Amerikának egy gyenge Oroszország az érdeke, Putyin célja pedig az, hogy helyreállítsa Oroszország hatalmát. Ebben segíti őt az olajárak magasba törése, hiszen már ma is lényegében egy energiapolitikai szuperhatalom elnöke.
A legfrissebb hírek az izraeli-libanoni háború erősödéséről szólnak, Bush és Putyin együtt aggódik Szentpéterváron. Bush azt mondta, a Hezbollahnak le kellene tennie a fegyvert. Putyin álláspontjáról egyelőre nem jött jelentés, legföljebb annyi, hogy a G8-ak vezetői mindent megtesznek azért, hogy befejeződjön a harc. Még ha a harcot képesek volnának is diplomáciai eszközökkel befejeztetni, akkor is újabb évekre van szükség ahhoz, hogy csökkentsék vagy megszüntessék a veszélyforrásokat, a kiváltó okokat, és azokat az érdekkonfliktusokat, amelyek időről-időre a harcokat kirobbantják. Erősek a kételyek, hogy a „mindent megtesznek” kifejezés ezekre is vonatkozik-e.
Gömöri Endre azokat az összefüggéseket vázolja fel, amelyek az Egyesült Államok iraki háborúja és a mostani összetűzések között szorosan fönnállnak. Ez a mostani konfliktus is abba a rendbe illeszkedik, amit évek óta megszokhattunk. Libanont nem véletlenül hívták a Közel-Kelet Svájcának valamikor, itt a keresztények és az iszlám siíták sikeres országot építettek, amelyben egyensúlyban élt a két közösség, és Izraellel is kitűnő viszonyt ápoltak mindaddig a fekete szeptemberig, amíg a jordániaiak Arafatékat ki nem tessékelték Jordániából, mert a jordán királyság létét veszélyeztetve látták. Ekkor Arafaték átköltöztek Dél-Libanonba, és felborult ez a jól működő egyensúlyi helyzet, Libanon a palesztin ellenállás és Szíria foglya lett. Ugyanis miután Izrael megtámadta Dél-Libanont, és ennek következtében a palesztinok Tuniszba távoztak, a helyükbe szíriaiak érkeztek. Tehát lényegében egészen mostanáig szíriai megszállás alatt állt Libanon. A mostani konfliktus attól robbant ki, hogy a siíták lakta Dél-Libanonban a Hezbollah lett az úr, és a Hezbollah lényegében Iránt jelenti.
Az egésznek a hátterében az amerikai politika csődje látható, mert Irak megtámadásával az amerikaiak kikapcsolták azt az országot, amelyik ugyan diktatúra volt, de ellensúlyt képezett Iránnal szemben. Azzal, hogy megbuktatták a szunnita Husszeint, Irakban is a siíták kerültek előtérbe, akiket korábban a szunniták elnyomtak. Az a paradox helyzet állt elő, hogy miután az amerikaiak megdöntötték a diktátort, és ezzel együtt a szunniták hatalmát, a síitákra voltak kénytelenek támaszkodni, akiknek igazi bázisa Irán, az egyetlen ország a világon, amelyik hivatalosan Izrael elpusztítását tűzte ki, és Amerikával is nagyon barátságtalan a viszonya. Irán uralkodó, hegemón helyzetbe került a Közel-Keleten ami a Hezbollah számára óriási támaszt jelent.
Ennek az egész konfliktusnak természetesen nagyon komoly világpolitikai következményei is vannak, és itt elsősorban Oroszországot kell megemlíteni. A fentebb vázolt történések egyik jelentős következménye ugyanis az olajárak felfutása, ami különleges lehetőségeket rejt Putyin számára. Bármi történik a G8-ak csúcstalálkozóján, a fő kérdés az, hogyan lehet együtt élni egy erős Oroszországgal.
Putyin idejében egy erős centralizációs kurzus kezdődött, amely ellentétes a nyugati demokrácia-felfogással. Ennek lényege, hogy a még leningrádi KGB-s időkből való barátok, jó emberek mind a politikai, mind a gazdasági hatalmat átvették a jelcini időkben kialakult oligarcháktól. Csak egy példa, a Gazprom, a legnagyobb gáztermelő vállalat elnöke az a Medvegyev, aki együtt dolgozott Putyinnal Leningrádban annak idején, és aki egyben első miniszterelnök helyettes pillanatnyilag, de nagy valószínűséggel ő lesz Putyin utódja is. Ezt a szoros összefonódást a gazdasági csúcspozíciók és az államhatalom között csak az amerikaihoz lehet hasonlítani.
Amerikának egy gyenge Oroszország az érdeke, Putyin célja pedig az, hogy helyreállítsa Oroszország hatalmát, megerősítse befolyását. Ebben segíti őt az olajárak magasba törése, hiszen már ma is lényegében egy energiapolitikai szuperhatalom elnöke. Bush pedig vagy erőfitogtatásból vagy a tűréshatár kiderítése okából, de tesz nehezen értelmezhető lépéseket. Ilyen pl., hogy mind Ukrajnát, mind Grúziát biztosította arról, hogy szívesen látná őket a NATO tagjai között, holott ez Oroszország számára elfogadhatatlan, de egyébként is számos kérdést felvet.
Várkonyi Benedek beszélgetése nyomán
