadihajó – írta a Sunday Times – , hogy elvigye Libanonból az ott levő 25 ezer brit alattvalót, akik közül 15 ezer kettős állampolgár.

Az olasz ANSA hírügynökség szerint egy olasz hadihajó is érkezik Bejrúthoz, hogy elszállítsa a még ott levő olaszokat. A bejrúti német nagykövetségről szerzett információk alapján olasz források úgy tudják, eddig kétszáz német hagyta el Libanont Szírián át és további 900-an maradtak ott, köztük sokan kettős állampolgárok.

Az orosz állampolgárok evakuálása három napon belül megkezdődhet – közölte Szergej Lavrov külügyminiszter a szentpétervári G8-csúcson. Időpontokat és útvonalakat egyelőre nem jelöltek meg, és nincs pontos információ arról, hány orosz kíván távozni Libanonból.

Magyarország damaszkuszi követségén korábbi híradások szerint tíz magyar jelentkezett, akik elhagyták Libanont az izraeli bombázások miatt, közülük hatan már megérkeztek Magyarországra. Medgyes Péter damaszkuszi nagykövet szerint a többiek hétfőn hajnalban utaznak el a Malév járataival.

Az izraeli kormányfő szerint semmi nem akadályozza meg Izraelt abban, hogy helyreállítsa a nyugalmat az ország északi részében, amelyre a libanoni síita Hezbollah mintegy 400 rakétát lőtt ki az utóbbi öt napban. Ehud Olmert közölte: a harcnak nincs időbeli korlátja. A Hezbollah támadásainak messze ható következményei lesznek az egész térségben – idézte Olmertet a CNN.

A vasárnap reggeli rakétatámadásokban legalább nyolcan meghaltak és több tucatnyian megsebesültek a libanoni határtól mintegy harminc kilométerre levő izraeli Haífában. A Hezbollah egy olajfinomítót vett célba. Izraeli források szerint tíz rakéta csapódott be a vasútállomás környékén, éppen a legforgalmasabb időszakban, amikor sok dolgozó utazik vonattal Tel-Avivba. A hatóságok felszóíltották a 250 ezer lakosú város lakosságát, hogy menjenek az óvóhelyekre, mert esetleg újabb rakétatámadás éri a környéket.

Az izraeli légierő ugyanakkor a libanoni főváros, Bejrút déli külvárosait bombázta vasárnap hajnalban. A hadműveletek kezdete óta ez volt az eddigi legsúlyosabb légicsapás, a lakók többsége a főként síiták lakta Bekaa-völgybe menekült.

(NAPI Online)

NyomtatásVissza

(c) 2001 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.

Comments are closed.