Forrás: HVG

Vasárnap hajnalban ismét behatoltak a Gázai övezet északi részébe izraeli katonák, páncélosok és támadó helikopterek, rakétákat lőttek ki, és tűzpárbajt vívtak palesztin fegyveresekkel, miközben Izrael a libanoni Hezbollahhal harcolva egy második frontot nyitott. Haifát is újabb rakétatámadás érte.

Izraeli páncélosok és páncélozott szállító járművek helikoptertámogatás mellett benyomultak palesztin mezőgazdasági területekre Bét-Hanún városa mellett. Ez a város átellenben fekszik Szderót izraeli várossal, amely gyakori célpontja a Gázai övezetből kiinduló palesztin rakétatámadásoknak.

Egy izraeli helikopter palesztin közlés szerint rakétát lőtt ki palesztin fegyveresek egy csoportjára. Amikor a mentők a helyszínhez közeledtek, Izrael egy újabb rakétát lőtt ki, hogy távol tartsa őket a sebesültektől.

Palesztin kórházi illetékesek azt közölték, hogy heten – három fegyveres és négy polgári személy, köztük egy 4 éves fiú – sebesültek meg egy másik izraeli rakétatámadásban Bét-Hanúnban. Egy harmadik rakéta az áramellátást szüntette meg az övezet északi részén.

Eközben ismét rakétatámadás érte vasárnap reggel Libanon felől az észak-izraeli Haifát, és legkevesebb nyolc ember halálát okozta, további 14 pedig megsebesült – közölték izraeli kórházi források. A harmadik legnagyobb izraeli városon kívül rakétatalálat érte Saint Jean d,Acre és Naharíja városokat is – közölte az izraeli rendőrség.

Különleges izraeli katonai osztagok szárazföldi hadműveleteket hajtanak végre Libanonban, párhuzamosan a légi és tengeri műveletekkel- közölte vasárnap reggel a katonai rádióban Gadi Ejzenkraut tábornok, a vezérkar műveleti parancsnoka, de – mint mondta – ezekről részleteket nem közölhet.

A palesztinok elrejtett pokolgépeket robbantottak fel, és páncéltörő gránátokat lőttek ki. Egy izraeli katonai forrás elismerte, hogy „a hadsereg tevékenykedik Bét-Hanúnban, és elrettentő tüzet alkalmaz.

Szombaton az izraeli hadsereg két palesztint ölt meg, és támadta a palesztin gazdasági minisztérium épületét. Izrael a palesztin kormányt irányító Hamász radikális mozgalmat teszi felelőssé az elhurcolt Gilád Salit tizedes sorsáért, akit június 25-én vittek magukkal a palesztin támadók, és azóta ismeretlen helyen tartják fogva. Izrael közölte, hogy nem hajlandó fogolycserére a katona kiszabadulása fejében. A gázai izraeli offenzívának 85 halálos áldozata van, akiknek a fele fegyveres.

Olmert: „harcunk igazságos”

Az izraeli kormányfő. Ehud Olmert szerint semmi nem akadályozza meg Izraelt céljai elérésében, vagyis abban, hogy helyreállítsa a nyugalmat az ország északi részében, amelyre a Hezbollah libanoni lázadószervezet mintegy 400 rakétát lőtt ki az utóbbi öt napban.

„A kormány mindent megtesz, amit megtehet céljainak eléréséért.” A Hezbollah támadásainak „messze ható következményei lesznek az északi határon, Libanonban és az egész térségben. Nem szándékunk ártani a palesztin vagy a libanoni népnek, de nem hajlunk meg a fenyegetések előtt. Türelmeseknek kell lennünk, és hideg fejjel kell cselekednünk. Ennek a harcnak nincs időbeli korlátja” – jelentette ki Ehud Olmert az izraeli kormány vasárnap délelőtti ülésének kezdetén.

„Harcunk igazságos és erkölcsös. A szabad világ minden népe hasonlóképpen cselekedne. A Hezbollah meg fog bukni” – tette hozzá a miniszterelnök.

Tel-avivi tőzsde: 4 százalékos gyengülés

Vasárnap délelőtt 4 százalékkal esett a tel-avivi értéktőzsde irányadó mutatója arra a hírre, hogy legalább nyolcan életüket vesztették Haifában, miután a Hezbollah rakétákat lőtt ki a harmadik legnagyobb izraeli városra. A tőzsdemutató közel 12 százalékkal gyengült szerda délelőtt óta, amikor két izraeli katona foglyul ejtésére válaszul Izrael katonai akciót indított Libanon ellen.

Röviddel 10 óra előtt a tel-avivi értéktőzsde 25 válogatott részvényének a mutatója 4 százalék gyengüléssel 718,70 ponton volt. Ugyanekkor a részvények szélesebb körét felölelő TA-100 index 4,2 százalékos veszteséggel 731,52 ponton állt.

MTI

Comments are closed.