Amerikai értékelés szerint hazánk manapság az Egyesült Államok megbízható partnere
Amerika viszonya Magyarországhoz az elmúlt másfél évszázadban alapvetően a nagyhatalmi játszma függvényében változott. A magyarok szemében az Egyesült Államok hol az ígéret földje volt, hol pedig, így például 56 leverésének idején, a nagy cserbenhagyó. Most szövetséges. 1989-ben az idősebb Bush látogatása valami olyasmi lehetett, mint amit a Casablanca így jellemeznének: egy csodálatos barátság kezdete.
EGY CSODÁLATOS BARÁTSÁG KEZDETE?
„Hogy megtaláljuk a szabadság napsugarát, Amerikába kell jönnünk.” Így köszöntötte Kossuth Lajos vendéglátóit 1851-es New York-i útján. A szabadság napsugara arra a csaknem 800 magyar honvédre is ragyogott, akik részt vettek az amerikai polgárháborúban. Az 1848-49-es magyar szabadságharcot követő megtorlás elől menekülő honfitársainkat az első nagyobb magyar kivándorlási hullám „tette partra” az Egyesült Államokban.Az 1880-as évektől egyre többen vágtak neki az ismeretlen messzeségnek a boldogulás reményében. Az akkori Magyarország területéről „kitántorgott” Amerikába csaknem 2 millió emberünk. A kikötői regisztráció szerint a magyarországi kivándorlók közt csaknem 500 ezer volt magyar ajkú.
Az első világháború sorozatos katonai vereségei megpecsételték az Osztrák-Magyar Monarchia sorsát. A Wilson amerikai elnök által 1918 januárjában megfogalmazott 14 pont reményt keltett Magyarországon, mert nem szorgalmazta az államalakulat feldarabolását. A trianoni békeszerződés aláírásakor viszont már az Egyesült Államok is a népek önrendelkezési joga mellett foglalt állást, és a magyar érveket figyelmen kívül hagyva a nemzetiségek kiválási törekvéseit támogatta.Öt nappal Pearl Harbor után az Európában már hadban álló Magyarország szintén hadat üzent az Egyesült Államoknak is. A 2. világégés viszont nem hozta el a határkiigazítást. A nagyhatalmak vezetői már 1943-ban megkezdték a tárgyalásokat Európa új politikai arculatának kialakításáról. A második front normandiai megnyitása után nyilvánvalóvá vált, hogy hiába várjuk az angolszászokat. Nekünk – ahogy azt a „3 nagy” már korábban eldöntötte – a szovjet „felszabadítók” jutottak.
Az amerikai hatóságok ugyan 1947-ben az egyik, a nem zsidó tulajdonú javakat tartalmazó „aranyvonat” kincseit visszaszolgáltatták a magyar államnak, de ez már nem befolyásolta érdemben a merőben másfajta szabadság jegyében újjáépülő Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát. 1947-től kezdve mind gyakrabban gyűltek össze a szervezett dolgozó tömegek, hogy az amerikai imperialisták háborús uszítása ellen tiltakozzanak.
A magyar-amerikai kapcsolatok egyik legnagyobb tehertétele 1956 volt. A forradalom résztvevői – az amerikai kormánypénzen működtetett Szabad Európa Rádió harcra buzdító műsorai alapján – sokáig az Egyesült Államok beavatkozásában reménykedtek. A korabeli dokumentumok alapján viszont világos, hogy az Eisenhower-kormánynak nem állt szándékában a szabadságharcát vívó ország megsegítése. Annyit tett, hogy a „magyar kérdést” a szabadságharc bukása után egy ideig még az ENSZ napirendjén tartotta, budapesti követségén menedéket nyújtott Mindszenty bíborosnak és befogadta a megtorlás elől menekülők ezreit a „korlátlan lehetőségek hazájában”.
Washington Kádár János enyhüléspárti politikájának hatására döntött úgy 1978-ban, hogy a magyar államiság legfontosabb jelképét, a koronát visszaadja Magyarországnak.
Idősebb George Bush 1989-es rögtönzött budapesti beszéde új lendületet adott a kétoldalú viszony továbbfejlesztésének. Az elmúlt évtizedben egymást követték a magas szintű találkozók, és kisebb-nagyobb hullámvölgyektől eltekintve a magyar-amerikai viszony barátinak mondható. Amerikai értékelés szerint hazánk térsége egyik legszilárdabb demokráciája, és a Kossuth által a szabadság hazájának nevezett Egyesült Államok megbízható partnere. Mit lehet erre mondani? Talán csak ennyit:
George Bush: – Koszonom.
