Marat Szafin számára a 2. forduló jelentette a végállomást a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon
Kattintson ide a videó megtekintéséhez!
Marat Szafin számára a 2. forduló jelentette a végállomást a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon: az orosz klasszis hiába vezetett már 2-0-ra, végül kikapott a tizedik helyen kiemelt chilei Fernando Gonzaleztől.
Húgának, Dinara Szafinának már jobban ment, ő szetthátrányból fordítva lépett túl az amerikai Mashona Washingtonon.
A címvédő Venus Williams bejutott a harmadik fordulóba a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, miután nagy csatában legyőzte honfitársát, Lisa Raymondot.
A hatodik helyen kiemelt amerikai klasszis elvesztette az első játszmát, majd a másodikban már 5-2-re vezetett Raymond, aki saját szervájánál csak két pontra volt a szenzációtól. Williams – aki 2000 óta öt finálét játszott Wimbledonban, s ebből hármat meg is nyert – azonban nem adta fel, és visszahozta a sírból a mérkőzést, melyet végül egy ásszal fejezett be.
Eredmények, 2. forduló (a 32 közé jutásért):férfiak: Ljubicic (horvát, 5.)-Gimelstob (amerikai) 6:3, 7:6 (7-1), 7:5 Gonzalez (chilei, 10.)-Szafin (orosz) 4:6, 6:7 (4-7), 6:4, 6:4, 6:4 O. Rochus (belga, 26.)-Zib (cseh) 6:1, 6:1, 6:0 Turszunov (orosz, 27.)-Martin (spanyol) 6:1, 7:5, 6:4 Djokovic (szerb)-Robredo (spanyol, 11.) 7:6 (7-5), 6:2, 6:4 Berdych (cseh, 13.)-Santoro (francia) 6:4, 6:7 (6-8), 2:6, 7:6 (7-5), 6:4 Grosjean (francia, 15.)-Delgado (brit) 6:3, 3:6, 6:2, 6:3 Labadze (grúz)-Gaudio (argentin, 16.) 6:4, 6:2, 6:3 Bagdatisz (ciprusi, 18.)-Pavel (román) 3:0-nál Pavel feladta Nieminen (finn, 22.)-Lee (brit) 6:4, 6:0, 6:3 Agassi (amerikai, 25.)-Seppi (olasz) 6:4, 7:6 (7-2), 6:4 Kohlschreiber (német)-Falla (kolumbiai) 6:4, 6:4, 3:6, 7:6 (7-1) Fish (amerikai)-van Gemerden (holland) 6:2, 6:0, 6:1 Björkman (svéd)-Dlouhy (cseh) 6:3, 6:4, 4:6, 1:6, 6:4 Bracciali (olasz)-Galvani (olasz) 6:3, 6:7 (3-7), 6:3, 6:4
nők: Szafina (orosz, 14.)-Washington (amerikai) 4:6, 6:4, 6:1 Ivanovic (szerb-montenegrói, 19.)-Borwell (brit) 6:1, 6:2 Medina Garrigues (spanyol, 23.)-Fernandez (argentin) 6:7 (7-9), 7:5, 11:9 Tanasugarn (thaiföldi)-Aszagoe (japán) 6:3, 7:5 Bammer (osztrák)-Rogyionova (orosz) 6:4, 6:4 Frazier (amerikai)-CZINK MELINDA 6:2, 6:3 Sarapova (orosz, 4.)-Harkleroad (amerikai) 6:2, 6:2 V. Williams (amerikai, 6.)-Raymond (amerikai) 6:7 (4-7), 7:5, 6:2 Gyementyjeva (orosz, 7.)-Shaughnessy (amerikai) 5:7, 6:3, 7:5 Bremond (francia)-Schnyder (svájci, 8.) 4:6, 6:1, 6:4 Miszkina (orosz, 9.)-Müller (német) 6:2, 6:1 Hantuchova (szlovák, 15.)-Jackson (amerikai) 6:3, 4:6, 7:5 Pennetta (olasz, 16.)-Granville (amerikai) 6:2, 6:1 Peng (Peng, kínai)-Peer (izraeli, 20.) 6:4, 7:6 (7-5) Srebotnik (szlovén, 21.)-Molik (ausztrál) 6:2, 6:1 Lihovceva (orosz, 25.)-Szun (Sun, kínai) 6:3, 6:3 Jankovic (szerb-montenegrói, 26.)-King (amerikai) 6:2, 4:6, 6:4 Pratt (ausztrál)-Golovin (francia, 29.) 2:6, 6:4, 6:4 Radwanska (lengyel)-Pironkova (bolgár) 7:5, 7:6 (7-5) Shenay Perry (amerikai)-Melanie South (brit) 7-6 (7-5), 6-2

