Földrengés Indonéziában – Koszovó: státuszvita, avagy tovább bomlik-e Szerbia? – Csehország: eljött a pofozkodások ideje?
Kattintson ide a videó megtekintéséhez!
Indonézia: még mindig mozog a föld.Lengyelország: pápai zarándoklat az előd szülőföldjén.”Azért jöttem, hogy végigmenjek azon az úton, amelyen ő járt.”Koszovó: státuszvita, avagy tovább bomlik-e Szerbia?”Olyan ez, mintha egy olyan ház tetejéről beszélgetnénk, amelynek még nincs lerakva az alapja és a falai sem állnak.”Oroszország: nincs áttörés az uniós kapcsolatokban.”Mindkét oldal függ a meglévő üzleti kapcsolat sikeres folytatásától.”Csehország: eljött a pofozkodások ideje?”Ön egy gyáva senkiházi!”Algéria: 80 milliárd dollár. Sok vagy kevés?”A fiatalok visszajönnek a saját gyökereikhez, mert nincs hová menniük.”
Már több mint hatezer halottja van a múlt hét végi indonéziai földrengésnek. A világ valami miatt különösen érzékeny a természeti katasztrófákra. A külföldi segítség ezúttal sem maradt el.Jó estét kívánok. A Panorámát ma este – kivételesen – nem világpolitikai témával kezdjük, bár ma már nehéz eldönteni, hogy hol van a határ a természeti csapások és a nagypolitika között.
*
INDONÉZIA: FÖLDRENGÉS UTÁN
A Richter skála szerinti 6,2-es erősségű földmozgás szombat reggel rázta meg az Indonéziához tartozó Jáva szigetét. A helikopterről közvetített képek az egész világot bejárták. Az indonéz szociális minisztérium adatai szerint a katasztrófában hatezerkétszázharmincnégyen haltak meg és legalább harmincezren szenvedtek sérülést. A katasztrófavédelemben jártas szakemberek szerint az indonéz mentőosztagok példás fegyelemmel végezték a dolgukat – egyebek mellett a másfél évvel ezelőtti cunami-katasztrófa során szerzett tapasztalataik birtokában. De – mint ilyen helyzetben mindig – szükség volt a külföldről érkezett segítségre is. A sebesültek ellátásában és a segélyszállítmányok eljuttatásában 22 ország szakemberei, közöttük több magyar orvos csoport tagjai vesznek részt. Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök a helyszínre telepítette hivatalát, hogy személyesen irányíthassa a mentőakciókat. Százharmincötezer ház dőlt romba és 600 ezernél is több ember maradt hajlék, fedél nélkül. Szívszorítóan reménytelen a próbálkozásuk, hogy a vályogból és tufából épült házaik romjai alól kimentsenek valami használhatót. Jáván olyan gyakran mozdul meg a föld, hogy az szinte már része az életnek – de ekkora pusztításhoz nem lehet hozzászokni.A körzet repülőterei is összedőltek, a kifutópálya betonjának sérüléseit, amennyire lehetett, helyrehozták, hogy fogadni tudják a segélyszállítmányokat. Élelmiszer érkezik távolról és közelebbről, de elsősorban ivóvízre van szükség, mert a kutak beszakadtak, szennyezettek. Az emberek legyengültek a sebesülésektől és a lelki megrázkódtatástól – érzékenyebbek a fertőzésekre. Ezért kell elsősorban víz. De fogytán a kötszer és a sátor is. Szombat reggel óta egymást követik a kisebb utórengések, Jáván nem nyugszik a föld. Az öt nappal ezelőtti nagy rengés epicentruma az egykori királyi várostól, Yogjakartától harminc kilométerre délre, a tengerfenék alatt volt. Indonézia legnagyobb hindu templomegyüttese is megsérült a földrengésben, most mérik föl a károkat. A turisták által is kedvelt Prambanan-ban tavaly ősszel járt a Panoráma. A forgatócsoportot akkor a már hosszabb ideje ott alkotó fiatal magyar festő, Balogh László, a helyi kultúra kutatója és szerelmese kalauzolta a IX. században épült templomnál. Részlet a tavalyi felvételből – és helyzetjelentés a mai állapotokról.
Balogh László festő: – Itt állunk a Síva templom előtt. Az érdekessége az, hogy négy terem található benne, mind a négy teremben található egy-egy szobor, ami Sívának az egyik megtestesülési formáját mutatja. Míg a másik érdekessége, hogy itt, ezen a felső platón kiegészítő templomok láthatók a másik két főistennek, Sívának és Brahmannak szentelt templomok, majd a különböző váhánáknak szentelt templom, ami kiegészíti ezt a templomegyüttest.
– A Brahma templom sérült meg eléggé, amelyre megint csak igen sokat kell áldozni, hogy újra felépítsék. Valószínűleg az UNESCO ad majd erre pénzt, hiszen ugye világörökség része ez a templom. De hál Istennek azért olyan nagyon komoly sérülések nem érték a templomot.- Hogy képes hozzászokni a lakosság ahhoz, hogy ilyen földrengés-veszélyes övezetben él?Ehhez elég nehéz hozzászokni, főleg most így, egy ilyen nagyobb rengés után, mi is minden egyes kisebb utórezgésre fölriadunk, de aztán látjuk, hogy tulajdonképpen nem komoly. És ugye minket is megnyugtat a tévé, rádió, hogy most már olyan nagyobb rengések nem várhatók. Inkább most nagyon sokan beszélnek a Merapi vulkánról, amely a várostól szintén 26 km-re északra található, amely aktivitása most megint felerősödött, de igazából nagy kitörés talán nem várható. Úgyhogy ebben bízik most mindenki.
*
„NEM FÉLNEK ÉS NEM TISZTELIK A TERMÉSZETI ERŐKET”
– A Panoráma ma esti szakértő vendége Dr. Juhász Árpád geológus. Jó estét kívánok. Én emlékszem a dob-borsó földrengés előrejelző kombinációra. Azóta lehetnének fejlettebbek is. Miért nem lehet előre jelezni az ilyen katasztrófákat?
– Nincs még egyetlen olyan tudományos módszer sem, amelyik előre jelezni tudná a földrengést. Általában azt lehet mondani, hogy vannak veszélyes térségek, lehet tudni visszatérően előbb vagy utóbb lesz majd egy földrengés, de hogy melyik nap hány órakor és pontosan hol lesz, ennek az előrejelzésére a tudomány semmiféle lehetőséget nem lát, nemcsak ma nem, holnap sem.
– Ez egy nagyon-nagyon veszélyes környék, mégis majdnem hogy túlnépesedett. Mi ennek az oka?
– Az egész világon megfigyelhető, hogy a veszélyzónák, ahol a legtöbb természeti katasztrófa van, szinte mind egybeesnek a legsűrűbben lakott területekkel. Mondjuk Jáva, az egy termékeny sziget, sokkal termékenyebb mondjuk, mint Szumátra, és éppen a vulkánok adnak nagyon jó termőtalajt. Tehát Jáva gazdagsága bizonyos értelem az éppen a vulkánoknak köszönhető. Nyilván azért van, mert trópusi az éghajlat, és ezen a jó vulkáni talajon évente többször lehet termést aratni. És ez okozza azt is, hogy a vulkánoknak a lábára fölnyúlnak a parasztoknak a földjei. Nem félnek és nem tisztelik a természeti erőket.
– Ugyanakkor ezek mégiscsak szegény országok. Tehát némi ellentmondás van aközött, hogy könnyű a megélhetés, ámde könnyen romba is dől minden.
– A házaknak a többsége, az tulajdonképpen most olyan, mint egy összeomlott kártyavár. Tehát csak cölöpök vannak egymásra kuszán össze-vissza dobálva. A földrengés egyszerűen szétrázza ezeket a házakat, mert egyszerű favázas építmények.
– Direkt építkeznek így, hogy ne legyen nagyobb kár?
– Nem, ez a szegénység következménye. Az, hogy mondjuk nem építenek a kórházak számára földrengésbiztos épületeket, a tűzoltó laktanyákat nem építik meg megfelelő minőséggel. Ez már sokkal nagyobb baj. Lehet látni egyébként, hogy a szállodák és a modern épületek is nagy számban összeomlottak. Ez viszont annak a spórolásnak a következménye, amit általában szegény országokban a vállalkozók produkálnak. De meg kell mondanom, hogy ez egy olyan viszonylag gyenge földrengés volt, ezen a Richter-skálán 6,2, amilyen Magyarországon is volt már a történelem, mégpedig a XVIII. századnak az utolsó harmadában. És ugye az a szumátrai földrengés, amelyik 2004 karácsonyán a cunamit is okozta, annak az energiatartalma ezerszer nagyobb volt, mint ez a Yogjakarta-i. Ennek éppen az a magyarázata, hogy egyrészt közel volt a földrengésnek a fészke Yogjakartához, a talajviszonyok nagyon kedvezőtlenek és hogy a házak ennyire szegényesen és trehányul vannak megépítve.
– Juhász Árpád, köszönöm szépen, hogy eljött hozzánk.
*
XVI. Benedek pápa négy napot töltött elődje szülőhazájában, Lengyelországban. Az egyházfői zarándoklat több volt, mint apostoli látogatás. Pápaként és németként kellett megnyernie a lengyelek szívét, valószínűleg éppen ezért egy szót sem szólt németül.
*
A NÉMET PÁPA, AKI LENGYELLÉ LETT
Nagy volt a készülődés múlt hét közepén Lengyelországban. Az aprólékos nagytakarítás apropója persze nem a nyári turistaszezon. A köztisztasági kezek XVI. Benedek pápa négynapos lengyel látogatása miatt szorgoskodtak. A nagyszabású előkészületek nagyfokú feszültséggel párosultak. Izgatott elemezők találgatták, vajon hogy sikerül az első találkozás. A német származású pápa és az évtizedekig „saját” pápájával, a néhai II. János Pállal büszkélkedő lengyel nép találkozása.
– Tudja, ő nem a mi pápánk. Vagyis nem lengyel pápa, de hát mégiscsak ő az egyházfő, ezért nagyon fontos, hogy ellátogat hozzánk.
– Ő a mi pápánk is, persze nem úgy, ahogy II. János Pál volt, de azért őt is szeretjük.
– Remélem, az új pápa elődje, II. János Pál tanításainak szellemében munkálkodik majd.
– Több okból is jelentős ez az esemény. Egyrészt mert XVI. Benedeknek a mi II. János Pálunkat kell helyettesítenie, pótolnia. fontosabb viszont, hogyan tud megbirkózni a nehézségekkel, hisz ne feledjük, hogy ő német. Sajnos nem könnyű túllépni a rossz emlékeken, és én nem tudom, hogy az idősebb korosztály hogyan fog reagálni.
A fanfárok ugyan szépen szóltak, és csaknem 3000 vallási, polgári és katonai főméltóság várta a repülőtéren az egyházfőt, de a lengyel emberek reakciójában senki sem lehetett biztos. Már csak azért sem, mert egy közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a megkérdezettek többsége ugyan nem viszonyul ellenségesen a pápa „németségéhez”, de az baráti érzéseket sem kelt bennük. Mindenestre az, hogy a reptéren összegyűlt hívek lelkes tapssal köszöntötték a lengyelül szóló XVI. Benedeket, enyhítette, ha teljesen el nem is oszlatta a korábbi aggodalmakat.
XVI. BENEDEK pápa: – Nagyon boldog vagyok, hogy ma itt lehetek önökkel a Lengyel Köztársaság földjén. Pápaságom kezdetétől leghőbb vágyam volt, hogy ellátogassák szeretett elődöm, II. János Pál szülőhazájába. Azért jöttem, hogy végigmenjek azon az úton, amelyen ő járt. Karol Woytyla nyomában vándorlok majd lengyelországi utamon, az ő életének és lelkipásztori szolgálatának állomásait járom be gyermekkorától kezdve egészen az emlékezetes 1978-as konklávéra indulásáig.
LECH KACZYNSKI, lengyel államfő: – A Lengyel Köztársaság elnökeként és katolikusként nagy örömömre szolgál, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy őszentsége első apostoli látogatása épp Lengyelországba vezetett. Pontifikátusa kezdetétől arra vártunk, hogy a szentatya eljöjjön hozzánk, és lám, most lengyel földön kezdi meg zarándoklatát. Szívünk minden melegével köszöntjük Róma püspökét, a mi szeretett egyházfőnket, XVI. Benedek pápát. Köszönjük, hogy eljött hozzánk, és azt is köszönjük, hogy II. János Pál munkásságának szellemében irányítja az egyházat.
A látogatástól sokan titkon még egy fontos eredményt reméltek. Nevezetesen azt, hogy a német XVI. Benedek – a lengyel II. János Pál szellemi örököseként – újabb lendületet ad a döcögős lengyel-német megbékélésnek. A közeledés még 1965-ben kezdődött el, amikor évtizedek után először – főként Karol Wojtyla akkori lengyel érseknek köszönhetően – felvették egymással a kapcsolatot a két ország katolikus vezetői. Sokak szerint kétségkívül jelzésértékű az, hogy egy német pápa békezarándoklatra ment abba a városba, amelyet honfitársai romboltak le a II. világháború alatt. Józef Glemp bíboros szerint ez nem más, mint a megbékélés folyamatának nagyszerű beteljesítése.
JOZEF GLEMP, bíboros, Lengyelország prímása: – Szeretett Szentatya, üdvözöljük Önt lengyel földön, itt, fővárosunkban, Varsóban. Lengyelország már elszenvedte mindazt, amit csak egy ember és egy nemzet elszenvedhet. Sérelmeinket csak a határtalan szeretet és odaadás feledtetheti. Az ön látogatása megerősíti hitünket, és új lendületet ad feladataink megvalósításához.
„Legyetek állhatatosak a hitben!” Ezzel a mondattal – amely egyben lengyelországi útjának mottója is volt – búcsúzott a katolikus egyház feje a Szent János székesegyházban összegyűlt csaknem 1000 egyházi személytől. Ezután Lech Kaczynski államfőt kereste föl az elnöki palotában. A jobboldali államfővel folytatott megbeszélésen szintén szóba került a lengyel-német viszony. A hívő katolikus Kaczynski szerint a gondviselésnek köszönhető, hogy egy lengyel pápa után most egy német munkálkodik azon, hogy közelebb hozza az egymás mellett élő, egymástól mégis oly távol lévő két népet.A látogatás első napjának végén XVI. Benedek a varsói evangélikus templomban békecsókot váltott az ortodox érsekkel, és hitet tett amellett, hogy a keresztények egysége isten ajándéka. Másnap délelőtt a bőven ömlő égi áldás ellenére is csaknem 300 ezer zarándok gyűlt össze a varsói Pilsudski téren, hogy részt vegyen a pápa által celebrált szentmisén. Ezen a téren és ugyanilyen oltár előtt tartott misét II. János Pál 1979-ben, a pápává választása utáni első lengyelországi lelkipásztori látogatásán is.A katolikus egyházfő ezután Czestochowába ment, ahol az összegyűlt hívek kiabálva és már néhány német szóval köszöntötték. XVI. Benedek a Jasna Góra-i szentélyben a lengyelek legszentebb ereklyéje, a Fekete Mária ikon előtt imádkozott, amely a lengyelek hite szerint nemzetük legfőbb védelmezője. Wadowicében ellátogatott elődje, II. János Pál szülőházába azért, hogy szavai szerint valóban megérthesse elődje életét és tanítását. Ami nyilván korábban sem volt ismeretlen számára, hiszen II. János Pál megválasztása után azonnal maga mellé, a hittani kongregáció élére emelte Jospeh Ratzingert, a mai XVI. Benedek pápát.
XVI. BENEDEK: – Felemelő érzés számomra, hogy itt lehetek nagyszerű elődömnek, isten szolgájának, II. János Pálnak szülővárosában. Ez a város volt gyermek- és ifjúkorának színhelye. Az ő lépteinek nyomában megtett lengyelországi zarándoklatból ez a város semmiképp sem hiányozhat.
A kisváros nagy szülöttéről elnevezett téren Benedek pápa azért imádkozott, hogy elődjét minél előbb szentté avassák.
KAISER ATYA, Benedek szülővárosából, Marktlból: – Nagyon lelkesítő a hangulat, lehet hallani, ahogy folyamatosan énekelnek, mint egy popkoncerten. Ezek az emberek mélyen katolikusok, és nem rejtik véka alá, hogy mennyire tisztelik a katolikus egyház fejét. Lenne mit tanulnunk tőlük nekünk, németeknek, főként ha őszentsége hozzánk is ellátogat a szülővárosába, Marktlba.
„A hit zarándokútjának” – ahogy a római katolikus egyház feje nevezte lengyelországi látogatását – következő állomásaként a szentatya Krakkóban mutatott be szabadtéri szentmisét egymillió ember előtt. XVI. Benedek szentbeszédében megemlékezett Karol Woytyláról, aki hosszú időn át Krakkó püspöke volt. Kérte a lengyeleket, hogy maradjanak hűségesek elődje emlékéhez, aki rendkívüli hatékonysággal és erővel védelmezte a hitet, és arra is felszólította Lengyelországot, hogy védje meg a keresztény értékeket a világiasodó Európában.A négynapos zarándoklat legmegrendítőbb mozzanataként értékelték a lengyel lapok az egyházfő utolsó programját. Az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort „Németország fiaként” kereste föl XIV. Benedek. A legnagyobb náci haláltáborban másfél millió embert, főként zsidókat gyilkoltak meg a II. világháború alatt. A pápa imádkozott a Halál-falnál, ahol annak idején foglyok ezreit lőtték agyon. Joseph Ratzingerről köztudott, hogy 14 évesen besorozták a Hitlerjugendbe, majd a háború végén a német hadseregbe is, de a harcokban nem vett részt. A nácizmus brutalitása láttán határozta el, hogy papi pályára lép. XVI. Benedek a vasárnapi megemlékezés végén 32 auschwitzi túlélővel találkozott.
XVI. BENEDEK: – Szinte lehetetlen beszédet mondani ezen a szörnyű helyen, ahol olyan bűnöket követtek el Isten és az emberiség ellen, amelyhez fogható nincs a történelemben. Különösen nehéz és felkavaró egy keresztény ember számára, és nehéz egy pápa számára, aki Németországból jön.
A szivárvány a katolikus egyházfő imájának pillanatában jelent meg a krematórium fölött. Egyesek szerint ez jel, a megújított szövetség jele. Mások szerint a „német pápa” még nem tett eleget a megbékélésért.
MICHAEL HABAS, Holocaust-túlélő: – Engem nem izgat, hogy ő német. Ilyen szörnyűségek és borzalmak után mit kellene elvárnunk bárkitől is? Imádkoznunk kell mindazokért, akik életüket vesztették. Ez minden, amit elvárhatunk.
Bár a pápa lengyelországi útját illetően megoszlanak a vélemények, abban mindenki egyetért, hogy a katolikusok és zsidók, valamint a lengyelek és németek közötti megbékélés folyamatának történelmi pillanata volt az egyházfő zarándoklata. A teljes békéig még hosszú az út. De a lengyelek most már hisznek abban, hogy a „legjobb lengyel” után XVI. Benedek lehet a „jó német” pápa.
*A múlt heti Panorámában már feszegettük azt a kérdést, hogy vajon Szerbia és Montenegró különválása után tovább zsugorodik-e Szerbia? Nos, Belgrádban újabb és újabb utolsó javaslatokat próbálnak kidolgozni, hogy megakadályozzák Koszovó elszakadását. Most részben felidézzük a múlt héten elhangzottakat és igyekszünk bővíteni a válaszok körét.
*
TALÁNYOK ÉS TALÁLGATÁSOK KOSZOVÓRÓL
Tűzijáték Podgoricában, az egykori Titográdban. Annak örömére, hogy a néhai titói birodalom még tovább hasadt. A montenegróiak népszavazáson döntöttek önállósodásuk mellett. Szerbia szerint viszont a tűzzel játszanak. Belgrádban felemás módon reagáltak Kis-Jugoszlávia megszűntére. Sőt némi aggodalommal, hogy vajon Koszovó mikor szánja el magát hasonló lépésre. A volt amerikai külügyminiszter-helyettesből koszovói főmegbízottá átlényegült Frank Wisner washingtoni karrierdiplomatát erről faggattam. Gondolja, hogy Montenegró hatással lesz a koszovói megoldásra is?
Frank G. Wisner koszovói különmegbízott: – Hajlok arra, hogy úgy gondoljam, Montenegró kérdése és az, hogy ott népszavazást tartottak, egyáltalán nem függ össze Koszovó kérdésével. Azok, akik az egyszervolt jugoszláv föderációt tervezték, Montenegrónak afféle szövetségi köztársasági jogállást adtak. És akárcsak Szlovénia vagy Horvátország, mostantól Montenegró is a maga útját járja. Koszovónak a korábbi jugoszláv alaptörvények értelmében és Szerbia részeként kicsit különbözött a státusza. Ezért nekünk is máshogyan kell kezelnünk.
Hosszú vajúdás után még egeret sem szültek a hegyek Bécsben. Itt, a patinás Auersperg palotában adtak egymásnak randevút koszovói albánok ésbelgrádi szerbek képviselői, hogy Koszovó jövőjét megvitassák. Vita pedig akad bőven. Az alig tized-magyarországnyi 2 és milliós ország lakosságának 90 %-a albán és függetlenség-párti. Hallottam olyan véleményeket, amelyek szerint Bécsben, a tárgyalóasztalon nem is létezik másfajta lehetőség, mint Koszovó függetlensége.
Frank G.Wisner: – Bécsben most arról tárgyalnak, hogy hogyan kell megszervezni az önkormányzatokat. A minap az egyházak kerültek napirendre, valamint a vallás és a kultúra védelmének ügye. És hamarosan a gazdaság kérdései kerülnek napirendre. Ez a dolgok helyes sorrendje.
– De Magyarországon akadnak olyan aggodalmak, hogy Montenegró függetlenségével, és Koszovó lehetséges elszakadásával az onnan elmenekülő szerbek úgymond „megszállják” a Vajdaságot. Lehet Ön szerint ennek a folyamatnak ilyen hatása a Vajdaságra?
– Én egyáltalán nem mondhatnám, hogy nekem van egy kristálygömböm, amiből ki tudnám olvasni, hogy mi fog történni a jövőben. De amennyire szerény tapasztalatom alapján megpróbálok következtetni, nos én úgy látom, hogy Koszovó helyzete lényegében különbözik a szerbiai térség bármely más részétől. Elvégre Koszovó háború áldozata volt. Koszovóban 1999-ben súlyos háború zajlott. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ezért is határozott úgy, hogy 7-8 éve az ENSZ közvetlen ellenőrzést gyakorol a terület fölött. Ez a helyzet teljesen egyedi. Egyedülálló a szerbiai területeken, sőt világméretekben is. Nincs a földön még egy olyan térség, mint Koszovó. Az almát a naranccsal nem lehet összehasonlítani.
Az egykori Nagy-Jugoszlávia maga a romhalmaz. Amúgy Belgrádban, a külügyminisztérium tőszomszédságában még mindig ott éktelenkednek a az egykori bombázások nyomai. A külügyminiszter rendületlenül vezércikkeket idéz vissza.
Vuk Draskovics külügyminiszter: – Remélem, abban a helyzetben leszünk, hogy Koszovó új státuszáról is nagyon építő szellemben sikerül majd érdemi megállapodásra jutnunk. Ezután pedig már gyakorlatilag többé-kevésbé a NATO és az Európai Unió tagjai lehetünk.
– Csak az a kérdés: többé vagy kevésbé? És hogyan illik ebbe a képbe Koszovó?
– A képlet világos. Koszovónak többet kell kapnia, mint autonómiát és kevesebbet, mint függetlenséget.
– Draskovics azóta is folyvást azt hajtogatja: az autonómiánál többet, a függetlenségnél kevesebbet szán Koszovónak. Létezik Ön szerint egyáltalán elfogadható megoldás Belgrádnak?
Frank G. Wisner: – Azt hiszem, hogy a szerb kormány idejekorán leteszi az asztalra a maga részletes ötleteit, és azt, hogy milyen végleges státuszt képzel el Koszovó számára. Akkor majd megvizsgáljuk ezeket. Bízom abban, hogy az albánok, a koszovói albánok szintén megosztják majd velünk javaslataikat. Az én szándékom nem az, hogy Önnel megvitassam, hogy mi lesz Koszovó végső státusza, hanem az, hogy elmagyarázzam a folyamat logikáját. Az alapelv az, hogy a fönntartható békéhez meg kell teremteni a szilárd alapokat. Máskülönben az állam nem lenne képes meghatározni önmagát, és a kisebbségek sem kapnák meg a nekik járó megfelelő védelmet. Most erre koncentrálunk.
A közelmúltban a Magyar Európa Társaság meghívására járt Budapesten, és fejtegette a Nyugat-Balkánról alkotott nézeteit a volt osztrák alkancellár, a 65 esztendős Erhard Busek, aki kereken tíz éve a délkelet-európai stabilitási kezdeményezés koordinátora. A minap Önt idézték, egy pár héttel ezelőtti nyilatkozatát, miszerint Koszovó biztos, 100 %, hogy kivívja a függetlenségét.
Erhard Busek: – Én valóban így látom, de ez nem történhet meg egyik napról a másikra. Ennek egy hosszabb időszakon belül kell végbemennie, hiszen Koszovónak is időre van szüksége ahhoz, hogy olyan helyzetet teremtsen, hogy függetlenné váljék. A problémát abban látom, hogy itt egyszerűen nem születhet olyan megoldás, amibe Belgrád beleegyezne. Mindenképpen meg kell találnunk majd azt az utat, akárha az ENSz döntésének megfelelően, amely Szerbiának is segít, hogy ezt a gondot félresöpörjük az útból. De meg kell mondanom, hogy 91 óta a szerbek számára drámai helyzet alakult ki, mindazzal együtt, hogy ők nem mindig képesek arra, hogy a jelenlegi helyzetet elfogadják.
De mit szól ehhez az amerikai diplomácia? Tehát a délkelet-európai stabilitási paktum koordinátora a minap azt nyilatkozta műsorunknak, a Panorámának, hogy ő 100 %-ig biztos abban, hogy Koszovó függetlenné válik. Ön osztja Busek Úr véleményét?
Frank G. Wisner: – Busek úr szabadon találgathat, ahogyan csak akar. Mint mondtam, az én kormányom célja az, hogy megállapodjunk a végleges státuszról. Azt viszont nem dönthetjük el most, hogy mi legyen ez a végleges státusz. Még egyszerűen nem tartunk ott. De ahogy mondtam, rövid távon az a legfontosabb cél, hogy megállapítsuk, miről szóljon egyáltalán ez a végleges státusz. Olyan ez, mintha egy olyan ház tetejéről beszélgetnénk, amelynek még az alapja nincs lerakva, és a falai sem állnak. Ha csak erre figyelünk, akkor figyelmen kívül hagyjuk az épület alapjait. Hogyan élnek majd a kisebbségek? Hogyan valósul meg majd a vallásszabadság, és mi lesz az egyházak szerepe? Milyenek lesznek az épület gazdasági pillérei? Azt hiszem, most az építőelemekre kell összpontosítanunk, és arra, hogy helyesen rakjuk őket egymásra. Most még más dolgunk van, az, hogy az építőelemeket a helyükre tegyük. Most tehát még nincs szó Koszovó végleges státuszának meghatározásról. Oda is eljutunk majd. Annak is eljön majd az ideje. Méghozzá igen hamar. Nem lennék meglepve, ha ez már az idén nyáron napirendre kerülne.
Hogy aztán a mostani montenegrói mintára mikor következik a koszovói tűzijáték, hogy mikor örülhetnek önálló házuk elkészültének, független köztársaságuk kiválásának, az hamar, alighanem csakugyan nagyon hamar kiderül. A belgrádi helyi hatalmi álmoknak pedig fokozatosan bealkonyul…
*
Oroszország nagyobb beleszólást akar az európai ügyekbe – az Európai Unió viszont nem kér ebből. Az oroszok az energia-adut próbálják több-kevesebb sikerrel kijátszani, a tőlük nyugatra lévő államok többsége ugyanakkor továbbra is csak gázszállításai miatt tartják életbevágóan fontos partnernek Oroszországot, egészen pontosan Putyin elnököt. Ezt látszólag patthelyzetet erősítette meg a sorrendben 17-ik Oroszország-Európai Unió csúcstalálkozó, amely egyébként okkal tekinthető a másfél hónap múlva esedékes szentpétervári, G-8-as vagyis a legfejlettebbek csúcs-főpróbájának.
*
OROSZ-EU-CSÚCS
A Szocsiban üdülő orosz nyaralóvendégek a legilletékesebbektől tudták meg, hogy nemsokára vízum nélkül utazhatnak az Európai Unióba. A csúcspolitikusok ezzel a mosolygós jó hírrel tudták megörvendeztetni a nép egyszerű gyermekeit és saját magukat – igaz, a kölcsönös vízumkényszer eltörlése első lépésben az idegenvezetőkre, gépkocsivezetőkre, diákokra és az üzletemberekre, politikusokra, vagyis a hivatásosokra vonatkozik. A csúcstalálkozó „eredmények” rovatába került az is, hogy Oroszország hajlandó visszafogadni az Unióba illegálisan bevándorolt állampolgárait. A vízum- és tolonckérdés megoldása évek óta tartó vitát zárt le a 380 milliós Európai Unió és a 145 milliós Oroszország között. Az itt is terítékre került nagy témát, Brüsszel és Moszkva energia-vitáját azonban most sem sikerült kölcsönösen elfogadható módon rendezni.
José Manuel Barosso az Európai Bizottság elnöke: – A tárgyalások legfontosabb jellemzője, hogy minden kérdésben rendkívül nyitott párbeszédet folytattunk. Még az olyan bonyolult témában is, mint az energia. Az energetikai kérdésekben tapasztaltam bizonyos előrelépést. Azt nem mondanám, hogy sikerült mindenben megállapodtunk, de kölcsönös erőfeszítéseket tettünk, hogy megtaláljuk a közös hangot. Úgy gondolom, hogy lesz előrelépés a jövőben, remélhetőleg a G-8-ak találkozóján, Szentpéterváron.
Kérdés persze, hogy a legfejlettebb ipari államok, a G-8-ak július közepére tervezett szentpétervári csúcstalálkozójára enyhül-e az orosz elnök elszántsága, aki csak akkor lenne hajlandó beengedni az európai nagyvállalatokat az orosz gáz- és olajbizniszbe, ha cserébe az unió sem akadályozza az orosz vállalatok európai terjeszkedését. A nemzetközi energiacharta megkötése előtt politikai akadály tornyosul: az a félelem tudniillik, hogy az „egyenlőség” valójában Európa kiszolgáltatottságához vezethet.
Wolfgang Schüssel osztrák kancellár: – Konkrét lehetőségeket próbáltunk feltárni az energetika kulcsfontosságú területein. Mai megbeszélésünknek ez volt a legfontosabb része. Nagyon sok mindent írásban is rögzítettünk, főleg az ezen a területen meglévő különbségeket. Engedjék meg, hogy világossá tegyem álláspontunkat: az olaj és a gáz adás-vétele nem politikai, hanem tisztán kereskedelmi tevékenység, amit a kereslet és a kínálat alakít. Mindkét oldal függ a meglévő üzleti kapcsolat sikeres folytatásától. Mi Oroszországtól függünk, az orosz kínálattól, attól az Oroszországtól, amely évek óta megbízható, stabil partnerünk. Jó és közeli partnere Európának, aki eladja olaj- és gáztermékeit, mi pedig jó és kemény valutával fizetünk. Ezen az üzleten mindkét fél nyer.
Vlagyimir Putyin orosz elnök: – Oroszország Európa megbízható partnere volt és az is marad. Növeltük, bővítjük és a jövőben is bővíteni fogjuk lehetőségeinket az energetika területén. Ugyanakkor látjuk azt is, hogyan az Egyesült Államok hogyan védi meg nemzeti érdekeit. Tudjuk, milyen módszereket és eszközöket alkalmaz. Hasonlóképpen, amikor kiállunk nemzeti érdekeinkért, mi is a leginkább elfogadható megoldásokat keressük, hogy teljesíthessük a nemzet érdekében vállalt kötelességünket. Csodálkozom, hogy vannak, akik ezt nem értik.
Mi viszont akár úgy is érthetjük a békés Szocsiban elhangzottakat: Oroszország új elemet próbál beemelni az Európai Unióval kötendő új partneri és együttműködési szerződésbe: az egyenrangú, de különleges partner státuszát. Ez tömény állami politika. A csúcsértekezlet után néhány órával megkötött acél-üzlet viszont tömény magán-biznisz. Az indiai kérőtől, a világ eddigi legnagyobb acélipari óriásától, a Mittal Steel-től menekülő pán-európai Arcelor egy orosz acélmágnás, a Kreml-barátnak tartott Alekszej Mordasov Szeversztal-jával lépett érdekházasságra. A mostantól világelső luxemburgi-orosz közös cég részvényesei évente legalább tízmilliárd eurós profitra számíthatnak. A negyvenéves orosz milliárdos már most otthon van Európában. Mert belépése pontosan követhető, tisztán üzleti alapokon történt. A politikának itt vélhetően kevés szerep jutott. De azért az időzítés, hogy tudniillik a két csúcstalálkozó: a politikai és az üzleti szinte egy időben jött létre, talán jelez valamit. Esetleg egy új kapcsolatrendszer kezdetét Oroszország és Európa között? A válaszra legalább július közepéig, a szentpétervári G-8-as csúcsig várnunk kell.
*
Öklözés, gyomrozás – nagyjából ez jellemezte a holnap kezdődő két napos csehországi parlamenti választás előtti kampányt. A politikai ringben elcsattanó valóságos pofonok aligha használnak a részvételi arányoknak. A hét végén aztán majd minden kiderül, megtudjuk a győztes nevét, és azt is: vajon hányan mentek el szavazni a kiábrándítóan személyeskedő kampány után.
*
CSEH VÁLASZTÁS
Szemérmetlen ígérgetések és ízléstelen személyeskedések – egyelőre ez a cseh választási kampány mérlege. És persze sok megcsömörlött választópolgár. Valószínű, hogy nekik köszönhetően a szociáldemokraták, a kereszténydemokrata néppártiak és a liberálisok alkotta koalíció napjai meg vannak számlálva. Így vagy jobbközép koalíció alakulhat a polgári demokraták, kereszténydemokraták, esetleg zöldek részvételével, vagy kisebbségi szocdem kormány jöhet létre a kommunisták, esetleg a zöldek külső támogatásával. A választási kampány egészére egyébként az agresszivitás a jellemző. A zöldek egyik képviselőjelöltjét, valamint a kommunisták elnökét is megtámadták, és megverték. A legnagyobb vihart viszont egy pofon kavarta. A pofozkodó a polgári demokraták volt alelnöke, Vaclav Klaus elnök egyik tanácsadója, akinek lovagias hevülete nagyban csökkentheti pártja győzelmi esélyeit. Az incidens a cseh fogorvosi kamara ülésén történt, amelynek Miroslav Macek volt a levezető elnöke.
MIROSLAV MACEK, Vaclav Klaus államfő tanácsadója: – Mielőtt elkezdeném, engedjék meg, hogy elintézzek egy teljesen magánjellegű ügyet. A miniszter urat előre figyelmeztettem, a sajtón keresztül előre figyelmeztettem őt. Ez tényleg csak az én személyes ügyem. Megérdemelte.
A nyaklevest a miniszter egy nyilatkozata miatt kapta, amelyben azt állította, hogy Macek a pénze miatt vette el a feleségét. A megdöbbent és megalázott miniszter először tanácstalanul kifelé indult, majd rövid tanakodás után visszatért, hogy afféle divatjamúlt higgadtsággal kikérje magának az inzultust.
DAVID RATH, egészségügyi miniszter: – Doktor úr, én ezt nem itt, a nyilvánosság előtt akarom elrendezni. Ön engem gyáva módon hátulról támadott meg. Miért nem állt velem szembe, mint férfi a férfival? Ön egy gyáva senkiházi.
Macek keze ekkor ismét nekilendült, de a miniszter ezt az ütést már hárította. A dulakodás a földön folytatódott. A magabiztos Macek a Polgári Demokrata Párt elnökének felszólítása ellenére sem hajlandó lemondani párttagságáról. David Rath nem jelenti föl támadóját, szerinte az ütéssel Macek nem őt, hanem saját pártja választási esélyeit küldte padlóra. Feszült légkörben zajlott Jirí Paroubek és Mirek Topolánek tévévitája is. A néhány hete a cseh szocdemek elnökének is megválasztott Paroubek kormányfő hosszasan sorolta a Polgári Demokrata Párt vezetőinek korrupciós botrányait. Topolanek, a legerősebb ellenzéki tömörülés vezére szerint a kormánypárti politikusok a szervezett bűnözői körökkel állnak kapcsolatban. A választási szócsatának a pénteken és szombaton tartandó választás vet majd véget Csehországban.*
Egy hét világpolitika néhány másodpercben.
*
KISHÍREK A NAGYVILÁGBÓL
A hibák és a kudarcok ellenére helyes volt megdönteni Szaddám Huszein rezsimjét. Ebben összhang volt pénteken a Fehér Házban George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő között. Bush ismét elutasította, hogy rögzítsék a csapatkivonás menetrendjét. A két vezető úgy vélte, hogy Núri Al-Máliki új iraki miniszterelnök programja reményt ad a kibontakozásra. A csaknem fél évvel ezelőtti választások nyomán létrejött „nemzeti egységkormánynak” egyébként még mindig nincs belügy- és védelmi minisztere. Al-Maliki kormányfő a héten kénytelen volt Bászrába utazni, hogy kibékítse a dél-iraki nagyvárosban egymás ellen fordult síita frakciókat. A kormányfő vizsgálatot helyezett kilátásba azzal kapcsolatban, hogy tavaly ősszel a nyugat-iraki Hadísza városában 24 civilt lőttek le amerikai tengerészgyalogosok.
A tálib-rendszer 2001-ben történt megdöntése óta a legsúlyosabb Amerika-ellenes zavargás robbant ki hétfőn Afganisztánban. Legalább négyen meghaltak, tizenhatan pedig megsebesültek, amikor Kabulban közlekedési balesetet okozó amerikai katonák belelőttek az ellenük tüntető tömegbe. A jelentések szerint egy fékhibás amerikai katonai teherautó öt embert halálra gázolt és tizenkét gépkocsit megrongált. A helyszínen kövekkel kezdték el dobálni az amerikaiakat, akik – mint mondták: önvédelemből tüzet nyitottak a tüntetőkre.
A palesztin kormányt vezető Hamász radikális mozgalom szombaton elutasította a Mahmúd Abász elnök által kitűzött tíznapos ultimátumot annak a – közvetve Izrael elismerését is jelentő – tervnek az elfogadására, amelyet a zsidó államban bebörtönzött palesztin vezetők dolgoztak ki. Az elképzelés egy palesztin állam Izrael melletti létrehozását irányozza elő, amennyiben Izrael kivonul a megszállt területekről. A terv nemzeti egységkormányt megalakításával számol. Közvélemény-kutatások szerint a palesztinok 80 százaléka egyetért a dokumentumban foglaltakkal. A radikális szervezet elutasításának esetére Abbász kilátásba helyzete, hogy negyven napon belül népszavazásra bocsátja a tervet.
Xanana Gusmao kelet-timori elnök kedden az ellenőrzése alá vont minden biztonsági erőt és titkosszolgálatot az országban kitört katonai lázadást követő, egy hete tartó erőszakhullám miatt. A zavargások, amelyek a hadsereg egyharmadának – mintegy hatszáz katonának – az elbocsátása miatt kezdődtek, rivális bandák közötti összecsapásokba torkolltak, amelyek egy hét alatt mintegy húsz emberéletet követeltek. Az erőszakhullám megfékezésére a kormány ausztrál parancsnokság alatt álló, mintegy 2500 fős békefenntartó kontingenst hívott az Indonéziától csak 2002-ben függetlenné vált államba.
*
Hosszú kihagyás után a Panoráma munkatársai Algériában jártak. Nem, mintha elfeledkeztünk volna erről az észak-afrikai államról, egyszerűen arról van szó, hogy a 33 milliós ország vezetése az „amúgy is elég bajunk van” legyintéssel eddig egyszerűen nem tartotta kívánatosnak a külföldi tévéstábokat. Most fordult a helyzet: Algéria versenyt fut az idővel. Hogy legalább a szomszédjait utolérje.
*
ALGÉRIA A MEGBÉKÉLÉS ÚTJÁN
Algéria 1962-ben vívta ki függetlenségét, az egykori gyarmattartó Franciaország elleni véres szabadságharcban. A korszakra jellemzően a Szovjetunió azonnal támogatásáról biztosította az arab nép úgymond igazságos ügyét az imperializmus elleni harcban. Algéria – minden különbözősége ellenére – egyvalamit átvett a szovjet mintából, az egypártrendszert. A teljhatalmat az egyetlen párt, a Nemzeti Felszabadítási Front gyakorolta. Az eleve torz rendszer három évtized alatt végképp összeomlott: A mindent átható korrupció és bürokrácia, a tönkrement gazdaság kikényszerítette a változást. Algériában 1992-ben általános választásokat tartottak, melynek első fordulóját – valódi ellenzék híján, a másik véglet, a fundamentalista Iszlám Üdvfront nyerte meg. A vallási párt hatalomra kerülésétől tartva a hadsereg közbelépett és elhalasztották a második fordulót. A lépésre a front megtorlással válaszolt. Háborút hirdetett mindazok ellen, akik nem hajlandók tisztán iszlám államban élni. Az Üdvfrontot ugyan betiltották, azonban elvesztette az ellenőrzést a hívei fölött: megalakult az igazhitűek fegyveres szervezete, és éveken át egymást követték a polgári lakosság elleni gyilkosságsorozatok. Az igazi változást csak a hadsereg támogatását élvező Buteflika 1999-es elnökké választása hozott. Nemzeti megbékélési programjának eredményeként mára csaknem normalizálódott a helyzet, noha a bűnözés aránya egyes országrészekben még mindig meglehetősen magas. Az algíri parlamentben jelenleg kilenc párt képviselteti magát: a legerősebb tömörülés, a mandátumok 51 százalékával, a Nemzeti Felszabadítási Fronté.
Szabah Bunur Az FLN parlamenti csoportjának alelnöke: „Az utóbbi több mint egy évtized során a terrorista cselekményekben az ország 30 milliárd dollárt meghaladó anyagi veszteséget szenvedett el, és több mint 200 ezer ember vesztette életét. Tény, hogy nagy árat fizettünk a teljesen demokratikus választási folyamat megindításáért, az alkotmány módosításáért, amely magában foglalja a többpártrendszert, a szólás és sajtószabadságot, a politikai tevékenység szabad gyakorlását és Algéria megnyitását is. „
A Magyarországnál huszonötször nagyobb Algéria gazdasága az utóbbi esztendőkben évi 6 százalékkal nőtt. Sikerült jelentős valutatartalékot felhalmozni, és részben a hitelezők nagyvonalúságának, vagy inkább számításának köszönhetően csökkent az ország adósságállománya is. Mindez főként az energiaszektornak köszönhető. Algéria a világ 2. legnagyobb földgáz-exportőre, olajkészlete is a legjelentősebbek között van. Az ország azonban nemcsak az energiakészletekre kíván támaszkodni, hanem egyfajta erőltetett menettel a gazdaság minden területén nyitni kíván. Tavaly kötött társulási szerződést az Európai Unióval, és e hónapban kezdődnek a tárgyalások a Világkereskedelemi szervezettel Algéria csatlakozásáról.
Rasid Benaissza vidékfejlesztésért felelős miniszter: „A lakosság 40 %-a vidéken él, itt van az ország jövője. A lakosság 70 %-a fiatal, 30 év alatti. Meg kell találni a vidék helyét az ország kiegyensúlyozott fejlődésében. Először is oda kell vinni minden szükséges információt ezekhez az embereknek és lehetővé tenni, hogy tudatosítsák azokat az értékeket, amivel rendelkeznek. Gyakran nem is tudják, milyük van. Integrálni kell őket a piacba. Jelenleg 1600 projekt megvalósítása folyik.”
A földgázból és olajból származó hatalmas bevételekből a következő öt évben 80 milliárd dollárt kívánnak vidékfejlesztésre fordítani. A 90-es években, a válság idején a vidékfejlesztés teljesen háttérbe szorult. A sivatagi országban egyébként a földterületnek mindössze töredéke alkalmas művelésre: 15 százalék a szántók és nem egészen fél százalék a kertek aránya. A szaharai oázisokban önfenntartásra rendezkedtek be: apró kis parcellákon próbálják megtermelni a megélhetéshez szükséges javakat. Bár a jobb élet reményében sokan szerencsét próbálnak az északi városokban, a statisztikák szerint az utóbbi években csaknem másfél millióan tértek vissza vidékre: igaz, nem mindig önszántukból.
Basir Akaszem, Timimoun: „Nehéz innen elmenni. A fiatalok visszajönnek a saját gyökereikhez, mert nincs hová menniük, nincs hol élniük, nincs pénzük, hogy szállást béreljenek, nem akarnak az utcán élni. Reméljük, hogy legalább a turizmus újraéled.”
Ennek azonban sok akadálya van. A külföldiek még mindig félnek: az országban gyakorlatilag csak kísérővel utazhatnak, és vannak olyan területek, például az északi Kabilia, ahová nem is mehetnek. Komoly gondot jelent az utak, a szállodák, és egyáltalán az infrastruktúra hiánya.
Burád Med turizmus igazgató, Adrar: „Jelenleg a nemzeti jövedelem fél-egy százaléka származik a turizmusból”
„Nem sok.”
„Nem sok, mert a turizmus nagyon visszaesett. A polgárháború előtt 6-8% volt ez az arány. Befektetők kellenének, hogy ne mindenki Tunéziába vagy Marokkóba menjen.”.
A szomszéd államokkal való összehasonlítást nemcsak a rivalizálás ösztönzi: Algéria szeretne ismét szalonképessé válni a világban. Lenne érdeklődő is, aki befektetne a turizmusba, de sokakat elriaszt a gyarmati időkre emlékeztető nehézkes bürokrácia. Algéria területe 48 úgynevezett villayetre van osztva, amik tartományoknak felelnek meg. Ezek tovább tagozódnak megyékre. Buteflika elnök az élet normalizálása érdekében igyekszik minél nagyobb függetlenséget adni a helyi kormányzatoknak, ez viszont meglehetősen nehézkessé teszi az ügyintézést. Algériában európai szemmel nézve kicsit más az idő fogalma is, látszólag semmi nem sürgős
Losonczi Lívia: – Az algériai gazdaság most próbál talpra állni az erőszakhullám évei után. A külföldi befektetőket különböző kedvezményekkel próbálják visszacsábítani. A fejlődés jelei már sok helyen láthatók. A sivatag mellett szinte a semmiből nőnek ki új modern városrészek.
A sivatagi infrastruktúra megteremtése különösen költséges, hiszen gyakorlatilag az állandóan mozgó homokra kell utakat, közműveket építeni. Tehát nemcsak külföldi tőkét, hanem szakembereket is várnak. A beruházók jelentős adókedvezményeket kapnak, sőt, ha a külföldiek algíri partnert is bevonnak az építkezésbe, mint ennél a sivatagi repülőtérnél, akkor a nemzeti preferencia elv alapján egyéb előnyökhöz is juthatnak. A légikikötőből már modern, négysávos autópálya visz Beni Izguenbe, egy másik évezredbe. A városban 15 ezer mozabita él: ez a világ egyik lezártabb iszlám közössége. Számukra kizárólag a Korán és a Proféta tanításai az iránymutatók. A több mint 1000 éves hagyományokat őrző Beni Izguenben a nők és a férfiak élete teljesen elkülönül: a nők házasságkötésük után gyakorlatilag otthon élik le életüket gyermekeikkel, az utcára pedig kizárólag csak a bal szemüket fedetlenül hagyó fátyolban léphetnek ki. A város élén a 10 ott élő törzs vezetői állnak, akik mindenről döntenek. A vallási oktatásról, a szociális javak elosztásáról, de még a menyasszonyoknak adható ajándék nagyságáról is. Az elmúlt évtized vallási köntösbe bújtatott vérengzéseiről nem szívesen beszélnek.
Hadzsut Brahim fizikaprofesszor, a város szociális bizottságának tagja: „Mi nem vettünk részt a harcokban. A mozabiták gyakorolják az iszlám hitet, és mint tudjuk, az iszlám, az a béke. Nem volt olyan mozabita, aki részt vett a véres eseményekben: mi inkább olyanok vagyunk, akiket megölnek, nem olyanok, akik ölnek. Ez politikai és nem vallási konfliktus volt.”
A legnagyobb probléma a munkanélküliség, amely hivatalosan 20 százalékos, a fiatalok körében azonban meghaladja az 50 százalékot is. A 33 milliós lakosság 70 százaléka fiatal, 30 év alatti. Többségük számára a gazdasági nyitás, a gyorsütemű fejlesztések, a nagyszerű projektek vagy a ragyogó gazdasági mutatók csak szólamok. A minimálbér 8000 dinár körül van, ami körülbelül 80 eurónak felel meg, de már a fele összeget kínáló munkahelyekért is sorban állnak a fiatal diplomások. Algériában a gyarmati múltnak köszönhetően mindenki beszél franciául, olyannyira, hogy a helyiek gyakran egymás között is ezt a nyelvet használják. Maga a főváros, Algír is erősen emlékeztet a gyönyörű Riviéra-i városokra, és a tengerparti pétang játék is a franciákat idézi. Algéria mára már megbocsátott a franciáknak, és lezárta történelmének ezt a fejezetét. De szeretné lezárni a közelmúltat is. Az idillinek tűnő képek ellenére ugyanis Algéria továbbra is veszélyes országnak számít. Az európai látogató számára az utcán látható hadseregnyi rendőr a feszültséget jelzi, noha jelenlétük éppen a biztonságot szolgálja. Bár az erőszak mára alábbhagyott, stábunk például csak rendőri kísérettel mehetett be a Kasbába, abba a városrészbe, amely hajdan a franciák elleni felkelés központja volt, és ahol hírek szerint még ma is gyakoriak az erőszakos cselekmények. Az országnak pedig békére van szüksége: a lakosság tavaly óriási többséggel megszavazta a nemzeti megbékélés chartáját, amely amnesztiát adott az iszlám fegyvereseknek. A gyilkosok büntetése csupán annyi, hogy nem vehetnek részt a politikai életben. A kormány azt mondja, hogy el kell felejteni mindazt, amit a terroristák elkövettek. Már az áldozatok hozzátartozói sem kívánnak mást, csak békét.
Ali Száel képviselő: „Azt gondoljuk, hogy a nemzeti megbékélés lehetővé teszi népünknek a kölcsönös megbocsátást. Ez nagyon fontos. Mert politikai stabilitás és biztonság nélkül nem fejlődhet az ország. Már vannak eredmények. És bármilyen fájdalmas is ez a folyamat, nincs más választásunk. Csak így válik lehetővé egy tartós és általános fejlődés.”
*
Ez volt a Panoráma, 2006. június 1-jén. A nyári műsorrend szerint a Magyar Televízió külpolitikai magazinja új időpontban, vasárnap délutánonként öt óra körül látható majd. Legközelebb tehát június 11-én, vasárnap találkozunk, itt az m1-en. A huszonöt perces adásban értékeljük majd a cseh parlamenti választásokat. Egy héttel a szlovák törvényhozási választások előtt pedig nyilatkozik a Panorámának Csáki Pál ottani miniszterelnök-helyettes. Végül az akkor már javában dübörgő foci-vb-lázban arról elmélkedünk, hogy vajon igaz-e a mondás, a foci az a játék, amelyben végül mindig a németek nyernek. Viszontlátásra, tíz nap múlva.
