Forrás: Híradó

Az áldozatok között van a hamász katonai szárnyának egyik helyi vezetője

Izrael két légi csapást hajtott végre vasárnap a Gázai övezetben, a támadásokban életét vesztette a Hamász palesztin iszlámista szervezet katonai szárnyának egyik helyi vezetője, az Iszlám Dzsihád terrorszervezet egy tagja és egy harmadik palesztin, hárman megsebesültek – közölték izraeli katonai és palesztin biztonsági forrásból.

Az izraeli hadsereg előbb az övezet északi részén, Bét-Lahíja közelében hajtott végre akciót Izraelre rakétát kilőni készülő palesztinok egy csoportjára, megölve két palesztint és megsebesítve további hármat.A csapás egyik halálos áldozata Szálem el-Arabíja, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok – a kormányon lévő Hamász mozgalom fegyveres szárnya – helyi vezetője volt.

Röviddel később Dzsabalíja menekülttáborra is izraeli rakéták hullottak, itt az Iszlám Dzsihád palesztin szélsőséges szervezet egyik tagja vesztette életét. Az Iszlám Dzsihád rendszeresen lövi rakétákkal Dél-Izraelt.

Közben Ehud Olmert izraeli kormányfő a vasárnapi kormányülés kezdetén sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „ártatlan civilek” vesztették életüket a hadsereg gázai övezeti célpontok ellen pénteken végrehajtott csapásában, ugyanakkor emlékeztetett mindenkit arra, hogy Izrael háborúban áll.

MTI

Comments are closed.