Forrás: Origo

A nyári fesztiválok egyéb zenei stílusok mellett az elektronikus zenében is erősek, sőt talán nem túlzunk nagyot, ha azt mondjuk, talán ez húzza a legtöbb fesztivál programját. Azt is mondhatjuk, hogy a legismertebb előadók ebben a műfajban érkeznek. Nézzük, kik és hova, a hazai eseményektől a tengeren túli megafesztiválokig, Mezőtúrtól Brazíliáig.

Nagy fesztiválok elektronikája

Wan2 Fesztivál – Mezőtúr (június 28-július 2.)

A helység a szervezők szerint, immár tizenegyedik éve, a rockzene egyik legjelentősebb hazai kegyhelye. Még ha így is van, a háromnapos hepaj Multi Caféját azért az elektronikus zene húzza. Csütörtökön a Neo és Titusz viszi a prímet, a hétvége aztán még ütősebb lesz. Pénteken Palotai és a brit E-Z Rollers dj-szettjével, szombaton meg a szintén angol Tayóval és Blimmel, valamint a chis Nagával és Kevinnel.

A Wan2 Feszt oldala | Fesztiváladatok

Hegyalja Fesztivál – Tokaj (július 12-16.)

A buli zárónapjának megkoronázásként két klasszikus, a Dub Pistols és a Freestylers követi egymást, sőt az utóbbi mc-je, Sir Real a nem kevésbé legendás dj-vel, Freq Nastyval is föllép. A helyi Multi Caféban fellépő további sztárok névsora: Radio Slave, Paul Woolford, Roni Size és mc Dynamite.

A Hegyalja Feszt oldala | Fesztiváladatok

Volt Fesztivál – Sopron (július 5-8.)

A Volt az elektronikus programok nélkül el se kezdődhetne, talán csak a Pet Shop Boys segíthetné ki a szervezőket. Nézzük, mekkora lenne a hiány, ha nem puttyognának a kütyük és nem pörögnének a lemezek a nyugati határszélen. Először is a nujazz-diktátor De-Phazz maradna otthon, továbbá a kraftwerkes Karl Bartos és a japán Kyoto Massive. A jelentős britek, köztük az indie-s Allan McGee, a dárenbézer Andy C, a breakes Dave Tipper, valamint a technós Josh Wink nélkül sem lenne igazi a soproni összejövetel.

A Volt oldala | Fesztiváladatok

Sziget Fesztivál – Budapest (augusztus 9-16.)

Magyarország legnagyobb vurstlijának programja most még képlékeny, annyit lehet tudni, hogy tíz év után ismét jön a Prodigy. A Nagyszínpadon ezenkívül Guru”s Jazzmataz a francia mc Solar és az amerikai Doo Wop közreműködésével osztja a dzsesszes hiphopot. A Wan2-színpad elektronikus zenei sztárja az idén az amerikai Orb lesz. A Partyarénából egyelőre három nevet emelnénk ki, a brit dobbasszus-djane-t, Stormot, az argentin house-mágust, Hernán Cattáneót és a német elektrotechno-szakértőt, Anthony Rothert.

A Sziget oldala | Fesztiváladatok

Szegedi Ifjúsági Napok – Szeged (augusztus 22-25.)

A nyár záróakkordjait valószínűleg itt játsszák majd el. Külön reggae-színpadot is találni majd, rajta például a német Likkle T-vel. A sok reggae mellett lesz ska és goa, míg a Nagyszínpadon Transglobal Underground-, Bëlga- és Anima-koncert is várható. A Globe Partysátor programját később állítják össze.

A SZIN oldala | Fesztiváladatok

Elektronikus fesztiválok, táborok és kempingek

Az idén sincs a két évvel ezelőtt Gluglu Fesztiválhoz hasonlítható nagyszabású megmozdulás – talán azért sem, mert a nagy fesztiválok nemcsak hogy befogadták a modern tánczenéket, de építenek is rájuk. Azért a reggae-sek, a hiphoposok és a goások serényen szervezik a maguk fesztjeit, kempingjeit és rodeóit.

B-Song Weekend – Gyomaendrőd (július 13-16.)

A gyomaendrődi Pájer strandon nem akármilyen szájtépők és lemezpörgetők gyülekeznek majd. Akik elutaznak Békésbe, nemcsak nemzeti hiphop-rapet hallgathatnak A szövegládák és a bakelitnyűvők között ott lesz például az amerikai Canibus és Afura, a német Mark Hype & Jim Dunloop, a brit dj Tigerstyle & Wandan, valamint a mieink, azaz a Ludditák, Akkezdetphiai és dj Györemix. A strandoló Békés megyei lányok pedig várhatóan pompás látványt nyújtanak a bólogató ifjúságnak.

A B-song oldala | Fesztiváladatok

EFOTT – Zamárdi (július 18-23.)

Az egyetemisták és főiskolások találkozóján ugyan lesznek rockkoncertek, Tribute Bandek meg Globe Party Aréna is, de az erős reggae- és skafellépők miatt mi rasztafesztiválnak tekintjük az eseményt. Pénteken olyan jamaicai reggae-nagyságok játszanak, mint I-Wayne, a Firestar, a The Lava Band, I Will vagy Junior Kelly, és zenél a LB27 is. Szombaton meg a skasoké a szó, vagyis az amerikai New York Ska Ensemble-é és a PASO-é.

Az EFOTT oldala | Fesztiváladatok

Reggae Camp – Százhalombatta – Dunafüred (július 26-30.)

A Ladányben 27 ismét Reggae Camppel kedveskedik az elszánt rasztáknak. A táborozóknak vélhetően a szúnyogokkal is meggyűlik a bajuk, mert a helyszín a Duna-part. A résztvevők között biztos ott lesz a Ladánybene 27 és a hazai reggea-élet reprezentánsai. A pontos programot egyelőre még homály fedi.

Fesztiváladatok

Reggae Rodeo – Balaton (július 31.-augusztus 5.)

Copy Con és csapata, a Tigris, valamint selecta Áfonya a Balaton körül portyázik augusztus első hetében. Lesz ragga, reggae (dancehall és roots), talán még dub és ska is. A karaván a következő útvonalat járja végig mindennap új helyen bulizva: Balatonalmádi, Badacsonytomaj, Fonyód, Balatonszárszó, Balatonszabadi, Balatonfűzfő.

Copy Con és a Tigris | Fesztiváladatok

Hegyesd Psy Camp (augusztus 4-6.)

Augusztus első hétvégéjén a goa-psy-partizánok is a Balaton környékén tanyáznak, a Művészetek Völgyének szomszédságában. A szervezőknek ide is sikerült néhány, csak a vájtfülűek által ismert művészt meghívni. Élőben zenél az izraeli Neutronyx és a német Klopfgeister, illetve Space Animals. Izraelből dj-k is jönnek (Zefer, Psy-Am, Bandia) és persze németek (Astronom, Space Monkeys).

A Hegyesd Psy Camp oldala | Fesztiváladatok

I. Hungarian Techno Festival (augusztus eleje)

A napokban kaptunk hírt egy önszerveződő technofesztiválról, melynek az ötletét az iWiW fórumán dobták föl. Annyit már tudni, hogy a fesztivál augusztus elején lesz egy egyelőre ismeretlen helyen. A tervek szerint egy szabadtéri technohelyszínen, egy hardtechno-sátorban és az ifjú tehetségek sátrában szól majd a zene. A fellépők névsoráról viszont csak a későbbiekben szolgálhatunk információval, mindenesetre várhatóan csaknem az összes hazai techno-dj ott lesz.

A fesztivál oldala

Ozora Fesztivál 2006 (augusztus 16-20.)

Még parádésabb lineupot mutat föl a legendás ozorai goafeszt. Prominens fellépőkből tavaly sem volt hiány, és ha az idén az égiek is kegyesebbek lesznek, akkor talán a „99-es napfogyatkozásos party is überelhető. Főleg olyan nevekkel, mint a svéd Atmos vagy Son Kite, a francia Absolom, az orosz Kindzadza meg a magyar Para Halu – és még sorolhatnánk.

Az Ozora Fesztivál oldala | Fesztiváladatok

Szomszédolás hátizsákkal

Bár egy kis fesztiválért nem kell a szomszédba mennünk, jó, ha tudjuk, hogy a környező országok is el vannak látva nyári szabadtéri őrületekkel. A szerbiai Exit például nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy az idei Glastonbury hiányát feledtesse, és felhozatalából ítélve erre minden esélye meg is van. De betervezhetünk egy reggae-fesztivállal egybekötött horvát üdülést is, vagy mehetünk a bolgár hegyekben tartandó majd” egy hetes psy-fesztiválra, esetleg (sör- és mustárkóstolás után) elnézhetünk a szlovák vagy a cseh hiphoptalálkozóra.

Kamikaze Fortress – Révkomárom, Szlovákia (július 1.)

Hiphop, elektronikus körítéssel – így foglalható össze az öreg vár területén megrendezendő szabadtéri buli koncepciója. Noha huszonnégy órás csupán, a feltörekvő hiphopgeneráció megközelítéséből mégis a fesztiválok közé sorolhatjuk. Este hattól reggel hatig hét ország huszonkét előadója mutatkozik be, két színpadon. A fővendég az angol drumandbass-virtuóz, Temper D lesz, de jönnek balkáni technósok és egy progresszívüdvöske is (Tripmain), mégpedig egyenesen Zimbabwéból. A szlovák és magyar hiphop legjobbjai (AMO és Akkezdet Phiai) vezetésével aztán helyi harcosok mutatkoznak be, szép sorjában, megállás nélkül. A belépő mindössze kétszáz korona, azaz körülbelül ezerötszéz forint… 

A Fortress oldala | Fesztiváladatok

Exit – Újvidék, Szerbia (július 6-9.)

Tavaly júliusban nagyjából százötvenezren vették be a péterváradi erődöt és környékét, köztük sok száz magyarral. Idén se lett szerényebb a buli: majdnem húsz színpadot építenek. A Dance-aréna programját kifigyelve hamar kiderült, hogy ha idén csak ezért mennénk az Exitre, már az is megérné. A legtrendibb house-sztárok mellett (James Zabiela, Steve Lawler, Junior Jack…) igazi technolegendák is megjelennek, mint például Eric Prydz vagy a Technasia. Összesen majdnem hatszáz előadójával az Exit akár még azt is feledtetheti majd, hogy idén nincs Glastonbury.

Az Exit oldala | Fesztiváladatok

Tchamla Kingdom – Rodope hegység, Bulgária (július 8-13.)

Bulgáriába leginkább a görögökét is überelő tengerpartért érdemes nyaralni menni. Nincsenek pálmafák (legalábbis annyi), német turisták és egyéb haszontalanságok, van viszont édes élet, tengeri halak és vodka-menta-koktél egy BKV-jegy áráért. Sőt, idén már psytrance-fesztivál is: a Rodope hegység csúcsai között, varázslatos helyszínen, ezerötszáz méter magasban, egy tó partján. A belépő szintén nem túl borsos: július hetedikéig negyveneurós áron lehet hozzájutni. Lesz mozi és színház is, a fellépők között pedig ott van a magyar Para Halu, a goaklasszikus Etnica, a progpsy „atyja”, Atmos és a Minilogue-ként is (proghouse-körökben egyre inkább) ismert svéd Son Kite duó.

A Tchamla oldala | Fesztiváladatok

Pohoda – Trencin, Szlovákia (július 14-15.)

A kedves nevű fesztivált tizedszerre rendezik Szlovákiában, a trencsényi repülőtér területén. Nem pusztán elektronikus zenei fesztiválról van szó: a napfelkeltékre és naplementékre klasszikus zenét, sőt klasszikus zenekarokat is ígérnek. Persze azután főleg az elektronikáé lesz a főszerep, mely a klasszikusokkal is fúzionál majd. A legnagyobb durranás a nagyszínpados Pixies-koncert lesz, de fellép a korábban Underworld-tag Darren Emerson, a Scratch Perverts, a Coldcut és a Stereo Mc”s is. A szlovák szomszédolást a fesztiváltól függetlenül is melegen ajánljuk – helyi kihagyhatatlan: mustár- és sörkóstolás.

A Pohoda oldala | Fesztiváladatok

Seasplash Reggae Festival – Pula, Horvátország (július 20-22.)

Újabb tengerparti fesztivál, ezúttal az Adria partján. Pula az egyik legjobb nyári úti cél, még akkor is, ha mostanra tán kicsit túl sok turista jött rá erre. Az Adria persze ettől még gyönyörű, a nyár is meleg, reggae-t hallgatni a tengerparton pedig telitalálat. A Seasplashen fellép a Dreadzone soundsysteme, a Freestylers és persze számtalan autentikus jamaicai csapat. A két színpad, a folyamatos zene és a vásári látványosságok mellett ígérnek workshopokat is – lehet, hogy megtanulhatunk rasztát fonni. A belépő kétszáz kuna, azaz kevesebb, mint nyolcezer forint.

A Seasplash oldala | Fesztiváladatok

Félsziget Fesztivál – Marosvásárhely, Románia (július 26-30.)

A helyi Weekend Camping leginkább magyar zenészeket lát vendégül, köztük Yonderboit és Palotait. Az elektronikus zenei helyszínen fellép például a német poptrance királya, André Tannenberger, azaz ATB, de mellette Ed Rush is, sőt a román elektronikus élet színe-javára szintén számíthatunk.

A Félsziget oldala | Fesztiváladatok

Urban Art Forms Festival – Wiesen, Ausztria (augusztus 3-6.)

Három színpad, három nap folyamatos elektronikus zene és modern művészetek a burgenlandi Wiesenben (tehát nem is túl messze a magyar határtól). Táncos dárenbézre (Andy C, Grooverider, Pendulum) és eklektikus négynegyedre (Trentemoeller, Alter Ego, Jeff Mills) kihegyezett masszív lineupjával az UAF Ausztria legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljának számít, de ez nem minden. Idén több mint hatszáz (!) négyzetméternyi vetítővászonra lőhetnek majd a vj-k, akikből majdnem annyi lesz, mint dj-ből – nagyjából száz. Mindehhez persze monumentális hang- és fénytechnika is dukál. A dnb-színpadon fellép a magyar Chris.su és Skc is. A fesztivál első napja ingyenes!

Az Urban Art Forms oldala | Fesztiváladatok

Hiphop Kemp – Hradec Králové, Csehország (augusztus 18-20.)

Amíg a szlovák hiphoposok a feltörekvő csapatokat vonultatják föl, addig a csehek a veteránokat hívták össze egy fesztiválra, nem is kicsire. Közép-Kelet-Európa legnagyobb hiphopfesztiválja három éjszakán és két nappalon át tart, olyan nevekkel fémjelezve, mint Non Phixion, dj Vadim és a Oneself brigád. Július végéig kedvezményes áron, hétszázhatvan cseh koronáért (közel nyolcezer forintért) vehetünk elővételes jegyet.

A Hiphop Kemp oldala | Fesztiváladatok

Summer of Love – Pardubice, Csehország (augusztus 19.)

Tulajdonképpen érthetetlen, hogyan fér majd bele az impozáns fellépőlista minden tagja egyetlen napba, mégpedig egy olyanba, amely egy Kraftwerk-koncerttel kezdődik. A pardubicei lóversenypályán a tizedik születésnapját ünneplő SOL-on aztán fellép Tigától Adam Freelanden át CJ Bollandig egy sereg techno- és trance-nagyság, többek közt a legendás Afrika Islam is. Csehország árai sem veszélyesek, a belépő hatszázhatvan korona, azaz körülbelül huszonöt euró. A Kraftwerk egyébként idén összesen négy élő fellépést vállalt, az egyiket itt.

A Summer Of Love oldala | Fesztiváladatok

Európai fesztiválok

Ha a szomszédainknál egy kicsit távolabb tekintünk, a fesztiválhelyzet egyre fokozódik. Európa és a világ dance-szcénájának válasza a Woodstock óta dübörgő rockfesztiválokra évről évre egyre masszívabb fellépőlistákat szül. A tizenkét éves hagyományra visszatekintő barcelonai Sonar mellett idén Németország dobta legmagasabbra a labdát: az SMS lineupja még a legszebb óceánpartokkal is versenybe szállhat. Mi pedig dönthetünk: megnézzük-e a mesés Dél-Európát, két hatalmas amszterdami rave-et, vagy mondjuk Richie Hawtint, Sven Väthet és a Kraftwerket egy színpadon.

Sensation White/Sensation Black – Amszterdam, Hollandia (július 1-8.)

A Sensation White és Black két egymást követő szombat legnagyobb amszterdami bulija lesz: a fehér a progresszív-house és -trance tiszta fehérbe öltözött rajongóival, a fekete a hardcore, hardtrance és egyéb keményebb műfajok megszállottjaival tölti meg a hatalmas arénát. Már az eseményt beharangozó weboldal is impozáns, és sokat sejtet a várható hangulatról. A fellépők közül White részről Paul van Dykot, Ferry Corstent és társaikat érdemes megemlíteni, a Black ceremónián pedig az acid-úttörő Kai Tracid is zenél majd.

Sensation White/Black | Fesztiváladatok

Dance Valley – Amszterdam, Hollandia (július 15-16.)

Ha viszont szabadtérre vágyunk, maradjunk Amszterdam környékén egészen július tizenötödikéig – nem lesz nehéz elütni ez időt -, és nézzük meg a hippifesztiválba oltott, Love Parade hangulatát idéző Dance Valley-t is. Nagyjából hatvanezer ember táncolt és kempingezett tavaly az A”damtól nem messze lévő Spaarnwoude nevű területen, ahol idén lesz techno, break, house; a Prodigy, Dominik Eulberg, Danny Tenaglia, Derrick May és Armin van Buuren is, többek közt.

Dance Valley  | Fesztiváladatok

Full Moon Festival – Berlin, Németország (július 7-12.)

Németország legpatinásabb psy-fesztiválja, a Full Moon idén ötéves. A tavalyi bulira nyolc-tízezer ember érkezett a Berlin közelében található hatalmas mezőre. Igazi német precizitással szervezett szabadtéri buliról van szó, három nagy színpaddal és (mint az északnémet fesztiválhoz illik) sok hippijárgánnyá varázsolt kiszuperált kisbusszal a mező szélén. Itt lesz az elsőként ezreket a goa bűvkörébe vonó Astral Projection és Etnica, de jön az Infected Mushroom, Raja Ram, és az állandó fesztiválnyitó Star Sounds Orchestra is. Külön Groove Floort kaptak mindemellett a hipnotikus, monoton psy-zenék aktuális nagyágyúi, például Atmos és Neelix. Június végéig még árulják az ötveneurós jegyeket.

Full Moon Festival  | Fesztiváladatok

T in the Park – Balado, Skócia (július 8-9.)

A T in the Park tavaly elnyerte a UK Festival Awards-ot, a legjobb szervezésű monumentális fesztivál díját az Egyesült Királyságban. Nagyjából százötven fellépőjük van idén, a hét színpad közül a két elektronikusra koncentráltunk (amellett, hogy persze láttuk, Red Hot Chilli Peppers is lesz a nagyszínpadon). Jeff Mills, Derrick May és Laurent Garnier vezeti a dj-listát, de James Holden is felbukkan, és a Nightmares on Wax soundsystemére is érdemes figyelni. Tavaly majdnem hetvenezren voltak itt. Leginkább annak ajánljuk, aki amúgy is Skóciában járna júliusban, hiszen már a belépő sem olcsó: száztizenöt angol font, vagyis több mint negyvenötezer forint.

T in the Park  | Fesztiváladatok

10 Days Off – Gent, Belgium (július 15-24.)

Belgiumba július közepén érdemes menni, ez már biztos. Több mint százhatvan éve rendezik a Gentse Feesten nevű kulturális fesztiválhetet, melynek keretében négy különböző fesztivál és összesen nagyjából másfélmillió turista lepi el a várost. A „10 Days Off” névre keresztelt elektronikus zenei megmozdulás elmés nevéből is látható: nem csak egy laza hosszú hétvégéről van szó. A zenei felhozatal meglehetősen széles: house, elektro, break, nyolcvanas évekbeli rock, drum”n”bass, minimál, nujazz, hiphop, techno, funk és diszkó. A koncepció, hogy régi és új zenék, feltörekvő tehetségek és világsztárok, és a lehető legtöbbféle stílusú elektronikus zene egyaránt megszólaljon. Alexander Kowalski, Andy C, Ellen Alien, Jazzanova, Herbert, LTJ Bukem, Jeff Mills, Richie Hawtin… És még sokan mások.

10 Days Off |  Fesztiváladatok

Sonica – Capodimonte, Olaszország (július 21-24.)

Újabb psy-fesztivál, a Bolsena-tó partján, idén másodszor. A szervezők tavaly debütáltak, és úgy hírlik, ehhez képest tökéletesen profi rendezvényt hoztak össze. Idén a buli még nagyobb lesz, és természetesen a zenei felhozatal is bővül. Míg tavaly főleg a fullon-psy neves előadói léptek föl, idén már a progresszív ütemeket kedvelőknek is van keresnivalójuk a Sonicán: jön a svéd Atmos, a francia Jaia és a német progresszív egyre szélesebb körökben ismert mesterei, D-Nox és Beckers. Az idei kiadás legnagyobb durranása viszont kétségkívül az angol progresszív psy-rockbanda, az immár húszéves Ozric Tentacles koncertje lesz.

Sonica | Fesztiváladatok

Fortdance Festival – Szentpétervár, Oroszország (július 29.)

A kétszáz évvel ezelőtt létesített katonai bázisra helikopterrel szállítják majd a nemzetközi fellépőgárda jeles tagjait, idén például a Deep Disht. A szigetre ugyanis csak hajóval vagy a levegőből lehet eljutni, így a fellépők is az égből szállnak majd alá. Nagyjából ötezer emberre számítanak a szervezők, akik már hetedszerre rendezik meg Oroszország legnagyobb dance-eseményét. A szabadtéri nagyszínpad mellett három további helyszín (techno-, house- és elektrosátor) is lesz, monumentális hangtechnikával felszerelve – a Finn-öbölben nem igazán kell a lakókra tekintettel lenni. Az orosz klubberek éves örömünnepének további szürreális színezetet kölcsönöz, hogy a fesztivál ideje alatt a várbörtönben szobák is bérelhetők.

Fortdance Festival | Fesztiváladatok

Boom Festival – Idanha-A-Nova, Portugália (augusztus 3-9.)

A 2004-es fesztiválon – melyen mi is ott jártunk – majd” harmincezer psy-fanatikus vett részt, a szervezők pedig (akik csak kétévente és ennek megfelelő odafigyeléssel szervezik a fesztivált) egy egész színes-nyüzsgő várost építettek föl nekik. Az egyetlen olyan fesztivál, amelynek lineupját csak az utolsó pillanatban teszik közzé, és ez mit sem változtat a jegyeladásokon. A Boom ugyanis több mint tánc egy hétig: és ezt a világ minden tájáról kétévente ideérkező Boom-alienek nagyon jól tudják. A zenei programokon kívül rengeteg egzotikus workshopot, tematikus művészeti sátrakat és vitafórumot is ígérnek. A helyszín egy oázisszerű tótól körülölelt kősivatag, ahová ajánlatos minél több árnyékolót is magunkkal vinni (napi átlaghőmérséklet negyven fok). Előtte-utána kihagyhatatlan a mesés Lisszabon és óceánparti kempingjei.

Boom Festival | Fesztiváladatok

Sonne Mond Sterne – Saalburg, Németország (augusztus 11-13.)

A Kraftwerk idei négy fellépésének egyike a németek máris legendás SMS-én zajlik majd, olyan lélegzetelállító körítéssel, amit ebben az évben egy európai fesztivál sem tud überelni. Ízelítő a nyolc színpad techno- és elektro-sztárparádéjából: Richie Hawtin, Sven Väth, Afrika Bambaata, Wighnomy Brothers, Coldcut, Swayzak, Tiga… és felesleges is további felsorolásokba bonyolódni, ajánljuk, mindenki tekintse meg magának a lineupot. Ajánljuk továbbá a besörözött németek hatvanszemélyes csocsóasztalait és a csoportos jegyvásárlást – a jegy ugyan nem olcsó, de minden tizenegyediket ingyen adják.

Sonne Mond Sterne | Fesztiváladatok

A tengeren is túl

Talán még nem késő egy tengerentúli túrát betervezni a nyárra, vagy ha már be van, épp itt az ideje újabb programlehetőségre bukkanni: Amerikában is van hová fesztiválozni menni. A Detroit Electronic Music Festivalnak ugyan már vége, Chicago house-nak dedikált hétvégéje viszont még csak ezután jön. A misztikus Burning Manre egészen a nyár végéig van idő készülni, aki pedig egzotikumra, sőt karneváli hangulatra vágyik, a marokkói beach-fesztivál mellett ellátogathat a brazil tél legszebb napjait és Brazília legnagyobb psy-fesztiválját megnézni Goianiára, ahol a legnagyobbak között ezúttal a magyar Para Halu is fellép.

Tranceformation Festival – Goiania, Brazília (július 13-18.)

A psytrance egyik melegágyának számító Brazília legnagyobb releváns fesztiválja idén hat teljes napon át tart majd, és lineupjából nem hiányzik a psy egyik irányzata sem. James Monroe-tól az Absolumig szinte minden „nagy név” játszik majd, így a minőségi fullon, a braziloknál leginkább népszerű progresszív-psy, és az egyre nagyobb teret hódító darkpsy is képviseltetve lesz. Utóbbi magyar részről is: idén ugyanis a Para Halu is a meghívottak között van. A brazil tél száraz és napsütéses napjait ünnepelni várnak mindenkit július közepén a kristálytiszta vizű folyók, homokos partok, vízesések, sziklák és orchideák közé a Tranceformationre, ahol természetesen nemcsak zene, de egzotikus programok és kiállítások is lesznek.

A Tranceformation oldala | Fesztiváladatok

Move! Chicago House Music Festival – Chicago, Egyesült Államok (július 22-23.)

Annak ellenére, hogy Amerikát a szabadság földjeként, New Yorkot pedig a soha nem alvó városként emlegetik, a helyiek szerint sorra zárnak be a klubok, és amúgy is meglehetősen nehéz dűlőre jutni a hatóságokkal, ha buliról van szó. Chicago városával, úgy tűnik, sikerült, sőt a helyi hatóságok még támogatják is a július végén első alkalommal megrendezendő Move!-ot. Bár a mai napig sokan vitáznak a house születésének valódi körülményeiről, abban a legtöbben egyetértenek, hogy a szeles Chicago híres Warehouse nevű klubjának lehet a legtöbb köze hozzá. A nemzetközi house-színtér legjobb dj-i és liveactjei ezen a júliusi hétvégén együtt ünneplik Chicago és a house sok-sok évre visszatekintő közös múltját. Barbara Tucker, David Morales, Derrick Carter és Danny Tenaglia is fellép.

Derrick Carter  | A Move! oldala | Fesztiváladatok

Rhythms of Peace Beach Festival – Asilah, Marokkó (augusztus 17-22.)

A ROP fesztivált idén másodszor szervezik, ezúttal egy csupa fehérre és kékre festett apró falu, Asilah közelében, az Atlanti-óceán homokos partján. A beach-fesztivál alcímet kapott egész hetes pszichedelikus vibrálás egy negyvenhektárnyi, még érintetlen homokos partszakaszon dübörög majd öt éjszakán és hat nappalon keresztül. Fapados járatokkal viszonylag olcsón el lehet jutni a közeli Tanger repülőterére, de egyes Marokkót megjárt fesztiválarcok szerint a legjobb megoldás – bármilyen meredeken is hangzik – végig autóval menni, az olasz, francia és spanyol Riviérán át vezető út élményéért. Bérelhetünk autentikus marokkói nomád sátrat, a psy-világsztárok mellett pedig tradicionális marokkói zenekarok is fellépnek.

A Rhythms of Peace oldala | Fesztiváladatok

Burning Man – Egyesült Államok (augusztus 28.-szeptember 4.)

Ha azt mondjuk, a Burning Man a legnagyobb éves őrülttalálkozó a világon, közel járunk az igazsághoz. Képzeljünk el egy sivatagot egy kiszáradt tómederben, ahol hatalmas területen kisebb falvak, táborok épülnek föl (maguk a résztvevők építik őket), és állnak több mint egy hétig, zenével, kiállítással, performansszal várva az odatévedőket. Az idei fesztiválra már most több mint száz különféle tematikus tábor jelentkezett, bemutatkozásuk a honlapon olvasható. A sivatagban mutáns, házilag fabrikált közlekedési eszközök cikáznak ide-oda, az egyes táborok közötti távolságok ugyanis megkövetelik a kerekeken gurulást. Az előző évben már több mint huszonötezer ember vett részt a Burning Manen, amely egyébként egy hatalmas bábu elégetéséről kapta a nevét, az elsőt két lelkes fiatal 1986-ban gyújtotta lángra. Zenei felhozatalát tekintve főként psy várható itt is, de a rengeteg művészi installáció, kiállítás és a járműkavalkád mellett a lineup itt csak egy érdekes adalék.

A Burning Man oldala

Hirschl Zsuzsanna, Peter Poppara

[origo]

Comments are closed.