A hazafiságnak az európai történelemben eddig ismeretlen formáját kívánják meghonosítani Németországban, egy az amerikaihoz hasonlatos formát.
A labdarúgó világbajnokságon elért rendezői és főként játékosi sikerek nyomán ebben az országban most először látni mindenütt német nemzeti zászlókat, ugyanakkor tudnivaló, hogy a fekete-piros-arany lobogó csak ünnepekkor lenghet a középületeken, a himnuszt pedig csak nagy ritkán énekelik.
Meglepő vagy nem meglepő módon éppenséggel egy török származású parlamenti képviselő, a kereszténydemokraták török frakciójának vezetője merte először most felvetni, hogy elérkezett az ideje: a nemzeti zászló mindenütt és mindig látható legyen a tanácsházakon éppúgy, mint a községtáblákon, és a himnuszt legyen kötelező énekelni az iskolai tanévnyitókon.
A török származású német közéleti emberek nevében a képviselő úgy látja, hogy Németországban igenis szükség van a patriotizmus hivatalos felvállalására, ugyanakkor szerinte – ahogy ezt már mások is javasolták – a himnusznak legyen egy török nyelvű változata is.
Érzékeltetni kell, hogy Németország megszűnt nemzetállamnak lenni, hiszen már a lakosság egyötöde, 16 millió ember eleve nem német származású. Más szóval egy újfajta patriotizmusra van szükség, amely természetesen ellentéte a nacionalizmusnak. A látogató, a szemlélődő egyébként mostanában jól érzékelheti, hogy mennyire szenvedélyesen, micsoda hallatlan lelkesedéssel szurkolnak az afrikai, a lengyel és a más származású játékosokat is felvonultató német nemzeti válogatottnak az itteni kisebbségek, a törökök, az arabok, az oroszok, köztük sok zsidó.
Zentai Péter (Berlin)
